„A legszegényebbeknek is joguk van boldognak lenni, ha pedig nőkről beszélünk, ehhez az egyik legegyértelműbb út, ha szépnek, ápoltnak érezhetik magukat. Ha sikerül visszanyerni az önbizalmukat, minden könnyebben fog menni, a munkakeresés is” - állítja Lucia Iraci, a világ első szociális szépségszalonjának a tulajdonosa. Életfilozófiájával itt Budapesten, az Erzsébetvárosban is egyetértettek.
A hetedik kerületben, a Wesselényi utcában, egy fehér rácsos, puritán földszinti üzletben nyílt meg tavaly szeptemberben a Masni szalon. Az ajtón belépve korrekt vendégfogadó pultba ütközünk, mögötte mosolygós fiatal lány érdeklődik, miben segíthet. A háttérben komoly munka zajlik: körömlakk szárad, hajlakk sziszeg, a sarokban pedig heves vita zajlik, hogy a bronzbarna vagy a korall kék szemhéjpúder lesz-e a nyerő.
Első látásra semmi különbséget nem lehet felfedezni a Masni és bármilyen más szépségszalon között, de ha jobban körülnézünk, minden székben szomorú tekintetű nők ülnek, akiken látszik, hogy a sors nem hordozza őket a tenyerén. A vendégfogadó pult mögött álló lány sem recepciós, hanem a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ tanácsadója.
A Masni, teljes nevén Munkaerő-piaci Aktivizálást Segítő Nőbarát Iroda, az ország első szociális szépségszalonja. A társadalmi célú szépségszalon ötlete nem magyar találmány, Franciaországban 2006-ban egy Lucia Iraci nevű fodrász nyitotta az első ilyet, ahol a társadalom perifériájára szorult nőknek segítenek nőiességük, magabiztosságuk visszanyerésében, főként állásinterjúk előtt.
Ide nem csak szépülni járnak a nők
„Mivel 100 százalékban önkormányzati fenntartású az intézmény, kérdéses volt, hogy a kerület vezetőinek tetszeni fog-e az elképzelés, hiszen ez még a szociális szférában is speciális kezdeményezésnek számított” - mondta a hvg.hu-nak Makár Orsolya, a szalon egyik megálmodója. A helyiség nagyon jó adottságú: jól megközelíthető helyen fekszik, rendelkezik egy kis fogadó résszel, amelynek köszönhetően tényleg úgy tudták alakítani a teret, mintha egy igazi szépségszalonban járnánk. Az, hogy kétszintes, azért fontos, mert a Masniba nemcsak szépülni járnak a nők, hanem a munkaerő-piaci integrációjukban is próbálják segíteni őket.
„Mi azért nem hívjuk magunkat szépségszalonnak, mert itt komplex szolgáltatást szeretnénk nyújtani a klienseinknek. Megnézzük, hol tudnának elhelyezkedni, segítünk önéletrajzot írni, de lehetőség van részt venni pszichológiai tanácsadáson és csoportos tréningeken is. Tehát minden olyan segítséget megadunk, melyre egy foglalkoztatási tanácsadó kolléga képes lehet. A szépészeti szolgáltatással pedig megkoronnázuk ezt.”
Az emelet egyik szobájában hatalmas íróasztal áll. A projektasszisztenssel szemben ül Erzsébet, aki 9 éve keres állást. Korábban a családi vállalkozásban dolgozott, de miután tönkrement, nem talált munkát, most már jobb híján elmenne takarítónőnek is. Éppen állásinterjúra készül a Masni segítségével. Ilyenkor eljátsszák, hogy zajlik egy ilyen beszélgetés a valóságban, majd utána kielemzik, mi volt benne a jó és a rossz, mit kellene másképp csinálni.
Erzsébet azt mondja, azért szeret ide járni, mert az otthon töltött évek után könnyebb így visszazökkenni a valóságba. „Amikor folyamatosan visszautasítást kap az ember, akkor egy idő után elkezdi teljesen haszontalannak érezni magát, szomorú és elmegy mellette a világ.” Majd csillogó szemmel mutatja frissen elkészített haját, körmeit, szolid sminkjét. Régen ő is mindig járt fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűr-pedikűröshöz, de amikor a hónap végén azon kell gondolkozni, hogyan sakkozzon a pénzzel, nem ez a legfontosabb.
Egyelőre csak az Erzsébetvárosban
Makár szerint, ha valaki jól érzi magát a bőrében és sugárzik belőle az önbizalom, akkor sokkal szimpatikusabb a potenciális munkaadók számára, sokkal valószínűbb, hogy alkalmazzák. Az elképzelésük helyességét mutatja, hogy a Masni tavaly őszi indulása óta a náluk megfordult nők több mint 50 százaléka talált magának munkát, ráadásul úgy, hogy azt hosszabb távon is meg tudták tartani. Ezt onnan tudják, hogy a munkába állás után még 3 hónapig tart az utókövetés, és segítenek, ha szükség van rá.
Adományruhákból több méretben is tudnak kölcsönözni néhány elegánsabb szettet, így ha valakinek nincs megfelelő öltözéke egy állásinterjúhoz, arra is van megoldás. Sőt, volt olyan, aki még jó ideig visszajárt ruháért, miután sikerült elhelyezkednie, hogy megfelelően tudjon megjelenni a munkahelyén, s amíg nem gyűlt össze annyi pénze sajátot venni.
A Masni egyetlen „szépséghibája”, hogy csak VII. kerületi, aktív korú nők vehetik igénybe a szolgáltatást. A klientúra nagy részét pedig jellemzően a harmincas éveik közepén járó, gyesről visszatérő anyukák teszi ki, akiket a kisgyerekük miatt nem akarják újra alkalmazni, illetve a 45+-os korosztály, akiket meg azért nem foglalkoztatnak, mert már túl öregnek tartják őket. De azt mondják, megfordul náluk sok roma nő is, akik mind életkoruk, mind munkatapasztalatuk alapján alkalmasak lennének egy pozíció betöltésére, de sokszor, ahogy a munkaadó az interjún meglátja őket, azt hazudja, hogy már betöltötték az állást. Nekik idén tavasszal, külön tréningeket is szerveztek, hogy segítsék az integrációjukat.
Verte a férje, de ott tudta őt hagyni
A szomorkásan érkező nők, amint a fodrász és a manikűrös kezei közé kerülnek, kivirulnak, mosolyognak, beszélgetnek. Hetente kétszer lehet szépülni, hétfőn és szerdán, komoly időpont-egyeztetés után. Krisztina, Szandra és Dorottya saját szépségszalont vezetnek a 17. kerületben. Ők a szabadidejükben, minimális tiszteletdíjért dolgoznak itt. Kérdésemre, hogy amikor először hívták őket a Masnihoz, vacilláltak-e, rögtön rávágják: nem, csak az elején picit féltek a helyzettől. „Én az első néhány alkalom után sírva mentem haza a férjemhez, annyira mélyen érintettek a történetek, amelyekkel itt találkozunk. De az teljesen egyértelmű volt, hogy csinálni fogom, csinálni kell”- mondja Krisztina, amit Dorottya azzal told meg, hogy „olyan ez, mint egy hagyományos szépségszalon, csak kicsit mélyebben kell látni az emberek lelkébe.”
A szalonban csak a legalapvetőbb szépészeti beavatkozásokat végzik el: mosás, szárítás, szemöldökszedés, sminkelés, a körmök formára igazítása és valamilyen finom színnel lakkozása. Mária éppen a sminkjére vár, közben azt mondja, ez is sokat jelent, mert ettől úgy érzi, újra a társadalom részévé válik. Nem először jár a szalonban, azt mondja, szeret itt lenni, mert kedvesek a lányok, jó valakivel beszélgetni kicsit. „Én szociális munkás voltam nagyon sokáig. Idős, beteg emberekhez jártam, de már 56 éves vagyok és kezdtem azt érezni, hogy fizikálisan nem bírom. Ennyi tapasztalattal azt hittem könnyebben fogok munkát találni.”
Miután kiürült a szalon, rámolás közben mesélik: talán arra a legbüszkébbek, hogy az egyik vendéget, akit bántalmaz otthon a férje, rá tudták beszélni, hogy amint teheti, lépjen ki a kapcsolatból. „Ahhoz, hogy ott tudja hagyni, minél előbb munkára volt szüksége. Mi itt még a szokásosnál is jobban mindent megtettünk azért, hogy kihozzuk belőle a maximumot és jól tudjon szerepelni az interjún. A hölgy azóta talált állást és a férjét is otthagyta. Teljesen új életet tudott kezdeni.”
A Masni - úgy tűnik - a mostanában olyan ritkán látott sikertörténetek egyike. Azt mondják, mindig van hová fejlődni, de egyelőre nagyon meg vannak elégedve azzal, ahová néhány hónap alatt el tudtak jutni. Egyetlen dologra lenne csak szükségük, hogy a munkájukba be tudjanak vonni önkénteseket, és még több nőnek adják meg az esélyt: a kiutat a kilátástalanságból.
