„Volt egy mikrofon, amihez kijöttek az emberek, még sorban is álltak. Emlékszem, jött egy nagyon lelkes srác, és azt mondta: itt a lehetőség, most kell megmutatni! És ez nagyon tetszett az embereknek” – idézte fel a hvg.hu-nak a filozófia és informatika-könyvtáros szakos Füzessi Károly, a Hallgatói Hálózat (HaHa) egyik aktivistája, hogyan vált hídfoglalásos demonstrációvá, majd tüntetéssorozattá az egy évvel ezelőtt, 2012. december 10-én az ELTE lágymányosi kampuszának aulájába meghirdetett fórum.

„Akkor már heteken keresztül találkoztunk egy underground kocsmában. December 5-re megszerveztünk egy találkozót néhány oktatatóval, és pont ekkor jött ki a hír a keretszámokról” – mondta Károly a tüntetések közvetlen előzményeiről. Az MTI által közölt, de utóbb hivatalosan letagadott kormányelőterjesztés alapján ugyanis egyértelművé vált, hogy tízezerre csökkent volna az államilag finanszírozott helyek száma, a hallgatók többsége (mintegy 46 ezer fő) pedig csak úgynevezett részösztöndíjas helyre nyert volna felvételt.

Nem volt élcsapat

Bár már korábban tudni lehetett a forráskivonásokról és az egyetemi autonómiát korlátozó tervekről, a keretszámok drasztikus csökkentése egy jól megragadható témát adott a HaHán belül működő „sztrájkcsoportnak”, amely összehívta a december 10-i fórumot. „Úgy jöttünk ide december 10-én, hogy ez lesz a nagy nap, mikor elfoglaljuk a TáTK-t” – idézte fel a médiatudomány szakos Fogl Márton. Ám hamar kiderült, hogy a Lágymányoson található kémiai és fizikai laborok miatt nemzetbiztonsági kockázatot jelentene az egyetemfoglalás, így ettől elálltak.

Diáktüntetők: Kiss Soma, Füzessi Károly, Barcza Dániel és Fogl Márton

Fülöp Máté

„Három felvetés volt a fórumon: legyen egyetemfoglalás, menjünk be a minisztériumba (este nyolckor ez már nem biztos, hogy annyira könnyű lett volna), és a harmadik volt a hídfoglalás” – mondta egy év távlatából Károly, aki még 2008–2009-ben, Erasmus-ösztöndíjasként látott egyetemfoglalást Berlinben. Szerinte később is gyakran előfordult, hogy a HaHában kitaláltak valamit, de aztán a fórumokon teljesen más lett belőle. Az egész tüntetéssorozatra jellemző volt, hogy például a bölcsészkarról elinduló menet egyszer csak megállt a Kálvin téren, és szavazni kezdtek arról, hogy merre menjenek tovább.

„Ez is szimbolikus valahol, hogy nincs élcsapat, hanem a résztvevők hoznak döntést” – mondta erről a kívülálló számára furcsának tűnő gyakorlatról a kulturális antropológia szakos Kiss Soma, aki maga is úgy került a HaHa közelébe, hogy eredetileg a lágymányosi kampusz sajátos problémáival foglalkozott a Lágymányosi Érdekképviseleti Közösség (LÉK) tagjaként, ami aztán a HaHa „helyi sejtje” lett. Márton szerint sem merült fel soha, hogy vezetők kellenének, hiszen pont az volt a lényege a dolognak, hogy mindenki beleszólhatott.

Nézze meg a december 10-i tüntetésről készült videót:

Az önkéntesség ugyanakkor áldozatokat is követelt az aktivistáktól. A hangosbeszélőkbe „zsákszámra” kellett venni az elemet, a tüntetőket kísérő kocsiba is saját zsebből kellett tankolni. A szórólapok sokszorosítását különféle kampuszokon „partizán”-módszerekkel oldották meg. Az aktivisták időnként napokig nem mentek haza, és a vizsgákra sem maradt idejük, de Márton szerint szerencséjük volt, mert a tanárok megértőek voltak, adtak például haladékot, ha a tüntetések miatt nem tudták időben leadni a házi dolgozatot.

Megoldás egy mozdulattal

A hahások a fórum előtt öt pontba foglalták össze követeléseiket: a felsőoktatás átfogó reformját az érintettek bevonásával; a keretszámok visszaállítását legalább a 2011-es szintre; a forráskivonás leállítását és az elvonások kompenzálását; a hallgatói szerződés eltörlését; ne korlátozzák az egyetemi autonómiát. Ehhez a fórumon csatolták hozzá a hatodik pontot, a társadalmi igazságosság, vagyis az oktatáshoz való egyenlő hozzáférés követelését. A keretszámok ügyében a kormány – legalábbis a kommunikáció szintjén – kevesebb, mint egy hét alatt visszavonulót fújt.

„Keretszámokról? Azok nem lesznek” – válaszolta röviden Orbán Viktor a hvg.hu kérdésére december 15-én délután, mikor munkatársunk azt próbálta megtudni a zártkörű rendezvényről távozó kormányfőtől, hogy döntöttek-e már a felsőoktatási keretszámokról. Két nap múlva – egy módosító indítvány formájában – már a parlament elé is került a javaslat, amely formálisan tényleg eltörölte a keretszámokat, de helyette az intézményi kapacitás formájában mégis visszatért, miközben 16 népszerű szakon egyáltalán nem akartak államilag finanszírozott helyeket biztosítani.

Az egykori diáktüntetők ma mosolyogva emlékeznek erre a jelenetre, hogy „a bölcs vezető” meghallgatta a népet (mint kiderült, a Fidelitas aktivistáit), majd egy mozdulattal megoldotta a problémát. Ugyanakkor persze bosszantónak is találták, hiszen csak látszatmegoldás volt: ha nem a keretszámokkal, akkor a forráskivonással csökkentik a hallgatók létszámát. A kormány ugyanakkor nem tartotta be az ígéretét, hogy a 16 népszerű szakon is lesz 10-20 százaléknyi államilag finanszírozott hely, nem engedett a hallgatói szerződések ügyében (ennek lehetőségét egyenesen az alaptörvénybe foglalta), és az egyetemi autonómia kérdésében sem, ahogy folytatódik a forráskivonás is.

Az egykori szervezők ma úgy látják, csak igen korlátozott részeredményeket értek el. „Szerintem elszalasztottunk nagyon sok lehetőséget már decemberben is, onnantól pedig folyamatosan nem használtuk ki a lehetőségeinket” – mondta a szociológia szakos Barcza Dániel, aki szerint ott rontották el a dolgot, amikor hagyták elmúlni az első napok hangulatát. „Elvitte a télapó” – mondta erre nevetve Soma, de a többiek is úgy látják, nem kellett volna hagyni, hogy Orbán Viktornak legyen igaza, aki azzal nyugtatta a fideszeseket, hogy az ünnepekkel elülnek majd a tiltakozások.

Elszalasztott lehetőségek

„Ha január elején nem egy fórumot szervezünk a BTK-ra, ami alig van meghirdetve, hanem már decemberben beharangozzuk, hogy január 4-én egy nagy tüntetés lesz, akkor másként is alakulhatott volna” – mondta Dániel, aki szerint a februári egyetemfoglalással „a tiltakozás lehető legunalmasabb formáját” választották. „Az egyetemfoglalás nagyon lelassult, aki csinált volna mindenfélét, az ebben nem tudott kiteljesedni” – véli Márton is. Károly szerint viszont karácsonyra már „mindenki ki volt dögölve” és még vizsgaidőszak is volt.

Fülöp Máté

Bár az egykori diáktüntetők sokat kárhoztatták a társadalom passzivitását, elismerik, hogy ők is hibáztak. Soma például úgy látja, belementek olyan vitákba is, amikbe nem kellett volna: „Azon ment a metázgatás, hogy mennyire etikátlan az emberek hazajutását öt perccel késleltetni” – idézte fel az egyik visszatérő vitatémát, a vonulásos tüntetések kérdését. „Ott kezdtük el elrontani, mikor nem azt néztük, hogy egy eszköz mennyire szolgálja a nyomásgyakorlást, hanem hogy mit fog hozzá szólni a közvélemény, és főleg a média” – mondta Dániel, utalva arra, hogy a hahások tapasztalatlanok voltak a média kezelésében.

„A politika a kezdetektől ránk akart telepedni” – mondta Soma, mikor arról kérdeztük, mennyire éreztek nyomást a pártok részéről. Példaként azt említi, hogy már a december 10-i fórumon megjelent pár ember az MSZP-ből, és sajtótájékoztatót tartott a bejáratnál, mintegy háttérnek használva a diákok gyűlését. Dániel arra emlékszik, hogy hasonló módon megjelent a jobbikos Novák Előd is, aki úgy nyilatkozott a médiának, hogy közben a háta mögött azt skandálták az emberek, hogy menjen onnan.

Bár az LMP bevitte a parlamentbe a HaHa követeléseit, ezt magától tette, nem az ő kérésükre – mondta Károly, aki szerint sokat elárul a magyar helyzetről, hogy csak az LMP tette meg ezt. Persze az egykori tüntetők szerint az LMP-nek is volt egy „rohadék húzása”, még jóval korábban, a 2012. február 15-i tüntetésen, amikor valakik zöld sípokat, és a párt nevét nem tartalmazó, de „félreismerhetetlen dizájnú” táblákat kezdett osztogatni a tömegben.

„Volt egy sokáig húzódó vita a HaHában, mert voltak, akik úgy látták, csak pártokban lehet hatékonyan érdekérvényesíteni” – mondta Dániel. Egyebek mellett azon vitatkoztak, hogy lehet-e valaki úgy a HaHában, hogy közben tagja egy pártnak is. Károly ezt azzal magyarázta, hogy Magyarországon egyes szakszervezetek is a pártoktól függenek, illetve tele van a közélet „kamu civil szervezetekkel”, ők pedig még a látszatát is el akarták kerülni ennek, közben pedig lehet, hogy át is estek a ló túloldalára.

Nem leszek politikus

Márton ugyanakkor úgy emlékszik, folyamatosan „csesztették” őket, hogy álljanak be a pártok közé, támogassanak valakit. Őt magát is megkereste egy alakulófélben lévő párt, de hiába. A viták eredményeként sokan kiléptek a HaHából, és csatlakoztak bizonyos ellenzéki pártokhoz, de akik maradtak, ma is úgy látják, hogy távolságot kell tartani a politikától. „Aki az establishmentnek dolgozik, az miért akar egy anti-establishment szervezetben dolgozni?” – fogalmazta meg Soma, aki szerint a HaHának rendszerkritikus erőnek kell maradnia.

„Sokan már megkérdezik, hogy miért szűnt meg a HaHa” – mondta Károly, mikor a szervezet jelenéről kérdeztük. Szerinte a tüntetések elmúltával sem lankadt az aktivitásuk, igyekeznek reflektálni a kormány lépéseire, de már nem érdeklődik irántuk a média: „le vagyunk ejtve”. Vannak ugyanakkor ma is programjaik, mostanában például a NAV-botrány ügyében szerveznek egy platformot. „Ennyi pénzből nem csak a felsőoktatás problémáit lehetne megoldani” – válaszolta a miértet firtató kérdésre Márton, aki szerint a HaHa előtt két út áll: vagy ismét sejtek laza hálózataként működik, vagy civil szervezet lesz belőle.

A HaHa egy része már közvetlenül a tüntetések után elindult egyfajta intézményesülés irányába, legalábbis tavasszal elindultak a bölcsészkari hallgatói önkormányzati (HÖK) választáson. „Eladtátok a lelketeket” – mondta erre nevetve Soma. „A képviseleti demokráciát belülről kell megreformálni” – reagált Károly, aki maga is tagja a Thomas Kuhn-mozgalomnak (az amerikai tudománytörténésztől származik a paradigmaváltás fogalma – a szerk.), amelynek ma már vannak képviselői a BTK HÖK-ben, jelöltje pedig 22 százalékot kapott az elnökválasztáson.

„Nincs az az Isten!” – vágta rá elsőként Dániel, mikor azt kérdeztük, hogy az egykori diáktüntetők kacsintgatnak-e a politika felé. Aki akart, az már elment abba az irányba – mondják, de persze mindegyikükben van valamiféle közéleti elkötelezettség. Az ország helyzetéről lesújtó a véleményük, Soma szerint például „alapvető probléma az összefonódott gazdasági és politikai elit”, a gazdagoknak többet juttató „negatív újraelosztás”, illetve az is, hogy bizonyos embereket, a hajléktalanokat vagy a vidéki szegényeket nem tekinti a részének a társadalom.