Itthon HVG 2025. február. 07. 13:56

Inflációs „extraprofit” miatt tett keresztbe a kormány egyik napról a másikra sok napelemesnek

A magas infláció mellett nagyon megugrott az inflációkövető átvételi ár, úgyhogy a kormány öt évre felfüggesztette az inflációkövetést.

„Ez extraprofitot jelent a KÁT termelők számára, hiszen a fűtőanyag-költség a napelemek esetében nem merül fel, illetve az egyéb költségeik növekedése nem tett ki ilyen mértéket” – magyarázta a Portfoliónak Steiner Attila államtitkár, hogy miért függesztették fel egyik pillanatról a másikra öt évre a KÁT-rendszerben a díjak inflációkövető indexálását.

A KÁT (Kötelező Átvételi Tarifa) rendszerbe tartozó naperőművektől az állami Mavir fix áron veszi át a megtermelt áramot, vagyis tulajdonképpen támogatásról van szó – a konstrukciót annak idején a naperőműves beruházások felfuttatása érdekében hozták létre.

Steiner szerint azonban „a KÁT rendszer nem ilyen inflációs környezetben lett kitalálva”, 2023-ban 13,5 százalékkal, tavaly pedig 16,6 százalékkal emelkedett a kötelező átvételi ár. Steiner jelzése szerint míg tavaly a KÁT termelők nagyjából 235 milliárd forint kifizetésben részesültek, addig az általuk megtermelt 4,2 terrawattóra villamosenergia tőzsdei értékesítésével a Mavir csak körülbelül 119 milliárd forintnyi piaci bevételt tudott realizálni. Így a kettő közötti

116 milliárd forintnyi KÁT-kassza hiány keletkezett,

amit az ipari fogyasztók felé történt áremeléssel kellett befoltozni.

„Azzal, hogy ha öt évig felfüggesztjük az átvételi árak inflációhoz igazítását, csak

visszahúzzuk a KÁT termelők árbevételi görbéjét a korábbi pályára

– mondta az államtitkár.

Közben a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) azt, hogy alkotmányossági és jogi úton megtámadja a szabályok átalakítását. Ha a jogi elemzések megerősítik, hogy a kormányrendelet sérti a jogbiztonságot és a beruházási szerződésekben rögzített garanciákat, a szövetség meg fogja tenni a szükséges jogi lépéseket.

A szervezet álláspontja szerint

elfogadhatatlan, hogy a kormány előzetes szakmai egyeztetés nélkül, háborús veszélyhelyzetre hivatkozva hoz több száz vállalatot negatívan érintő döntést. Az inflációkövető árazás felfüggesztése több száz ipari naperőmű projekt megtérülését teszi bizonytalanná,

miközben a megújulóenergia-szektor egyike volt azon kevés területeknek, ahol Magyarország lépéselőnybe kerülhetett volna a fenntartható energiatermelésben.

A kormány az inflációkövető indexálást azonnali hatállyal függesztette fel, aztán azonban társadalmi vitára bocsátott egy, a naperőműveket érintő jogszabálycsomagot, amelyben egyebek mellett lehetőségeket nyitnak a KÁT-os termelők előtt. Példásul a más szabályok szerint működő METÁR támogatási rendszerbe való átlépéshez.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. március. 16. 20:00

Hernádi Judit: Azt tudom, hogy jövőre hová fogok szavazni, ha lehet még szavazni. Persze ez sem fix

„Humor nélkül az élő ember is szétporlad” – állítja a művésznő, aki a Belvárosi Színház két nem vidám témájú bemutatójában, a María Luisában és A legenda házában is megnevetteti a nézőket. A közéleti kabaré szerinte az irányítottsága miatt fonnyadt el, a Rádiókabaréban nem lehet kimondani azt a szót, hogy Orbán, meg azt sem, hogy Viktor.