Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Akár néhány fontos berúgás is bekerülhet egy ország kulturális archívumába. Fiatal és nem annyira fiatal írók, munka. Facebookon szerzett hírnév és késleltetett kielégülés, nagy színházi rendező és nagy kritikus szópárbaja, ezen kívül: rengeteg szó a betűkről Szigligeten. Helyszíni jelentés.
Fejben anyagozás. Egy álló hétig. A copyright jeles szerzőé: Garaczi László használta az írásra a drogok és a művészetek kapcsolatáról rendezett kerekasztal-beszélgetésen a József Attila Kör 25. szigligeti írótáborában.
A JAK, melynek jogelődje, a Fiatal Írók József Attila Köre a névben is megidézett úgynevezett fiatal írók a rendszerbe való becsatornázására jött létre az Írószövetség ifjúsági szervezeteként, még Kádár János uralkodása idején. Az 1989-ben önállósult szervezet messze túlnőtte az eredeti elképzeléseket, és ami még több, túlélte a kommunizmust. Tábora jelenleg is a kortárs irodalmi kulissza egyik legjelentősebb, évente visszatérő eseménye a Könyvhét és a Könyvfesztivál mellett.
Az idei tábor középpontjába az irodalom és annak digitális környezete került, kiemelt rendezvénye pedig György Péter, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete igazgatójának előadássorozata volt. Az esztéta felhívta a jelenlévők figyelmét a hely szellemének megbecsülésére, hiszen a volt Eszterházy-kastélyban az ötvenes évek óta működik alkotóház. Mint megjegyezte: talán kis táblákon archiválni kellene, melyik szobában ki hányszor ivott. Itt rúgott be például Pilinszky János ekkor és ekkor.
Mindenféleképpen megfontolandó felvetés. Hiszen Szigliget is hozzátesz a nemzet kulturális archívumához. De az archívum olykor bajjal is jár, létrehozása, gondozása és kutatása nem csupa játék és kacagás. A volt kommunista országok, valamint az azóta a világon fennmaradt és létrejött diktatúrák dokumentálását magára vállaló OSA archívum munkatársa, Rév István kifejtette, az archívumok és gyűjtemények már eredetileg is a hamisítás szándékával jöttek létre. György Péter szerint: „Az archívumok felnyitása hamisítási vággyal jár”.
A gyűjtemények nyitottá válása valamint a digitális világba vezető technológiai váltás véletlenszerűen ugyan, de időben pontosan egybeesett a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján; a két folyamat így határozottan felerősítette egymás hatását. Nem csupán az archívumok hozzáférhetősége nőtt meg, de ezzel együtt az azok átírására irányuló vágyak és lehetőségek is megtöbbszöröződtek.
„Az emlékezet feletti uralom egy háború, ami most kezdődött el.” A múlt megismerésére való kísérletek, amelyek alapvetően ezen gyűjtemények, mint időkapszulák használatával képzelhetőek csupán el, innentől kezdve radikálisan megnehezülnek, és ennek a folyamatnak manapság semmi kontrollja nincs.
Vagyis: „a múlt szabad használata, az a múlt szabad használata”. És mindez természetesen, alapvető módon vonatkozik a nemzeti kultúrára és azon belül a nemzeti irodalomra; különösen az iskolában tanított szerzők listájára. Ezért jelentős a Wass Albert, Kertész Imre illetve Nyírő József kapcsán kibomló vita. Hiszen demokratikus intézmények a történelemre vonatkozó konszenzus nélkül nem jöhetnek létre, a magyar kultúra pedig ebben az értelemben gyakorlatilag a szemünk előtt felbomlott. „Ha a hagyományon folyton vitatkozni kell, akkor az nem hagyomány”.
György Péter arról is beszélt, hogyan lehet a mai, technológiák által meghatározott környezetben íróvá válni. Hogyan határozza és változtatja meg az írószerepet a környezet? Az íróság szakma, amely elsősorban szakértelem és infrastruktúra, intézményrendszer kérdése. Alapvetően „a protestáns etika és a munka ennek a szerepkészletnek integráns része”, a munka, pedig mint tudjuk, alapvetően „késleltetett kielégülés”.
Manapság pedig egyre inkább ennek ellenében haladnak a trendek. A nárcizmus kultúrája - amely a Facebook maga - ennek lerövidítésére törekszik. Kérdés, miért a munka nélküli hírnév vált divattá? Kérdés: mit hívunk munkának? Kérdés: a szerzői jog feladata volna megvédeni a munkát? Az előadó szerint ezekre a kérdésekre adható rövid, egyértelmű válasz. A protestáns etika nélkül nem lehet irodalmat csinálni. Copyrightból kulturális innováció még nem született.
Az írótábor rendezvényeinek jó része az idei kiemelt témához kapcsolódott, elsősorban kerekasztal-beszélgetések formájában. A digitális archívumok kérdéskörén kívül láthattunk programot, amely az elektronikus könyvkiadással vagy a szerzői jog helyzetével foglalkozott, és beleláthattunk a kortárs állami kultúratámogatás abszurd világába.
Menyhért Anna, a Magyar Irodalmi Szerzői Jogi Egyesület elnöke elmondta, egyre szaporodnak a szerzői jogdíjak elosztásából élő szervezetek, míg maguk a szerzők az egész rendszer legalján, abszolút kiszolgáltatott helyzetben vannak. Legutóbb éppen a Nemzeti Szellemi Tulajdon Hivatala, leánykori nevén a Szabadalmi Hivatal került helyzetbe, változatos pénzügyi valamint jogbiztonsági anomáliákat behozva a korábban sem egyszerű rendszerbe.
A hallgatóság nem tudott dönteni, sírjon avagy nevessen a leírt szituációkon. Az állam büntetéseket szab ki, ugyanis a szervezetek nem utalják időben vissza az állam számára azokat az összegeket, amelyeket törvény szerint az államnak kellene kifizetnie számukra. Ezt azonban nem teszi meg. Az egyesület bankszámlája felett az inkasszó lebeg. L. Simon László kulturális csúcsállamtitkár a gyakorlatban elérhetetlen. L. Simon László kulturális csúcsállamtitkár korábban a MISzJE elnökeként tevékenykedett. A külső szemlélő számára látható elkötelezettséggel.
A tábor programjainak másik vonulata Gaborják Ádám, a JAK elnöke szerint teljes tudatossággal arra törekedett, hogy megpróbálja az irodalomról kialakult alapvetően szöveg-centrikus, túlesztétizált képet megváltoztatni. Éppen ezért igyekezett olyan művészeket és előadókat a középpontba állítani, akik az irodalom és egyéb művészeti ágak kapcsolatba hozásával foglalkoznak.
Például Szkárosi Endre költőt, a fónikus vagyis hangköltészet honi helytartóját, avagy a slam poetry, vagyis a „zenementes rap” meghonosítására vonatkozó erőteljes kísérleteket. Az utóbbi irányzat egyik legelkötelezettebb képviselője, Simon Márton idén kísérleti jelleggel a hagyományos költő- és írószemináriumok mellett slamináriumot is vezetett, elsöprő sikerrel.
Az irodalom valamint az előadóművészet között álló falak lebontásán egyéb produkciók is munkálkodtak. A szombat javarészt a színházról szólt: a színházkritika jelenlegi helyzetéről rendezett beszélgetés apropóján kaphattunk első kézből tapasztalatot a színházi emberek kivételes érzékenységéről.
Vidnyánszky Attila, Kossuth- és Jászai Mari díjas rendező, a Debreceni Csokonai Színház igazgatója a kerekasztal-beszélgetés műfaját látta megfelelő terepnek a kritikustársadalom felől elszenvedett vélt avagy valós sérelmek megvitatására a magyar színházkritika doyenjével, Koltai Tamással. Mielőtt megkérdőjelezte volna Koltai hozzáértését a színház műfajához, kifejtette megnemértését a magyar kritika által felvázolt apokaliptikus képpel szemben, hiszen „a magyar színház egy világnagyhatalom, akármit ír a magyar kritika”.
A személyeskedéstől sem mentes vita hevében fontosnak látta beszélgetőtársát szembesíteni véleményével, mely szerint: „Tamás, végigmanipuláltátok az elmúlt húsz évet, eszközként használtatok minket az ideológiai vitáitokhoz.”
Koltai válasza szerint a véleménynyilvánítás nem volt egyéb, mint Vidnyánszky önértékelésének csődje. Hozzátette: „én nem akartam erről beszélni, de nem fogok felül emelkedni.” Ezt követően Vidnyánszky „ki vagy te?” kezdetű mondatára reagálva azonnali távozásának lehetőségét lebegtette, majd - később egyébként jótékonyan megszegett - hallgatási fogadalmat tett.
Vidnyánszky a teljes magyar kritikustársadalmat egybemosó kijelentésében mindezek után kifejtette, hogy örül, ha nem írnak az előadásairól, amelyek ennek ellenére telt házzal mennek. Trill Zsolt példáját felhozva azt a vádat fogalmazta meg, mely szerint „már a velem dolgozókat is büntetitek.” Koltai válaszában azt mondta, hogy „nem lehet minden mondathoz hozzáírni, hogy szerintem, azt hozzá kell gondolni.”
A kritikus arra a következtetésre jutott: „Attila, te annyira érzékeny vagy, … hogy az egy túlérzékenység.” Véleménye szerint Trill teljesítménye igenis évről évre romlik. Végül levonta a tanulságot: „szerintem rossz helyre osztogatod a jelzőidet”. A beszélgetés moderátorai, valamint Jákfalvi Magdolna színháztörténész és Bérczes László kritikus hősiesen küzdöttek a vita terelgetésével, majd stílusosan az idei szigligeti írótábort Scherer Péter és Kovács Krisztián „saját fejlesztésű” darabja, A gyáva zárta.
