A nem „totalitárius” körülmények között működő, fasiszta és nemzetiszocialista vonásokat mutató rendszerek leírása már tizenhét esztendeje megtörtént.
Szemrehányások értek amiatt, hogy a Bokros Lajos nyilatkozatát bíráló cikkemben nem írtam le elég részletesen a kérdésre vonatkozó elméleti álláspontomat (itt a legújabb fölhánytorgatás).
Ez ugyan igaz, de ezt ismételten megtettem már régen. A posztfasizmusról szóló közismert tanulmányomat 2000-ben közölte a Boston Review, aztán ugyanebben az évben, magyar fordításban is az Eszmélet. (Nemrég újraközölte az ismert, Londonban szerkesztett internetes lap, az openDemocracy; megjelent különféle könyveimben románul, németül, csehül, szlovénul, folyóiratban szerbül, horvátul, szlovákul, oroszul, litvánul. Más formában is kifejtettem ezt több nyelven.)
Nem ismételhetem meg sokak által olvasott tételeimet minden egyes alkalommal, amikor a probléma szóba kerül. A nem „totalitárius” körülmények között működő, fasiszta és nemzetiszocialista vonásokat mutató rendszerek leírása már tizenhét esztendeje megtörtént, a „posztfasizmus” azóta elfogadott műszó lett a szakirodalomban. (Furcsa ugyan, de Ungváry Rudolf – aki tanulmányaimat nem idézi, talán nem is kerültek a kezébe – hasonló értelemben ír „a mai fasizmusról”, azaz NEM fasizmusként, hanem posztfasizmusként írja le, de anélkül, hogy terminológiailag megkülönböztetné a kettőt.
Ide vág még két angol nyelvű írásom itt és itt.
Jó olvasást!