Nem is olyan sok pénz az a 1,3 milliárd forint, amit a kormány a Nemzetstratégiai Kutatóintézetre betervezett, mert óriási a baj a határon túli magyar közösségekben – állítja a hvg.hu-nak adott interjújában Szász Jenő. Az intézmény vezetője, egykori erdélyi politikus szerint a trianoni utódállamoktól nincs mit várni, ezért megint Budapestről kell integrálni a külhoni magyarokat. Állítja, a szórványmagyarság áttelepítésével kapcsolatos mondatait – amiért az RMDSZ-szel és Tőkés Lászlóval is szembekerült – ártó szándékkal forgatták ki, fel sem merül benne az áttelepítés. Orbán Viktorral közel 20 éves a barátságuk, félszavakból is megértik egymást.
hvg.hu: Hány munkatársa van jelenleg a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek?
Szász Jenő: Az alapító okiratban rögzített feladatainkhoz szükséges létszámot száz főben határozza meg a vonatkozó kormányrendelet. Jelenleg 45 munkatársunk dolgozik főállásban, a fennmaradó létszámot a feladatok függvényében fogjuk feltölteni – várhatóan az év végéig.
hvg.hu. Több mint hét hónapra vagyunk az NSKI alapítástól, miért megy ilyen nehezen a 2012-ben 100 milliós, idén 1,2 milliárdos költségvetési támogatással bíró intézet kialakítása?
Sz. J.: Néha én is türelmetlen vagyok emiatt, de akik nálam jobban ismerik a magyarországi közigazgatási rendszerek működését, a bürokrácia sajátosságait, azok ütemesnek tartják az építkezésünket. Az ön által említett költségvetési források pedig keretösszegek, csak a töredékét használtuk fel, és csak a szükséges mértékben.
hvg.hu: Miért kell egy, a kormány alá rendelt külön hivatalnak kutatásokat végeznie nemzetstratégiai kérdésekben? Vannak erre tudományos intézetek a Magyar Tudományos Akadémiánál, az egyetemek tanszékein, de civil szervezetek, alapítványok is foglalkoznak hasonló kutatásokkal.
Sz. J.: Valóban hosszú évek óta és jó néhány intézményben folynak különböző kutatások. Többféle forrásból, sokféle céllal és sokféle eredménnyel. Közös jellemzőjük, hogy a mai Magyarország területére korlátozódnak, és így sohasem álltak össze jövőképvezérelt nemzetstratégiává és eredményes akciósorozattá. A tudományos műhelyek kutatási eredményeiből, a sok jó szándékú kezdeményezésből sajnos kevés vált a politika számára érthetővé és hasznosíthatóvá. Székelyudvarhelyiként ezt pontosan láthattam. Nekünk az a dolgunk, hogy ez megváltozzon. Nem konkurensei, hanem partnerei vagyunk a tudományos műhelyeknek, mi valamennyiük munkáját előbbre fogjuk vinni azzal, hogy a közös eredményeket közvetlenül a döntéshozók asztalára tesszük.
hvg.hu: Azért azt nem lehet mondani, hogy a határon túl ne folynának kutatások és azokat elleneznék a trianoni utódállamok. Bukarest például költségvetési támogatásban részesíti a kolozsvári kisebbségkutatót.
Sz. J.: Ez nagyon szépen hangzott, de nyugodtan mérget vehetünk rá: Pozsony, Kijev, Belgrád vagy Bukarest nem érdekeltek abban, hogy az országaikban élő magyaroknak biztató jövője legyen. Lehet magyar nemzetstratégiát Bukarestből vagy Pozsonyból várni, csak ennek nem sok értelme van. Velük máshol kell keresni az együttműködést. Magyarország nemzetpolitikai és nemzetstratégiai céljait, a Kárpát-medencei magyar jövőt csak Budapestről lehet és érdemes tervezni.
hvg.hu: Mit mondott önnek a miniszterelnök tavaly októberben – amikor Orbán Viktor felkérte az intézet vezetésére –, miért indít egy zöldmezős beruházást a kormányzati ciklus vége fele?
Sz. J.: Nem tavaly októberben találkoztunk először, előtte négy konzultációnk is volt emiatt. Az NSKI megalapítását, sőt, magát a bejelentést is hosszú előkészítési szakasz előzte meg. A dolog megértéséhez érdemes visszatekinteni az időben. Bethlen István miniszterelnök 1920 után fogalmazta meg, hogy a trianoni békediktátum következtében nagyon sok magyart veszítettünk, és ezért a külhoni magyarokkal foglalkozni kell. A bethleni gondolatot a szocialista időszakban száműzték. Innen nézve én azt mondom, hogy az NSKI-t már 1990-ben létre kellett volna hozni. Sajnos a kádári mentalitás továbbélt a rendszerváltás után is. Amikor a 90-es években Budapestre jöttem, sokszor tapasztaltam, hogy egyesek rácsodálkoznak arra, milyen szépen beszélek magyarul. A szocializmus idején felszámolták a bethleni indíttatású intézményrendszert, és Magyarországon keveset beszéltek rólunk. Sőt, le is mondtak a határon túli magyarokról, ahogy ezt Kádár János 1958-as marosvásárhelyi látogatásakor ki is nyilvánította, majd 1977-ben meg is erősítette ezt a Ceausescuval lebonyolított debreceni, később nagyváradi találkozóján. Máig hat ez: Magyarországon száműzték az oktatásból, kultúrából a nemzeti értékrendet, így sokan nem is értik, még többen nem is érzik, miről is van szó.
A külhoni magyarság többleterőforrás. Nemcsak mint „humánvagyon”, hanem közgazdasági értelemben is az, hiszen Székelyföld amellett, hogy különleges erőforrás a magyar gazdaság számára, belső kapu is egy huszonhatmilliós román piacra. Kárpátalja, a Felvidék vagy a Vajdaság egyben és külön-külön is szintén gazdasági, üzleti lehetőség. A Kárpát-medence piaci szempontból óriási lehetőség a magyar közösség számára. Ma még mi vagyunk itt a legtöbben. A pragmatikus érvek mellett persze magasztos és nehéz feladatot is kaptunk. Át kell itatni a társadalmat, a külhoni magyarság elitjét és a magyar közigazgatást is a nemzeti integráció gondolatával. Ha újságíró lennék, ezért én azt kérdezném, miért csak most jött létre, de miért csak 100 fővel; milyen erőforrásaik lesznek, és azt, hogyan lehet áttörést elérni majd a nemzetegyesítés ügyében.
hvg.hu: Pontosan ezt kérdeztük: miért most? Hiszen a 100 fős intézet a maga 1,3 milliárdos állami támogatásával lényegében egy államtitkárságnak felel meg, ön államtitkári fizetést kap, miközben a külhoni magyarsággal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban egy külön államtitkárság foglalkozik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes irányítása alatt 2010 óta. Elégedetlen a kormányfő ezzel az államtitkársággal?
Sz. J.: Tegyük helyére a dolgokat. Ha megnézi a már működő, hasonló létszámú háttérintézményeket, közigazgatási szervezeti egységeket, akkor azt fogja látni, hogy nagyjából ugyanekkora összegből gazdálkodnak. De a kérdésére válaszolva: itt valószínűleg nem elégedetlenségről van szó, hanem arról, hogy ez a terület még nagyobb figyelmet igényel.
1977-ben Ceausescu erősen kozmetikázott népszámlálásakor 1,75 millió magyar élt Erdélyben, ami valójában legalább kétmillió lelket jelentett. 1992-ben már csak 1,73 milliót számoltak össze, 2002-ben 1,5 millióan voltunk, most legutóbb 1,23 millióan. Ha csak a hivatalos számokat vetem össze, akkor 500 ezer, de becslések szerint akár 700 ezer magyart veszítettünk. Ugyanez elmondható a Felvidékről és a Délvidékről, hatalmas a vesztesség Kárpátalján is. Horvátországban, Szlovéniában lassan csak 10-15 ezres közösségekről beszélhetünk. Ott az országhatár lassan egybeesik az etnikai határokkal. A baj óriási, ezért azt kell mondanom, hogy a nemzetpolitikai államtitkárságon és az NSKI-ben dolgozók száma együtt is kevés.
hvg.hu: A határon túli magyarság megmaradását ösztönző támogatások alig haladják meg az évi 10 milliárdot. Ha ilyen nagy a baj, miért nem ezt az összeget emeli a kormány?
Sz. J.: Szívem szerint azt mondanám, kevés az a pénz, amit a költségvetés a külhoni magyarokra tud fordítani. Ha azonban a realitásokat tekintem, akkor ez is óriási erőfeszítés. Tudomásul kell venni, hogy az anyaország költségvetési mozgástere most nagyon szűk. A határon túli magyarok köszönik ezt a segítséget is, hozzátéve, hogy az Orbán-kormányok idején mindig nagyobb odafigyelés volt tapasztalható. Ugyanakkor azt se feledjük, hogy például magyar egyetem nekünk Erdélyben a román költségvetésből járna, de csak járna. Néha az az érzésem, hogy a román politikai elit – amely mégiscsak a múlt rendszerben szocializálódott – a szászok és a zsidók sorsára akar minket is juttatni. Őket Ceausescu valutáért árusította ki Németországnak és Izraelnek. Szívük szerint eladtak volna minket is, de nem volt, aki megvásároljon. Nemcsak szegény volt Magyarország, de az érzelmi kapocs is meglazult.
hvg.hu: Ön minden baj forrásaként a Kádár-rendszert jelöli meg, ugyanakkor főnöke, Orbán Viktor az utóbbi időben több kedvező megállapítást tett „a népbarát kommunista kormányokról”.
Sz. J.: Miniszterelnök úrral abban egyetértek, hogy a Kádár-rendszer szellemisége még mindig él. Amikor 1994 őszén először találkoztunk, a Fidesz éppen csak átlépte a parlamenti küszöböt. Akkor voltam Orbán Viktor házigazdája Székelyföldön, amikor ez még nem volt divat. Miniszterelnök úrhoz így nemcsak a húszéves ismeretség fűz, hanem azóta vagyok munkatársa a nemzetegyesítés ügyében. Véleményem szerint csak az az anyaországi politikus beszélhet őszintén nemzetpolitikáról, aki rendszeresen járt például Székelyföldön, az elszakított országrészekben. Velük én is gyakran találkozhattam. Akik csak néhány napra is, de eljöttek megismerni az óhazát, megnézni a történelmi határt, eljöttek a csíksomlyói búcsúra; esetleg még ennél is többet akartak, például megismerni a külhoni magyarok gondjait, vágyait. Mert ez a fontos: ha minden magyar megfogja egy másik magyar kezét, akkor keblünkre ölelhetjük a Kárpát-medencét.
hvg.hu: Ember- vagy területvédelemre kell berendezkedni a határon túl?
Sz. J.: Intézetünk elsősorban az emberre koncentrál, mert minden gazdasági erőforrásnál értékesebb a magyar ember, a magyar kultúrkörhöz tartozó emberek. Ennek aztán egyenes következménye, hogy Székelyföld, Partium, Csallóköz, Vajdaság, Kárpátalja stb. addig magyar érdekeltségű, amíg magyar többségű régió. Fontos, hogy legyenek erdeink, ásványvízforrásaink, de ennél fontosabb, hogy azt magyarok termeljék ki és magyarok fogyasszák. Hogy több száz kilométerre a határtól magyarul beszéljenek, magyarul gondolkodjanak.
hvg.hu: A kérdés egy februári kijelentésére vonatkozott. Az Új Magyar Szó szerint egy fórumon ugyanis a szórványban élő magyarok „kontrollált visszavonulásról”, áttelepítéséről beszélt, amin az RMDSZ-es Borbély László után még Tőkés László is felháborodott.
Sz. J.: Februárban Budapesten, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán mutattam be az NSKI-t. Ott ugyanazt fejtettem ki, amit most önnek. Arról beszéltem, hogy számunkra a magyar kultúrkörhöz tartozó emberek mentése a fontos. Ott a „gyöngyhalász-politika” kifejezést használtam, azaz: minden magyart meg kell keresnünk, akár még olyan településeken is, ahol magyar közösségekről már alig-alig beszélhetünk, legfeljebb magyar egyénekről. Azt mondtam, törekednünk kell arra, hogy az ilyen környezetből a gyerekeket magyar iskolába iskolázzuk be, ami adott esetben olyan határon túli városokat jelent, ahol a magyarság többségben él. Azt állítottam, hogy az egyházakkal és más, a régiót jól ismerő szervezettel – például Pedagógus Szövetséggel – együttműködve egyfajta katasztert kell készítenünk arról, hogy hol élnek még magyarok, hogy a gyerekekkel előre tervezetten tudjunk foglalkozni. Lényeges, hogy a fiatalok lehetőleg magyar fiatalok között nevelkedjenek, mert ebből fakadóan kisebb lesz a vegyes házasságok száma és ezen keresztül – ahogy a kutatások is mutatják – az asszimiláció esélye.
Sajnos volt olyan politikus ezen a fórumon – és nem Tőkés Lászlóra gondolok –, aki kiforgatta a szavaimat, szándékosan félremagyarázta és így tolmácsolta a nyilvánosság számára. Vannak még, akik kisstílű politikai érdekeiket még mindig előbbre tartják a nemzet ügyeinél. Ez morális probléma ugyan, de felveti annak igényét is, hogy végre hiteles és elkötelezett embereket delegáljanak Budapestre a külhoni magyar politikai szervezetek. Mert nemcsak ildomos, hasznos is volna, hogy valóban elkötelezett emberek üljenek ilyenkor egy asztal mellé.
hvg.hu: Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vagy RMDSZ?
Sz. J.: Mindenki. Mint az NSKI vezetője körbejártam a Kárpát-medencét és elsősorban a történelmi egyházakkal kerestem a kapcsolatot. Évszázadokon keresztül építhettünk rájuk, és jelenleg is nekik van a legkiterjedtebb szervezeti hálójuk. A külhoni magyarok még a múlt rendszerben is eljártak templomba, amikor ezt tiltották: a megmaradásunk egyik legfőbb segítő ereje a hitünk. Ezen felül az NSKI minden társadalmi szervezettel, kutatóintézettel tartani fogja a kapcsolatot, és természetesen megkerülhetetlenek a politikai szervezetek is, mindannyian kellenek nemzeti ügyeink képviseletéhez.
hvg.hu: Legutóbb arra szólította fel az erdélyi magyarokat, hogy az RMDSZ-re szavazzanak Tőkés László pártja helyett, miközben a nemrégiben ön által vezetett Magyar Polgári Párt (MPP) is az RMDSZ-szel szemben jött létre.
Sz. J.: A tavalyi romániai parlamenti választások előtt reálisan szembenéztem a lehetőségekkel. Azt mondtam, hogy a külhoni magyarságnak szüksége van etnikai pártokra, szüksége van rajtuk keresztül a parlamenti képviseletre. Mint az MPP akkori vezető tisztségviselője azt gondoltam, össze kellene állítani egy nemzeti válogatottat az egyes szervezetek képviselőiből, akiket a bukaresti parlamentbe lehetne küldeni. Abban reménykedtem, hogy a válogatottnak többen szurkolnak majd, mint egy klubcsapatnak. A választások előestéjén aztán kiderült, ilyen válogatott nem lesz, két klubcsapat indult (az RMDSZ és az EMNP – a szerk.). A Magyar Polgári Párt ebből a reménytelen harcból bölcsen kimaradt, és így csak megjósoltam az eredményt. Igazam lett…
hvg.hu: Mivel magyarázza, hogy sem az MPP, sem az EMNP nem volt képes az elmúlt években az RMDSZ vetélytársává növekedni, miközben az erdélyi magyarok körében népszerű Fidesz támogatását élvezték?
Sz. J.: Az RMDSZ bázisa is folyton zsugorodik, hiszen csökken az erdélyi magyarok száma. Ráadásul a népességfogyás szerintem a rossz politikai teljesítményből is fakad: hiányoznak a közösségi jogok, az ott élő magyarok nem látnak jövőt maguk előtt. A kivándorlók épphogy egy új politikai szervezet potenciális bázisát alkothatnák. Azért ahhoz igencsak komoly elégedetlenség kell, hogy valaki elhagyja szülőföldjét, feladja mindazt, amit a szülei, nagyszülei felhalmoztak. Ha úgy tetszik, az RMDSZ helyzete ebből a fogyásból is adódik.
hvg.hu: A miniszterelnök szerint az elmúlt években 350 ezren mentek külföldre munkát vállalni az anyaországból, más becslések szerint közel félmillióan. Ez a fogyás is a rossz politikai teljesítményből fakad? Velük fog foglalkozni az NSKI?
Sz. J.: Ők elsősorban a diaszpórát gyarapították, nem a Kárpát-medencei magyar közösségeket. Természetesen dolgunk, az ő irányukba is javaslatokat megfogalmazni. A nyugati diaszpórára is vonatkozhat a gyöngyhalász-politika. Ott is az lehetne a cél, ahogy a Kárpát-medencei szórványmagyarság körében: például ösztöndíjakkal hívjuk haza tanulni a fiatalokat, még akkor is, ha a nyelvtudásából adódóan egy 1956-as emigráns unokáját csak angolul lehetne képezni. Így is nagyobb lenne az esély magyarnak maradni, mint mondjuk az amerikai olvasztótégelyben. Persze ezeket a döntéseket csakis az egyének hozhatják meg: ha egy székely fiatal elvégzi az orvosi egyetemet, akkor magába kell tekintenie. Tudhatja, hogy a román állam nem fizeti meg az orvosokat, azt is, hogy Magyarországon többet lehet keresni, nyugaton pedig jóval többet. De a lelkiismeret szavát neki kell meghallania, hogy küldetése van azzal, hogy a Jóisten őt egy székelyföldi magyar családba adta. Neki kell eldöntenie, hogy János vagy John bácsit akarja-e gyógyítani. Ha másképp dönt és elvándorol, akkor bármit is tesz a magyar állam, hiányát a közösség fogja elszenvedni.
hvg.hu: Erdélyben már olyan a helyzet, hogy Ion bácsival is szót kell tudni érteni. Hasznára válik-e a magyar közösségeknek, ha nem vagy rosszul beszélik a többség nyelvét? Ez azért is fontos, mert ha nem tudnak Romániában érvényesülni, akkor kivándorolnak.
Sz. J.: A feleségem tanítónő, vannak e téren tapasztalatai. Szerinte az a gond, hogy az állam erőlteti a román nyelv tanítását. Olyan magas szinten kezdik már az első osztályban, mintha a gyerekeknek az anyanyelvük lenne, és ezzel sokakkal megutáltatják a román nyelv tanulását. Pedig sokan hat-hét évesen még egy szót sem tudnak románul. Miközben idegen nyelvként, a rendszerint ötödik osztálytól tanított angol nyelvet sokkal könnyebben tanulják meg. Gyakran előfordul, hogy a román érettségin nem mennek át, de könnyedén nyelvvizsgáznak angolból. Nagyon remélem, hogy a román állam nem azért csinálja ezt, hogy minél kevesebb magyar gyerek tanuljon tovább. Mert kulcsfontosságú, hogy minél több erdélyi magyar tanuljon, tudjon románul – és lehetőleg egy világnyelvet is beszéljen –, hiszen ők Magyarország és a magyarság kulturális, gazdasági követei is az adott szomszédos országban.
hvg.hu: Több, mint fél éve működik az NSKI. Milyen kutatásokat végeztek eddig?
Sz. J.: Az NSKI most arra törekszik, hogy a szinergia jegyében felfedje hol és milyen ismeretek vannak. Összegyűjtjük és integráljuk a már meglévő tudást. Ugyanekkor ahol a szükség úgy kívánja, a külhoni közösségeinkre is szeretnénk kiterjeszteni a kutatásokat, ezek eredményeit és az eredményekből fakadó akcióterveket. Például megállapodtunk a Központi Statisztikai Hivatallal, hogy a vizsgálatokat a mi közreműködésünkkel kiterjesztjük a Kárpát-medencére és azokat folyamatosan frissítjük, hogy ne csupán a román, szlovák, ukrán stb. adatbázisokból kényszerüljünk dolgozni.
hvg.hu: Hogy lehet ezt megoldani? A magyar állam tartana népességszámlást egy másik ország területén?
Sz. J.: Először is a nyilvános adatokat feldolgozzuk. Ugyanakkor szakemberekkel megvizsgálnánk az adatok helyességét, ahol kell, részletesebb kutatásokkal tárnánk fel a mélyebb valóságot. És nem elégednénk meg ennyivel, hanem megoldási javaslatokat, válaszokat is adunk a bajokra, az okokra. Stratégiai együttműködésre törekszünk a különböző kutatóintézetekkel, egyetemi és egyéb tudásközpontokkal. Az „önfenntartó falu – fenntartható vidék” kutatási tematika mentén, közös gazdaságszociológiai kutatásokban partnerkapcsolatot kezdeményeztünk a Corvinus Egyetemmel. Az ELTE Néprajzi Intézetével és a Károli Egyetemmel közös határon túli magyar területeken megvalósuló szakmai tanulmányutakat, valamint az „Önfenntartó falu” c. kutatásunk részeként kutatótáborok közös szervezését és lebonyolítását tervezzük. Az MTA-val, Kocsis Károly professzor úrral közös kiadói és gondozói leszünk, a 2013 és 2018-as kutatási eredményeket összegző Magyar Nemzeti Atlasznak. A sort a közös programok és szakmai együttműködések tekintetében hosszasan folytathatnám, amelyekkel csak jelezni szerettem volna, hogy az intézet szakmai és tudományos munkája az eltelt rövid idő ellenére összetett és sokoldalú.
Azt nézzük, hogyan lehetséges a XXI. századi nemzeti integráció, amely nem a határokról, hanem a mentalitásról, gondolkodásmódról, sőt piacról, gazdasági struktúrákról szól. Ez a többségi társadalmaknak is jó, hiszen azzal, hogy Trianonban szétverték a Kárpát-medencét, gazdaságilag ők is rengeteget veszítettek, veszítenek. Szemléletváltásra van szükség. Arra, hogy a határon túl élő magyar közösségek támogatása helyett a nemzetegyesítést tartsuk szem előtt. A Kárpát-medencei méret a legkézenfekvőbb megoldási kerete a problémáinknak. Mi már biztosak vagyunk abban, hogy Magyarország jövője nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a tizenötmilliós magyar nemzetben van.
