A családját Szíriában kiirtották, mégis eljutott egy kurd vak lány Magyarországra. Svédországi rokonához tart, és pár napja nyoma veszett, ezért egyre többen fognak össze, hogy megtalálják. A magyar állam akkor sem tett semmit a speciális igényű menedékkérőkért, amikor alig érkeztek ide, most meg pláne nem.
Önmagában sem egyszerű történet a háború tépázta Szíriából, menekülttáborokból, hátrahagyott rokonokkal, családtagok, sőt egész családok elpusztításának traumájával átvergődni a cseppet sem baráti Balkánon – a szír határátlépők alapszinten is traumák során vannak túl. Csicsk, a szíriai kurd lány is közéjük tartozik, csakhogy ő mindezek mellett még látássérült is.
Vakon végig a Balkánon
Nem is csoda, hogy elkeveredett valahol Magyarországon. Pontosabban kész csoda, hogy idáig eljutott. Ott kezdődött az egész, hogy Szíriában a 9 fős családját kiirtották. Ki tudja, ő hogy menekült meg, de ismerősökkel, egy csoporthoz csapódva nekiindult a menekültútvonalon. Múlt pénteken egy kurd menekült érkezett a fővárosi Keleti pályaudvarra, ahol az egyik civillel beszédbe elegyedve elmondta, hogy egy vak fiút keres. Később kiderült, a különleges nevű Csicsk lány. Svédországba igyekszik, ahol a családja egyetlen megmaradt női tagja él. Vele tartja a kapcsolatot telefonon, s az utolsó hívás arról szólt, hogy megérkezett Magyarországra. Azóta elérhetetlen, telefonja ki van kapcsolva.
A civilek és a Magyarországon élő kurdok persze megmozdultak, egyre többen próbálják fellelni a tartózkodási helyét. Röszkén, a regisztrációs ponton állítólag emlékeztek a vak lányra – ők két héttel ezelőtt találkoztak vele, ahol (elvileg maximum 24 órát, gyakorlatilag) 1-4 napig tartózkodnak a regisztrációra várók. Július 25-26-án a budapesti Nyugati pályaudvaron mintha látták volna, de erről biztosat nem tudni. Csicsk az őt kereső magyar aktivista szerint egyébként valószínűleg megpróbálja a lehető legjobban elrejteni a vakságát, valaki kíséretében közlekedik. Személyleírása nem elérhető. „Aggódom érte, ennyi idő után már feltölthette volna a mobilját”, osztja meg velünk félelmeit a magyar aktivista, aki kurdokkal is felvette a kapcsolatot a keresés sikeréért.
Ha bárki érdemi információval tud szolgálni, és úgy vélte, a leírtak alapján ráismert Csicskre, írja meg az itthon@hvg.hu címre.
Harmonizáltuk a semmit
Adódik a kérdés, hogy Röszkén hogy engedhetnek el egy vak lányt, hogy még egy ép sorstársának is kemény diónak számító, menekülttáborba vezető utat megtegyen átszállásokkal? Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi képviseletén Ambrus Ágnes azt mondta el a hvg.hu-nak, hogy a vonatkozó törvény úgy írja elő, a speciális igényű menedékkérőkkel „különös figyelemmel” kell lenni. Pontos előírásokat a törvény nem ír elő – nem véletlenül, de ezt már Iván Júlia a Magyar Helsinki Bizottságtól írta meg a hvg.hu-nak. Az európai menekültügyi jogi szabályozás átvétele és harmonizációja során a fogva tartás és az eljárási garanciák kapcsán némileg csökkentettük a követelményeket, míg a sérülékenyekre vonatkozó szabályozásban elmaradás tapasztalható. „A befogadási feltételek biztosítása során figyelemmel kell lenni a különleges bánásmódot igénylő személy sajátos szükségleteire.” Ez az üres hatályos keretszabály nem ígér semmit, és nem is számon kérhető rajta semmi.
Ezért is lehet az, hogy ma terhes anyák, kínzástúlélők, fogyatékkal élők kiskorúak speciális szükségleteire az amúgy is persze rendkívül túlterhelt menekültügyi infrastruktúra nem képes figyelemmel lenni. A gyakorlatban nincs semmilyen megkülönböztetés, kiemelés, ezt erősítik meg a Migration Aid menekültsegélyező szervezet aktivistái és a szervezet sajtósa, Zsohár Zsuzsanna is. Gyakran kiskorúak is egyedül, kísérő nélkül utaznak keresztül az országon.
Igaz, Iván Júlia hozzáteszi, hogy akkor sem ügyelt a BÁH túlzottan ezekre a speciális igényekre, amikor éves szinten 2100 menedékkérő volt – hát még most, amikor naponta 1000-1500. Holott a BÁH-nak fel kéne mérnie a speciális igényeket, ám már ez sem történt, történik meg. A speciális lelki igények felmérésére készült egy gyorsteszt, amivel könnyebben ki lehetett szűrni a traumagyanús kérelmezőket, de ezt sem használja a hivatal. Holott például egy szexuális kisebbség a többi menedékkérő között sincs biztonságban, a Helsinki Bizottságnak voltak ilyen ügyei, amikor homofób támadás ért menedékkérőket más kérelmezők felől – ilyenkor vagy a táborban maradt az áldozat, kockáztatva egy újabb támadást, vagy kiköltözött magánszállásra saját költségre. A Vöröskeresztnek volt a 2000-es évek elején Budapesten egy családi szállása, ahol kisgyermekes kérelmezők tudtak megszállni – valami ilyesmire lenne most is szüksége az egyedülálló nő, LMBTQ-, pszichés/traumaproblémákkal küzdő, fogyatékossággal élő kérelmezőknek. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagy létszámú, tábori elhelyezés nem alkalmas arra, hogy megfelelő figyelmet kapjanak a sérülékenyek”, mondja Iván.
Miért nem ad erre pénzt az EU?
Ezt a kérdést joggal tehetjük fel. Csakhogy ad: az Európai Menekültügyi Alap (EMA) pályázatai között szerepel „a PTSD szindrómás betegek pszichiátriai ellátásának elősegítése a befogadó állomásokon és a közösségi szállásokon – sérülékeny csoportokkal (kísérő nélküli kiskorúak, egyedülálló nők, idősek, mozgássérültek, szellemi fogyatékosok) való speciális foglalkozás (pl.: szeparált, elhelyezés, készségfejlesztés, felvilágosítás) – menedékkérők aktiválása a menedékjogi eljárás ideje alatt”.
Az EMA-ból 2007 és 2011 között 1,2 milliárd forintot hívott le Magyarország, de hogy ez hova került az intézményrendszerben, nem lehet tudni.
