Itthon hvg.hu 2025. február. 05. 08:15

Orbán Balázs értékelte az ország helyzetét, és arra jutott, minden a 2010 előtti kormány hibája

A miniszterelnök politikai igazgatója az „elmúlt nyolc évet” tizenötre cserélte, de arra is maradt ideje, hogy Magyar Pétert kritizálja.

Orbán Balázs is válaszolt a Telex felhívására, amelyben olvasóik segítségét kérték Orbán Viktor megtalálásában, így egy e-mailben folytatott interjút készítettek a miniszterelnök politikai igazgatójával. Bár Orbán a legtöbb kérdésre nem válaszolt, a vasút és az egészségügy állapotáról sikerült néhány választ kicsikarni belőle.

„A várólistákon ma közel feleannyi ember van, mint a kormányzásunk kezdetekor. Idén 5 milliárd forint áll rendelkezésre a kórházakban a várólisták csökkentésére, az eddigi csökkentést pedig 70 milliárd forintos többletforrás biztosította” – válaszolt Orbán Balázs arra a kérdésre, mit gondol róla, hogy az előző évhez képest nőttek a kórházi várólisták és jelenleg 30 ezer ember vár műtétre. Hozzátette, csak három olyan műtéti típus van, amelyre 60 napnál hosszabban kellett várni, a várólisták további csökkentésének, illetve megszüntetésének pedig „a költségvetés oldaláról pénzügyi akadálya nincs, és nem is lesz”.

Szintén arról beszélt, mennyi pénzt költött el a kormány, amikor a mára rendszeressé vált szülészeti leállások kerültek szóba, de eredményként tálalta a „családbarát szülészeti program” fejlesztését és azt, hogy a gyermekek többsége komolyabb fennakadás nélkül születik meg a kórházban. Igaz, ebben az esetben Orbán Balázs évi 85-90 ezer gyerekről beszélt, a valóságban 2024-ben 77 500 gyerek született ez volt a valaha mért legalacsonyabb születésszám 1949 óta.

Elkeserítő számok érkeztek: minden idők legalacsonyabb születésszáma volt a 2024-es Magyarországon

A péntek reggel publikált friss adatok szerint 7725-tel kevesebb gyerek született 2024-ben, mint egy évvel korábban, 2021 óta 15 ezerrel zuhant vissza a születésszám, lakosságarányosan pedig korábban elképzelhetetlen mélypontra került. A halálozások száma ellenben alig változott.

A nyugdíjak 207 ezer forintos mediánértékét fake newsnak tartja, az összeg ugyanis „nem tartalmazza a liberálisok által eltörölt, de a kormány által visszaállított 13. havi nyugdíjat”, majd vállon veregette a kormány, amiért az infláció mértékével megemelték az időseknek járó juttatást idén – magyarul azt, hogy reálértéken nem csökkentek a nyugdíjak. Arra a kérdésre azonban, hogy szerinte meg lehet-e élni havi 224 250 forintból, vagyis a 13. havival együtt kalkulált nyugdíjból, Orbán Balázs nem válaszolt.

Megjegyezte azonban, hogy a kormány „biztosítja, hogy a magyar nyugdíjasok fizessék Európa legalacsonyabb áram és gáz árát”, de egyik tanácsadója szerint Magyar Péter „nem szereti az időseket”. Orbán Balázs azt is tudni véli, hogy a Tisza Párt szakértői és politikusai a 13. havi nyugdíj eltörlését pedzegetik, szerint „ha Brüsszelen és a liberális oldalon múlna, se nyugdíjemelés, se 13. havi nyugdíj, se rezsicsökkentés nem lenne”.

Hasonló konklúzióra jutott a magyar vasút helyzetének értékelése során is, Orbán Balázs úgy látja, „nem azzal van baj, amit a Fidesz-kormányok megtettek, hanem azzal, amit a balliberális kormányok nem”. Eredményként sorolta az 1200 kilométer vasúti pálya felújítását, a vonatbeszerzéseket és a tram-train megépítését és méltatta Lázár János tízpontos tervét a MÁV szolgáltatásainak javításáról.

A miniszterelnök politikai igazgatója több kérdést is kapott a kegyelmi botrányról, illetve a kormány arra adott reakciójáról, ezekre azonban válaszul csak az alkotmánymódosítást emlegette, amely kizárja a kegyelemből a kiskorúak kárára elkövetett bűncselekmények elkövetőit, valamint azt javasolta a Telex újságírójának, hogy „Novák-ügyben forduljon Novák Katalin volt köztársasági elnök asszonyhoz”.

És ha már gyermekvédelem: Orbán szerint tovább egyszerűsödött az örökbefogadás folyamata, valamint a nevelőszülők száma, illetve anyagi megbecsülésük is folyamatosan nő. Ezzel szemben néhány évvel ezelőtt a kormány gyakorlatilag ellehetetlenítette, hogy az egyedülállók – így az azonos nemű párok is örökbe fogadhassanak –, 2023-ban pedig az SOS Gyermekfalvak közlése szerint kétezer nevelőszülő hiányzott a rendszerből.

Megjelent a kormányrendelet, mostantól Novák Katalin engedélye kell az egyedülállók örökbefogadásához

A döntés gyakorlatilag ellehetetleníti, hogy a gyermekeket azonos nemű párok fogadják örökbe.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.