Itthon hvg.hu 2021. február. 16. 07:51

Már elindult a kínai vakcinát szállító repülő Magyarországra

Szijjártó Péter szerint "korábban és többet szállítanak a kínaiak".

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Már úton van az 550 ezer kínai vakcina Magyarországra – derül ki Szijjártó Péter külgazdasági miniszter Facebook-oldaláról. A miniszteri oldalra kedd hajnalban került ki egy videó, amelyben Szijjártó a pekingi magyar nagykövettel, Pesti Mátéval beszél telefonon. A nagykövet hajnalban azt mondta, egy óra, és felszáll a gép az oltóanyaggal.

Szijjártó úgy foglalta össze a beszélgetés közben annak lényegét:

A szerződésben vállaltnál korábban és többet szállítanak a kínaiak.

A miniszter ugyanis csak február végére várt félmillió adag oltóanyagot.

Az 550 ezer adag a Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfői közlése szerint 225 ezer ember beoltásához elég.

A keleti portyázás után vakcina várhatóan lesz elég, de bizalmat nem vásárolt hozzá a kormány

Egyre több ország vet be unortodox trükköket, hogy hamarabb tudja beoltani lakosait. Magyarországon a politika a saját kezébe vette a távoli oltóanyagok jóváhagyását.

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
EUrologus Szűcs Ágnes (EUrologus) 2021. április. 16. 17:00

Csak politikai akarat hiányzik, hogy az Európai Bizottság elindítsa a jogállamisági mechanizmust

Noha számos uniós jelentés bizonyítja, hogy Lengyelországban és Magyarországon sérül az igazságszolgáltatás függetlensége, és virágzik a korrupció, az uniós intézmények közti játszmák és a politikai kockázattól való félelem miatt az Európai Bizottság mégis halogatja, hogy fellépjen az uniós pénzügyek érdekében. Az EUrologus Jogálom című sorozatának 3. része.