Maruzsáig futottak a mártélyi szülők és megmentették az iskolájukat
Itthon hvg.hu 2020. június. 29. 14:00

Maruzsáig futottak a mártélyi szülők és megmentették az iskolájukat

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár rábólintott a mártélyi iskola tovább működésére, erről egyelőre nincs hivatalos papír, csak ígéret. A mártélyi szülők vasárnap délután indítottak figyelemfelhívó váltófutást, hétfőn délelőtt érkeztek a minisztériumhoz, ahol beszélhettek is az államtitkárral.

Putz Anita

Június közepén tudták meg hivatalosan a mártélyiak, hogy bezár az iskolájuk. A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője már március közepén kezdeményezte ugyan, hogy az összevont osztállyal működő kisiskola átkerüljön a hódmezővásárhelyi tagintézmény épületeibe, de a szülők nem gondolták, hogy ez meg is fog történni, ugyanis minden létező hivatalos fórumon tiltakoztak az átszervezés ellen.

Végül május 30-án írta alá a köznevelési államtitkár a bezárásról szóló határozatot, amelyről a hivatalos dokumentumokat június közepén postázták a helyi önkormányzatnak. Ezért döntöttek úgy a helyiek, hogy ha kell, akkor váltófutással demonstrálva mennek egyenesen az államtitkár irodájáig. Vasárnap indultak tizenhatan, egész éjjel futottak a mártélyi polgármesterrel együtt. A kánikula ellenére a tervezettnél rövidebb idő alatt értek az Emberi Erőforrások Minisztériumához, már délre túl voltak a Maruzsa Zoltánnal folytatott kétórás egyeztetésen is. Ezen tudták meg, hogy kaphat még egy esélyt a mártélyi iskola.

A helyiek szerint ez kijárt nekik, mivel több furcsaság is akadt az iskolájuk átszervezésének előkészítése során. A mártélyi polgármester szerint a tankerület nem biztosított kellő időt arra, hogy a helyiek akaratának megfelelően próbáljanak megoldást találni a helyben való tovább működésre. Egy esetleges fenntartóváltást ugyanis már februárban jelezni kellett volna. Az átszervezésről szóló határozatban, más mellett, azzal is indokolták a bezárást, hogy túl kevesen jelentkeztek az első osztályba a 2020/21-es tanévre, de az átszervezést már az előtt kezdeményezték, hogy a beiratkozások lezárultak volna.

A helyiek ezért sem tudták elfogadni a döntést, ezért határoztak úgy, hogy Mártélyról kétszáz kilométert futnak Maruzsa Zoltán, köznevelési államtitkár irodájáig, ahol próbálják meggyőzni őt az iskolájuk fontosságáról. Maruzsa fogadta a futva érkező delegációt, és ígértet tett arra, hogy kaphat lehetőséget még az iskola, nem kell megszüntetni a mártélyi alapfokú oktatást. A folytatásról a polgármester egyelőre nem árult el részleteket, de Putz Anita biztos abban, hogy nem kell szeptemberben bezárniuk az iskolát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
Hirdetés
A szembenézéshez, kérjük, lapozzon a következő oldalra – a hvg.hu nyári könyvajánlója
Élet+Stílus Balla István - Csatlós Hanna - Czeglédi Fanni - Vándor Éva 2020. július. 10. 19:30

A szembenézéshez, kérjük, lapozzon a következő oldalra – a hvg.hu nyári könyvajánlója

Napló a hátunk mögött hagyott karantén időszakról, betekintés, hogyan csinálják a világ legboldogabb országában, megrázó gyászfeldolgozás-irodalom, vérfagyasztó krimi, alternatív Trianon-kötet, egy barátság bonyolult pillanatai, egy nem hivatalos, de annál érdekesebb irodalmi szöveggyűjtemény, lassításra felszólító versek. Többek között az a jó a nyárban, hogy van időnk végre könyveket olvasni. A legfrissebb kötetek közül válogattunk, amiket jó szívvel ajánlunk a szabadság idejére.