Nagyon nehéz három hónap van mindenki mögött, aki egyszerre próbált dolgozni és a gyerekével otthon tanulni. Arra kértük olvasóinkat, osszák meg velünk, hogyan élték meg a digitális oktatást, mik voltak a legjobb és a legnehezebb pillanatok, megírták-e a gyerek helyett a dolgozatot, vagy hagyták elbukni. Következzenek a legjobb történetek.
Olyan szerencsésen rugalmas az életem, hogy kedvemre részt vehettem az általános iskola 7. évfolyamán. Sokat tanultam, és sok elfeledett izgalmat idéztem fel, különösen az algebra területén
– kezdte levelét olvasónk, Ádám. Azt írta, a közös barkácsolás korábban is működött, "most együtt bogozgathattuk, mennyi is 2ab*3a+2b/2", és szerette az otthoni kísérleteket az alufóliahajókkal vagy épp a gyertyákkal. A legizgalmasabb azonban az okos puskázás megszervezése, előkészítése volt.
Mindig örömmel fogadtam, hogy a jó munkának megvan a jutalma, és átélhettem a boldogságot, amit egy ötös fogalmazás okoz. Mostanában legfeljebb lájkokat és kommenteket kapok a fogalmazásaimra. Jól jött, hogy a külalakot ebben a formában már nem lehet osztályozni, a betűtípusra pedig eddig is ügyeltem.
Egy másik édesapa, János azzal büszkélkedett, ötöst kapott a lánya énekdolgozatára, bár szerencsére ehhez énekelnie nem kellett, viszont Györgyinek magyartanárként fájt, hogy csak négyest kapott a János vitézre.
Matekból még próbálkoztam, de rá kellett jönnöm, hogy csak az idő megy, én nem vágom kapásból a tizedes törteket. Még az ötödikes is kijavított, úgyhogy inkább elengedtem. Pláne, hogy az a matekházi, amit én csináltam meg a gyerek helyett (időnként előfordult, hogy időt spóroljak), hibás volt. Nem akartam, hogy miattam rontson a fiam matekból.
Tanév végére két üveg pezsgőt vett: egy gyerekpezsgőt a fiának és egy alkoholosat magának.
Flóra nem szülőként, hanem testvérként írt, öccse egy vidéki gimnázium 11. osztályába jár, matek-fizika tagozatra.
Írtam esszét etikából, illetve egy hármas biológia témazárót. Sajnos nem tudtam, milyen módon öröklődik a színvakság, a sokujjúság, illetve a törpeség egyik formája mennyire domináns. Mivel az állami tankönyvek nem elérhetők online, a Wikipédián sem találtam sok segítséget, így ennyi lett a vége.
Tamás számára rémálom lett az otthon tanulás, úgy érzi, szülőként nagyon rosszul vizsgáztak. "Pont egy olyan élethelyzetben voltunk, amikor a suli nagyon sokat segített volna. Munka, építkezés, költözés, beteg nagyszülő, 3 gyerek. Szóval sajnos a nagyobb (12 éves, hatodikos) gyerek mellé nem ültünk oda az elején. Azt hittük, majd megoldja, hiszen eddig kitűnő tanuló volt mindenből. Soha nem kellett vele tanulni, elég volt a suli. Ez elkényelmesített bennünket, azt gondoltuk, hogy ami eddig ment nélkülünk, az most is fog. Tévedtünk."
A gyerek nem vagy hiányosan csinálta meg a beadandókat, nem tanult szinte semmit. Mire az iskolából szóltak, hogy baj van, már annyi feladattal el volt maradva, hogy lehetetlen lett volna bepótolni anélkül, hogy a gyerek egész nap a gép előtt görnyedjen.
Pedig nem lett hülyébb, csak mi nem tudtuk átvenni azt, amit eddig az iskola jelentett, és most izgulhatunk, hogy a gimnázium ne vonja vissza a felvételit, mert leromlottak a jegyei.
Edina azt írta, lánya egy budai általános iskolába jár, a tanárok közül sokan erőn felül teljesítettek, viszonylag gyorsan át is álltak, így összességében meg volt elégedve az online oktatással. Az iskola nem állt meg itt, csináltak egy weblapot, ahol a gyerekek megoszthatták ötleteiket, gondolataikat a karanténról, illetve pályázatokat is kiírtak, de az osztályfőnök is mindent megtett, hogy egyben tartsa az osztályt. A gyerek hatodikos, így nála nem jelentett gondot az egyéni tanulás, sőt, szerinte a gimnázium előtt nem is ártott a lányának, hogy kipróbálta az önálló munkát.
Nóra még emészti az elmúlt hónapokat, mert nagyon megterhelőnek érezte azokat. Március közepe óta öt nap szabadságot kellett kivennie, hogy bírják a "féktelen tempót", amit az iskola diktált. Az ötödikes gyereke egy hétre több mint 50 geometria példát kapott házi feladatként, volt, hogy középiskolai anyagot magyarázó YouTube-videó érkezett a tanártól, az ahhoz tartozó feladatokkal. A család nyugalma is megszenvedte a hajtást:
A négyes nyelvtanért egy halom plusz feladatot bevállaltunk az én kifejezetten komótos munkatempójú gyerekemmel, pár napos határidővel. A csigatempóval dolgozó gyereknek a sürgős munkám mellett diktáltam a megoldásokat, néha elég idegesen. Most meg azon gondolkodom, vajon ért-e egy nyelvtan négyest a családi béke.
Hasonlót írt Tamás is, aki eleinte sokat veszekedett a fiával, mert az nem akart leülni tanulni. Idővel a szülők elengedték ezt az egészet, és a gyerek is belejött, a végén még meg is dicsérte az egyik tanár. Egyes pedagógusok hangnemére, illetve az együttműködés hiányára viszont panaszkodott.
A negyedikes és ötödikes gyerekeivel otthon tanuló Dóra azt írta, még soha nem várta ennyire az évzárót, de abban azért nem biztos, hogy a gyerekein is túltett. "Az ötödikes lányomnak még hétfőre is van leadandó feladata, nem tudom leírni, mennyire elege van az egészből, miközben negyedikes öccsénél tulajdonképpen már múlt pénteken kitört a vakáció."
Lánya helyett csak a vége felé dolgoztak, ha olyan feladatot kapott, amit nem tudott megcsinálni, vagy a szülők szerint nem ötödikesnek való volt. "A tanárok többsége nálunk nagyon cuki volt, halálra dicsérte a gyerekeket, negatív visszajelzésre nem is nagyon emlékszem. A baj inkább az volt, hogy sokszor irreális elvárásokat támasztottak, és nagyon sok anyagot adtak." Volt olyan nap, hogy lánya reggeltől estig a gép előtt ült, angol és matekóra után még egy A4-es oldalnyi történelem fogalmazáshoz gyűjtött anyagot úgy, hogy soha korábban nem csinált ilyet, és ilyen nagy alakú füzete sincs. "Mi tanítottuk neki, hogyan keressen, szelektáljon, mit jelent egy történelem fogalmazásnál, hogy képzelje magát xy helyébe."
Az elmúlt három hónap innen nézve tulajdonképpen siker, mert az elején komolyan attól tartottam, hogy megbolondulok vagy alkoholista leszek a végére. Szerencsére nem lettem egyik se.
Tanár-szülőként írt nekünk Petra, aki a végén gondolkodott el azon, vajon mi a nehezebb: a kistestvér mellett otthon lévő, reggel feladatot kapó elsőst rávenni nap mint nap a tanulásra, a 3-4 óra koncentrálásra, vagy a csaknem 120 gimnazistának jól kimérni a heti feladatot, izgalmas online órát tartani, majd lelkesen várni a be (nem) érkező anyagokat.
Most döntetlennek érzi, bár talán az otthoni nagyobb feladat volt, hiszen a szülővel szemben még nagyobb az ellenállás. "Az elsős lányomnak heti egy olvasás konzultációja volt 30 percben, a többit mind itthon kellett megoldani, feldolgozni és küldeni. Az új anyag elsősorban a mateknál okozott gondot, ezt a metodikát nem ismerjük, és itt nagyok az ugrások. A tízes számrendszert itthon léptük át, szöveges feladatokkal is velünk találkozott először, ahogy a római számokkal is. Nekem ez azért is volt nyomasztó, mert a matek szakos igazgatómtól mindig azt hallom, kellenek azok a biztos alapok, amit az első négy évben tanul a gyerek. Aggódom, milyen biztos alapjai lesznek így."
Petra számára anyaként a legfájdalmasabb pont a tavaszi szünet után kapott első levél volt, melyben megtudta, le vannak maradva és bele kellene húzni.
Ott a megmaradt mécsesem is eltört, igyekeztem a saját diákjaimat nem nyomasztani a vélt vagy valós lemaradással, erre puff!
Volt ellenpont is, ami jól esett neki: az év végi felmérőnél hagyták hibázni a gyereket, aki az egyik számsorban rosszul számolt, de mivel következetesen vitte végig az általa megállapított törvényszerűséget, így is kapott rá pontot.
Tanárként rengeteg mélypontot élt meg az elmúlt 12 hétben, folyamatosan ott járt a fejében, vajon jó-e, amit csinál. A diákok nem jeleztek vissza, így nehéz építkezni. A legviccesebb és egyben legfájdalmasabb pillanat vasárnap éjjel fél 12-kor volt, mikor ráírt a diák, hogy vegye már be a csoportba, ahol a feladatokat kapják, mert nincs benne.
Az egyik legizgalmasabb a Dekameron óra volt, amikor eszembe jutott, hogy megkérdezem félig olasz tanítványomat, mit jelent az a név az adott novellában, mire ő hátraszólt a pappának, és rögtön kaptunk is egy szuper választ, ami még izgalmasabbá tette a fejtegetést.
A cikk elején szereplő Ádám biztos benne, hogy aki kénytelen volt most kézbe venni a gyereke oktatását, és végiggondolni, hogyan is magyarázza el érthetően, amit tud (vagy lopva megnézett a Wikipedián), az jobban megbecsüli ezután a tanárokat.
És ha majd kipróbáljuk az otthoni fogtömést, akkor a fogorvossal is így leszünk.
(A cikkben a beazonosíthatatlanság miatt olvasóink álnéven szerepelnek).
