Itthon hvg.hu 2021. január. 23. 09:43

Kilépett a DK-ból az óbudai alpolgármester, mert csalódott Gyurcsány Ferencben

Hazai András mellett a III. kerület egy másik képviselője, Rózsa László is hasonlóan döntött.

Kilépett a Demokratikus Koalícióból a párt két III. kerületi tagja, Rózsa László és Hazai Iván András, akik erről telefonon tájékoztatták Gyurcsány Ferenc pártelnököt – tudta meg a Telex.

A lapnak kilépésük okaként azt nevezték meg, hogy csalódtak Gyurcsány Ferencben, aki „nem tartotta be a korábban nekik tett ígéreteit”. Részleteket azonban nem árultak el.

 „A DK egy nagy és professzionális párt, de minél nagyobb, annál kevesebb benne a lélek” – mondta Rózsa László.

A DK-ból kilépésükkel egy időben lemondtak a III. kerületi önkormányzaton belüli vezető pozícióikról. Hazai a kerület alpolgármestere volt, Rózsa pedig képviselő, aki egyébként a kerület egészségügyi bizottságát vezette mostanáig. Kiss László DK-s polgármestert és az ellenzéki együttműködést továbbra is támogatják.

Rózsa és Hazai korábban azzal kerültek a hírekbe, hogy a 24.hu cikke szerint 2020. márciusban állítólag verbálisan megfenyegették a helyi tüdőszűrő munkatársát, hogy „egy idős nőnek a jogszabályi tiltás ellenére adják ki a hozzátartozója orvosi leletét” – írta a lap. A kerület sajtóosztálya akkor azt közölte, hogy az eset félreértés volt, amely végül a politikusok bocsánatkérésével zárult – emlékeztetett a lap.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Itthon Bihari Ádám - Ballai Vince 2021. március. 08. 20:00

Tiszta beszéddel kezelhették volna az oltási baklövést, csak épp ez nem az a kormány

Különösebb károk nélkül beismerhette volna a tömeges oltás főpróbáján keletkezett hibát a kormányzat, de a maszatolós kommunikációval csak rontott a helyzeten. Bőhm Kornél kríziskommunikációs szakember szerint a hétvégi káosz paradox módon még javíthat is az oltási kedven, de az államba vetett bizalmon inkább rontott.