Újabb év, amikor nem volt kérdés, ki nyeri olvasóinktól az évzáró fődíjat: a Covid-osztályok ápolói és Karikó Katalin után a saját és a világ szabadságharcát egyaránt megvívó ukránok lettek 2022 hősei, de a többi érmes is a szabadságáért küzdött egész évben, és fog vélhetően ezután is.
Igen, tudjuk, hogy 12 éve közeledik a magyar kormány Moszkvához, és azt is, hogy viszi magával a szavazótáborát az Orbán-Putyin közös szervezésű szekértáborba. Tudjuk, az Országgyűlésben 199-ből 141 helyet nyíltan vagy burkoltan, de Kreml-párti politikusok foglalnak el, tudjuk, miként sikerült meggyőznie a propagandának az embereket arról, hogy Orbánék meg sem szavazták azokat a szankciókat, amelyek bombaként akarnak lecsapni kicsiny országunkra, a nagy orosz medvét pedig nem tudják bántani. Hallottunk mi is az „ukrán nácikról”, persze, és Kirill pátriárka is minden bizonnyal egy szent ember, nem nagyszínpados háborús uszító.
Amikor ez az alaphelyzet, nem meglepő, hogy az ukránok az oroszok és a fehéroroszok után minket utálnak a legjobban – nyilvánvaló, hogyha egy kormány „a nép” nevében beszél, akkor sajnos össze fogják mosni a kettőt, legyen akármennyire is gyomorforgató az, amit a politikusok mondanak. Ilyenkor tud jólesni a jó érzésű embernek, amikor kiderül:
a hvg.hu olvasói az ukrán népet választották a 2022-es Év emberének.
Ukrajna 10 hónappal a háború kitörése után is talpon van, legelső sorban azért, mert lakói az első percben letették voksukat a függetlenség mellett. Az ukránok mindemellett két nagyon fontos leckét is adtak a Nyugatnak. Az egyiket nacionalizmusból: 2022 februárja után egy demokráciában nem lehet a hazaszeretetet kiüresített populista szlogenként használni és ennek mentén megosztani embereket, Ukrajna ugyanis megmutatta, milyen az, amikor a patriotizmus tényleg összeköt mindenkit egy közös cél érdekében. A másikat pedig demokráciából, vagy legalábbis a demokráciáról: az, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, az appeasement történelmi bukásának vészjósló megismétlődését jelenthetné, ha az ukránok nem harcolnának. Ukrajna a modern nyugati világ eddigi legfontosabb küzdelmét vívja, görbe tükröt mutatva arról, hogyan járhatunk, ha gazdasági (ne adj’ Isten, politikai) öncélból az ördöggel üzletelünk. Szerencsére a Nyugat is tanult abból, hogy korábban nem állt be az oroszokkal harcoló kis országok (lásd: Magyarország) mögé, és vállvetve támogatja Ukrajnát a háborúban (leszámítva az egyetlen, kétarcú kivételt, amelyben élünk).
Azon még a szerkesztőségi jelölés idején gondolkodtunk, hogy vajon hogyan is kellene nevezni az ukránokat, hiszen Volodimir Zelenszkij (és „Ukrajna szelleme”) a TIME-nál egymaga lett az Év embere, és amit az ukrán elnök egymaga letett az asztalra nemzetegyesítés és nemzetközi lobbizás címszó alatt, az valóban díjat érdemel. De ugyanígy történelmi küzdelem az, amit a Kígyó-sziget őrzői, az Azovsztalban rekedt ezred tagjai vagy a kelet-ukrajnai ellentámadás résztvevői folytattak, és hasonlóan megkerülhetetlen az a civil lakosság, amely 2023-ra fordulva is kitart a hazája mellett és nem fogad el semmilyen tűzszünetet, amely a szuverén, ukrán területek elcsatolásával járna.
Az ukránok a szavazatok 36 százalékát zsebelték be, több mint 5000 voksot kaptak. A második és harmadik helyezetteket ha együtt kezelnénk, győztek volna, de úgy döntöttünk, külön indítjuk a versenyben az oktatási reformért küzdő tanárokat és a mellettük, illetve magukért kiálló diákokat. Utóbbiak végül kétszer több voksot szereztek, mint a pedagógusok: a diákok 4300 szavazattal másodikok, a tanárok 2000-rel harmadikok lettek, nem sokkal megelőzve az Iránban tényleges szabadságharcot folytató nőket, akik közel 1800 szavazatot kaptak. Az ötödik helyezett pedig nem meglepő módon az egyetlen nem humán jelölt; a Liz Truss miniszterelnökségét túlélő jégsaláta lett.
Kínunkban nevetünk: a hvg.hu olvasói szerint a rezsicsökkentés-csökkentés 2022 szava
