Napokkal a koncert előtt föltűnt a hvg.hu tudósítójának, hogy a plakátokról hiányzik Presser Gábor neve.  Presser részt vett a zenekar első lemezeinek elkészítésében, a nyolcvanas években számos koncerten volt a zenekar vendége, sőt: Sztevanovity Dusánnal együtt ő a szerzője Deák „Bill” Gyula Ne szeress engem című számának. Földes „Hobo” László a hvg.hu-nak ezzel kapcsolatban azt mondta: nagyon jó barátságban van az LGT vezetőjével, aki kizárólag egy halaszthatatlan elfoglaltság miatt nem vesz részt a HBB jubileumi koncertjén.

A közönség vegyes volt: inkább három, mint két generáció képviseltette magát: nyolctól bő hatvanig volt a szórás. A hatvanas évek elején születettek, akik a zenekar indulásakor jelentették a törzsközönséget, kamasz gyerekeikkel jöttek el. Ránézésre voltak továbbá büfé-ruhatár szakos bölcsészek, agyukat már elivott régi rockerek, még szőke nőkkel súlyosbított ifjú yuppie-k.

A koncert nem koncerttel, hanem videóval kezdődött: a kivetítőn a zenekar 1986-os 6:3 című számának klipje volt látható.

Hat éve nyerte el a Hobo Blues Band felállása jelenlegi formáját: Fehér Géza gitáros, Gyenge Lajos dobos, Hárs Viktor basszusgitáros és Nagy Szabolcs billentyűs alkotja Hobo mellett a zenekart. Ez a fölállás lépett először színpadra, nagyrészt a zenekar legnépszerűbb korszakának számító nyolcvanas évek elején született dalokat játszott, például a zenekar 1980-as, egyetlen kislemezéről a Rolling Stones Bluest, vagy – két szájharmonikás vendégzenésszel súlyosbítva – Muddy Waters alig ötvenhárom éves Mannish Boy-át,  a zenekar Oly sokáig voltuk lenn című, második nagylemezének nyitószámát.  De elhangzott a tavaly megjelent Senkifalváról a gyors rock ’n’ roll Titkos ügynök és a lassú, szomorú tizenkét nyolcados szerelmes dal, a Szélcsend idején.

Hobo már ekkor megcsillogtatta remek kommunikációs képességét: a Tisztelet Muddy Watersnek Közép-Európából hosszú parlando részében eltért az eredeti szövegtől, a közönség legnagyobb gyönyörűségére.

A Szélcsend idején után fölrobbant a színpad. Hobo ugyanis színpadra szólította a nyolcanas évek eleje nagy HBB-jének legtöbb tagját: Póka Egont, Tátrai Tibort, a Hobo Blues Banddel legutóbb huszonöt éve egy színpadon játszó Kőrös Józsefet és Pálmai Zoltánt, aki a nyolvanas évek végén a Beatricében, tíz évvel később pedig Zámbó Jimmy szalonzenekarában vétette magát észre. „Egy Pet Shop Boys számot játszunk” – közölte általános derültséget keltve Hobo, majd a banda rázendített a Led Zeppelin Moby Dickjének rövidített, dobszóló nélküli változatára. Mint kiderült, a Moby Dick csak előjáték volt a Tobacco Road Hobo által magyarra fordított, tízezer ember által végigtombolt változatához. A hangulatot továbbfokozta – nem kicsit, nagyon –, hogy Hobo fölkonferálta Deák „Bill” Gyulát. „Bill a király” – skandálta a tömeg.

S tényleg Bill a király: jött a Kopaszkutya, a Kőbánya blues, az Édes otthon és az egyetlen kislemez másik oldaláról a 3:20-as blues. Ez a néhány viharvert muzsikus – valamennyien ötven fölött, Bill majdnem hatvan, Hobó a hatvannegyedikben – megmutatta, hogy miképp kell három akkordból kihozni a maximumot. (Littvay Imre, a 100 Folk Celsius vezetője mondta egyszer, hogy a country az a zene, ami egy vagy annál kevesebb akkordból áll. Mint tudjuk, a country és a blues testvérek és a rock’n’roll a gyerekük. Vérfertőzés, képzavar.) A Jimi Hendrix által világhírűvé tett Hey Joe – amit minden valamirevaló banda eljátszott, eljátszik, vagy el fog játszani a Deep Purple-től a Led Zeppelinen, valamint Sonny és Cheren át a kilencvenes évek feledhetetlen emlékű berettyóújfalui rockzenekaráig, a Graffitiig – különlegességét nemcsak az adja, hogy a HBB magyarul játssza, hanem – a hvg.hu tudósítójának legjobb tudomása szerint – a HBB az egyetlen zenekar, mely duettben adja elő William Roberts szerzeményét.

A Hey Joe után a koncert eklektikus része következett. Ismét a jelenlegi csapat lépett színpadra, egy szám, A két Latabár erejéig kiegészülve az együttes 1996-ban, fiatalon elhunyt egykori billentyűsének, Fuchs Lászlónak, a szintén billentyűs fiával, Dániellel. Jött a 2001-es Doors-emléklemezről a Blues Jim Morrisonnak, majd – miután Tátrai visszatért a színpadra – az általa szerzett Vissza a 66-os úton. „Amerika a világ csendőre lett” – konferálta föl a számot Hobo; kár az ilyen kijelentésekért. Itt volt mindenki, aki számított: a kisfiúnak levelet író bolond, a hét törpe által megdugott Csipkerózsika, a Vadászatról ismert erdő lakói, majd Hamlet Cserhalmi György előadásában. Tátrai maradt, s a Vadászat-blokk erejéig Póka visszatért a színpadra két új vendéggel: Tóth János Rudolffal és Solti Jánossal.

A 45-ös blues végén – „Kétszázezer a fagyhalálba/Hatszázezer a füstbe ment” – a tudósító attól tartott, hogy a közönség egy része esetleg némi zsidózásba kezd, de nem: döbbent csönd, majd kitörő tapsvihar fogadta a szám utolsó sorait. A billentyűs Nagy Szabolcs érdekes színt vitt A vadászok kivonulásába, amikor a szólóba beépítette a Beatles Eleanor Rigby-jének néhány taktusát.

A ráadásra ismét visszatértek mind a tizenöt, mind a huszonöt évvel ezelőtt zenekari tagok. Az 1983-as Még élünk című lemezről eddig egyetlen számot sem játszottak, most következett a nyitószám, az Országút blues, melyben Póka bebizonyította, hogy a basszusgitár szólóhangszer, csak érteni kell hozzá. Ezt követte a Torta az emlékezetes Kiss Manyi-féle Jaj, de jó a habos süteménnyel, a Hobo által Britney Spearsnek ajánlott Hosszúlábú asszony, az Enyém, tied, miénk – mind a hetvenes évek végéről, illetve a nyolcvanas évek elejéről –, majd zárásként a Chuck Berry-klasszikus, a NASA által egy kislemezen, egy esetleges ismeretlen civilizáció számára a világűrbe kilőtt, eredetileg 1958-as Johnny B. Goode – szintén Hobó fordításában, persze. Igazi örömzenélés volt, hát még, ha Presser is színpadra lépett volna.

Bill egyszer azt mondta e sorok írójának, hogy koncertet sosem szabad lassú számmal zárni. Ezt a szabályt a banda maximálisan betartotta. Hobo megmutatta, hogy nem rossz énekes. Nem érdemes persze Billhez hasonlítani – nem is a hangjáért szeretjük –, de ahhoz képest, hogy így írt magáról az 1989-ben megjelent Hobo sapiens című könyvében: „szerintem olyan énekes, mint én, akárki lehet” – egész tisztességesen megtanult énekelni.

Szegő Péter