Itthon MTI / hvg.hu 2019. április. 23. 19:03

Jogerősen elmarasztalta a bíróság Márki-Zay Pétert, amiért megsértette a hódmezővásárhelyi kórház hírnevét

A politikus azt mondta, az életet kockáztatja, aki bemegy az intézménybe. A kijelentés miatt 800 ezer forintot kell fizetnie és nyilvánosan elégtételt adnia.

Jogerősen elmarasztalta a Szegedi Ítélőtábla Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármestert kedden a helyi kórházra tett kijelentései miatt – tájékoztatta az egészségügyi intézmény főigazgatója az MTI-t.

Kallai Árpád azt mondta: a bíróság megállapította, hogy a politikus valótlan tényállításaival megsértette az intézmény jó hírnevét, amikor tavaly tavasszal az országgyűlési választások kampányában két lakossági fórumon úgy fogalmazott, "ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják", és állítását több példával is igyekezett alátámasztani.

A bíróság nyilvános elégtételadásra, valamint nyolcszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte a politikust, és eltiltotta a további jogsértéstől.

A főigazgató szerint a táblabíróság szerint a polgármester kijelentése alkalmas arra, hogy megingassa a közbizalmat az intézmény iránt. A beteg-orvos, beteg-ápoló és a beteg-intézmény közötti bizalmi viszony a gyógyítás alapfeltétele, így azt megbontva a közintézmény működése és akár maga a gyógyulás is veszélybe kerülhet.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról