Itthon HVG 2025. április. 29. 12:44

„Politikai célú postaláda-fosztogatást” kiáltott a Fidesz-frakció szóvivője

Szerinte szervezetten lopkodják ki az ellenzékiek a kormánypárti „népszavazás” szavazólapjait a postaládákból.

„Fosztogatják a postaládákat – már meg sem lepődünk rajta!” – ezt posztolta a Facebookon Németh Balázs korábbi M1-es bemondó, a Fidesz-frakció jelenlegi szóvivője. Szerinte „egyre több a bizonyíték” erre, de ő azért egyet sem mutat, csupán annyit írt, hogy ezek a „bizonyítékok” Facebook-csoportokban, kommentekben és a sajtóban is terjednek. Állítása szerint „az ellenzéki aktivisták feladatba kapták: próbáljanak minél több Voks 2025 szavazólapot kivenni a postaládákból és megsemmisíteni”.

Németh szerint ez konkrétan „politikai célú postaláda-fosztogatás!”

„Legutóbb 2022-ben Erdélyben, a külhoni magyaroknak kiküldött országgyűlési szavazólapokat vették ki a postaládákból, többet meg is gyújtottak” – utalt arra az esetre, melynek háttere három éve sem tisztázott. Németh szerint „meg akarják akadályozni, hogy a magyar emberek elmondják a véleményüket. Nekik azt kell bizonyítaniuk, hogy a Tisza Párt akciója volt az ‘igazi’ szavazás, amivel megmutatták Brüsszelnek, hogy a magyarok többsége támogatja Ukrajna uniós csatlakozását”.

A kormány „népszavazásáról” itt, Magyar Péterékéről pedig itt írtunk bővebben.

Gyurcsányék 23 millió románjánál is nagyobbakat hazudik a kormány az Ukrajna EU-tagságával riogató konzultáció mellé

Orbán Viktor már kitöltötte a Voks 2025 néven futtatott nemzeti konzultációt. Ezúttal a legújabb közellenség, Ukrajna EU-tagsága ügyében szavaztat a kormány. Ellenérvként pedig számos csúsztatással és féligazsággal, de még több hazugsággal ijesztget és hergel.

Hirdetés
hvg360 Köves Margit 2025. május. 24. 19:52

Ha nincs a megszállott tudós, Kőrösi Csoma Sándor, nem lenne magyar hercegné Kis-Tibetben

Évtizedekig tartó vándorútján India északi csücskében, a Kis-Tibetként is emlegetett Ladakban írta egyik főművét, a tibeti-angol szótárt Kőrösi Csoma Sándor. Zangla akkori királya adott neki szállást palotája egyik kis szobájában, amely romjaiból a Csoma Szobája Alapítvány kezdeményezése nyomán épült újjá. A projekt egyik résztvevője Fehér Anna, aki mesébe illő módon találkozott Zangla hercegével, Stanzin Namgaillal. Tavaly összeházasodtak, így lett hercegné. A kis zanglai királyság India függetlenné válása óta hivatalosan már nem létezik, de a helyiek tisztelik a történelmi családot, így annak továbbra is vannak “uralkodói teendői”. Szeretettel Indiából sorozatunk szerzője Dardzsilingban, a Kőrösi Csoma Sándor sírjánál tartott megemlékezésen találkozott Fehér Annával.