Domány András
Szerzőnk Domány András

Megemlékeznek a János vitéz mintájául szolgált huszárkapitányról is.

A kormány annak részletezése nélkül kimondta, hogy „egyetért a Bozsik Aréna új üzemeltetési koncepciójával”, és augusztus 5-étől finanszírozza a Budapesti Honvéd stadionjának üzemeltetési költségeit.

Erre idén 238 millió forintot adnak, a jövő évre pedig Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek szeptember 15-éig az üzemeltetési költség- és bevételi terveket részletesen magában foglaló, hosszú távú üzemeltetési koncepciót bemutató előterjesztést kell benyújtania.

A tervezettnél sokkal lassabban és drágábban elkészült Bozsik Aréna székekre lebontva az ország legdrágább stadionja lett: az eredeti tervek szerint ötmilliárdba kerülő létesítmény végösszege 17 milliárd körül alakult.

Két nemzetközi sportszövetség Magyarországra költözésével is foglalkoznia kell a sportot is felügyelő honvédelmi tárcának. A kormány szintén szerda este közzétett határozata szerint „üdvözli azt a szándékot, hogy a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség a svájci Lausanne-ból Budapestre kívánja áthelyezni a székhelyét”. Továbbá egyetért a Szövetség 2025–2034. évi egyes szakmai feladataihoz és az azzal összefüggő működési költségeihez nyújtandó költségvetési támogatással, erre jövőre másfél milliónak megfelelő forintösszeget szánnak.

A szintén lausanne-i székhelyű Siketek Nemzetközi Sportbizottsága székhelyének Budapestre helyezéséről óvatosabban fogalmaznak: meg kell vizsgálni, hogy milyen épület felelne meg, milyen költségek várhatók, és az áthelyezés „milyen közép- és hosszú távú – különösen gazdasági, sportszakmai és diplomáciai, országimázzsal kapcsolatos – előnyökkel járna Magyarország számára”.

Ehhez képest kisebb összegről, de meglepő témáról szól egy további kormányhatározat: a Horváth Nepomuki János huszárkapitány születésének 250. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat megvalósítása érdekében – külön pályázat és kérelem nélkül – hétmillió forint vissza nem térítendő egyedi támogatást adnak az Argonauta Víz Alatti Kulturális Örökségvédelmi és Folyami Régészeti Kutatócsoportnak.

A ráckevei huszárkapitányról azt tartják, hogy ő volt a létező modellje a Petőfi Sándor által halhatatlanná tett János vitéznek. Hogy mit akarnak hétmillió forintért a víz alatt kutatni, az nem derül ki a szövegből.

Hirdetés