Hármat találhat.
A vidéki jogászság a nemzet megmaradásának záloga – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken Szentesen. Az államfő kerekasztal-beszélgetést folytatott a jogászi hivatásrendek dél-alföldi képviselőivel, aztán újságíróknak azt mondta: az, hogy a Szenteshez hasonló méretű városokban legyen jól képzett jogászság, az értelmiség más szakmákban is legyen jelen és működjön jól, a nemzet megmaradása szempontjából alapvető.
Sulyok Tamás szerint
a gyökerek azért jók, hogy az embert a szél ne fújja el”.
Mint mondta, mindennapi munkája során meghatározó az a tapasztalat, amelynek nagy részét vidéki ügyvédként szerezte.
Azt ígérte, a jó gyakorlatokat megpróbálja összegyűjteni, támogatni, és igyekszik létrehozni a különböző kapcsolatokat az ország régiói között. A vidéki jogászság lehetőségeit javító jó gyakorlatok között említette az államfő a kormányhivatalok, az egyetemek, bíróságok kezdeményezéseit, kiemelve a Gyulai Törvényszék jogásztovábbképzéseit.
Közölte, a jövőben ellátogat a Szenteshez hasonló nagyságú városokba az ország más régióiba is. Megpróbálja összegyűjteni, hasznosítani a tapasztalatokat, és úgy formálni a lehetőségeket, hogy „száz év múlva is büszkék legyünk a szentesiekre, szarvasiakra, mezőtúriakra és kiskunfélegyháziakra”.