2014. június. 27. 11:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. június. 27. 14:08 Itthon

Norvég civil alap: feljelentést tenne a kormány

A kormány levélben kérte az Ernst and Young magyarországi vezetőjétől, hogy betekinthessen a norvég alapok 2008-2010 közötti forráselosztásáról készített jelentésébe.

Egyelőre fogalma sincs a kormánynak, hogy mire jutott az Ernst and Young abban az elemzésben, ami a norvég pénzek 2008–2010-es időszak közötti felhasználását vizsgálta. Ám a Heti Válasz cikke alapján az a gyanújuk, hogy „üldözendő bűncselekmények” állhatnak a háttérben, ezért feljelentést akarnak tenni. Persze előbb ma reggel megkeresték az EY magyar székhelyét, és kérték, hogy adják át a jelentést, amit egyébként a norvég pénzt közvetítő brüsszeli finanszírozási iroda rendelt meg.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára szerint az alapján, amit a Heti Válasz írt, akár szervezett csalás is történik. Így például választ várnak Móra Veronikától, az Ökotárs Alapítvány vezetőjétől, hogyan fordulhatott elő, hogy az alacsonyabb pontszámú pályázat nyert, vagy hogy ő utólag hogyan írhatta át a pontszámokat.

Csepreghy beszélt arról is, hogy néhány hete találkoztak a norvégokkal, akik egy őszi vizsgálatra hivatkozva kérték a Kehi-vizsgálat leállítását, ám arról elfelejtettek szerinte beszélni, hogy létezik már egy Ernst and Young-os vizsgálat is.

A helyettes államtitkár egyébként nem érti azokat a kritikákat, amelyek arra utalnak, mi keresnivalója van a Kehinek olyan civil szervezeteknél, amelyek egyetlen magyar adóforintot sem használnak fel. Mint mondta, a norvég civil pénzek nem karitatív magánadomány részei, és közérdek felügyelni, hogy a pénzeket magyar állampolgárok érdekeinek megfelelően használják fel. Sőt, szerinte stand up comedy ez az érv, mivel ez olyan, hogy ha egy norvég turista pénztárcáját a Balatonnál ellopják, akkor azt nem a balatonfüredi, hanem ez oslói rendőrség vizsgálja ki.

Pár órával a sajtótájékoztató után az EY annyit közölt: „Az EY (korábban Ernst and Young) szigorú belső szabályzatának megfelelően a mindenkori ügyfeleit érintő ügyekben nem nyilatkozik, és semmilyen ilyen jellegű információt nem hoz nyilvánosságra az üzleti titkok védelme érdekében” – erről itt olvashat bővebben.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?