Itthon Serdült Viktória 2021. március. 06. 16:25

Megerősítette az operatív törzs, hogy aki jogosult és odamegy, azt beoltják

Serdült Viktória
Szerzőnk Serdült Viktória

Hiába küldték ki a lemondó sms-eket pénteken, a vakcina megérkezett az oltópontokra és sokakat be is oltottak vele, aki odament. Bár nem mindenki volt azonban ilyen szerencsés.

A hétvégére ígért AstraZeneca oltások története szombat délutánra újabb fordulatot vett.

A kormány még csütörtökön küldött – a tervek szerint – 74 ezer krónikus betegként regisztrált embernek sms-t, akik a hétvégén oltópontokon kaphatják meg a brit vakcinát. Hamar kiderült, hogy az sms-t olyan emberek is megkapták, akiket nemrég oltottak be, vagy egész máshol laknak, mint a számukra kijelölt helyszín. Emiatt a tömeges oltási kampányt erre a hétvégére lefújták, és pénteken délután pedig sms-ben értesítették erről az érintetteket.

Szombaton mégis egyre több helyről értesültünk, hogy aki odament az oltópontra a megadott időpontban, a lemondás ellenére is megkapta a vakcinát. A hvg.hu kérdésére ezt az operatív törzs szombat délután lényegében meg is erősítette. Arra voltunk kíváncsiak, hogy aki időre odamegy az oltópontra, azt tényleg nem küldik el, és számíthat arra, hogy beoltják AstraZenecával.

Válaszában a koronavírus sajtóközpont azt írta:

„Az oltóanyag az oltópontokon van, aki megjelent és jogosult az oltásra, az meg is kapta.”

A hvg.hu-nak először szombat reggel egy budapesti férfi mesélte el, hogy bár a lemondó sms-t ő is megkapta, reggel mégis szerencsét próbált és sikerrel járt.

„A bejáratnál csak annyi történt, hogy a portás megkérdezte, az első vagy második oltásomra jöttem-e, amikor mondtam, hogy az elsőre, akkor jobbra küldött. Ott már állt egy kisebb sor, majd katonák fogadtak, az ügyintéző pedig elkérte a papírjaimat, ekkor derült ki, hogy nem vagyok rajta a listán. Amikor azonban felmutattam a Vakcinainfótól kapott sms-t, felvették az adataimat, elkérték az igazolványaimat és felírtak” – mesélte.

Ezeket az orvos átnézte, majd minden probléma nélkül beadta neki az oltást és megkapta az időpontot a másodikra is.

Egy másik olvasónk levélben jelezte, hogy ő szombat késő reggel kapott egy telefont, hogy mégis menjen az oltópontra, ahol a teljes személyzet várta. Mint fogalmazott:

Örülnek, ha valaki betéved”.

A nyilvánosan elérhető posztokból kiderült, hogy többeket egyenesen az oltópontról hívtak.

"Hálás vagyok, hogy felhívtak innen az oltópontról, hogy lennék-e szíves bejönni annak ellenére, hogy kaptam sms-t, hogy mégse lesz a mai szervezett oltás. A vakcinák itt vannak, mondják bent, csak az emberek nem jönnek. Ketten voltunk egy hölggyel, kong az egész hely az ürességtől" - írták a Facebookon.

Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere Facebook-oldalán tette közzé az egyik kerületi lakos levelét, aki a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben kaptam meg az AstraZenecát.

„Elmentem az esélytelenek nyugalmával, ahol kiderült, hogy személyzet is van, oltóanyag is van és aki rajta van a listán beoltják” – állt a levélben.

Nem mindenki szerencsés

Kollégánk a Dél-pesti Centrumkórház oltópontján érdeklődött arról, hogy mi a jelenlegi protokoll a kiértesítettek számára. Azt mondták, aki kapott sms-t, azt beoltják, aki viszont nem kapott sms-értesítést, azt természetesen nem.

Vannak olyan sikeres beoltottak, akik szerint bármikor érdemes menni, mert mostanra a korábbi fix időpontok már értelmüket vesztették. Egyik kollégánk családtagjának például ezt mondták a Heim Pálban.

Mégsem szabad erre így mérget venni: egy olvasónk úgy próbált meg szombaton - minden mindegy alapon - bejutni a Dél-Pesti kórház oltópontjára, hogy eredetileg valójában vasárnapra hívták sms-ben. Őt most elküldték, mivel eleve csak a következő nap lett volna esedékes az oltása. Így vasárnap ismét próbálkozik.

Egy másik olvasónk, akit a Péterfy Sándor utcai kórházban található oltópontra hívtak be, telefonon szintén azt mondta a hvg.hu-nak, hogy nem kapta meg az oltást.

"Betelefonáltam az oltópontra, ahol azt közölték velem, hogy központi utasításra nem oltanak senkit, ezt pedig állítólag a kapujukon is feltüntették" - mondta.

A kormány korábban azt közölte, hogy az elmaradt oltásokat a jövő hét második felében be fogják pótolni, és azóta közzétették az egy napja várt telefonszámot is, melyen lehet jelezni az esetleges adatszolgáltatási hibákat.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Itthon Bihari Ádám 2021. április. 20. 06:30

Levegővétel az intenzív osztályon: kinek jusson?

Elképesztően magas a halálozás azok között a Covid-betegek között, akiket lélegeztetőgépre kapcsolnak, akiket viszont ennél enyhébb módszerekkel kezelnek, túlélhetik. A szakemberek szerint viszont nem véletlenül találták fel a gépeket, azok nem halálos ítéletet jelentenek, hanem éppen az utolsó esélyt az életre. Javíthatna a halálozási számokon, ha az orvosok feltehetnék a kérdést, amely alapján meghozhatnák a legnehezebb döntést: kinek több az esélye a túlélésre? Itthon ez egyelőre tabu.