Zsanett-ügy: nem egyeznek a póthajból és a helyszínről vett minták
Nem egyeznek a Zsanett póthajából és a helyszínről vett minták - közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a TV2 Tények című esti hírműsorában.
Morvai Attila elmondta, hogy az igazságügyi nyomszakértő a póthajat és az ott talált nyomokat vetette össze, de semmilyen egyezést nem tudott kimutatni.
Magyar György, az egyik rendőr ügyvédje a hírműsorban azt mondta, hogy a szakvélemény kizárja azt, hogy bármilyen összefüggés lenne a rendőrök és Zsanett között.
Tuza Péter, a Zsanett jogi képviseletével megbízott ügyvéd szerint viszont a legelső DNS-szakértői vizsgálat azt rögzíti, hogy mintegy 29 szőrképlet állt a szakértők rendelkezésére, viszont ebből csak 17 szőrképletet bocsátottak a rendelkezésükre a vizsgálat során.
A sértett, E. Zsanett állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitte őt, ahol ketten nemi erőszakot követtek el vele szemben a három másik rendőr jelenlétében.
A Fővárosi Főügyészség május 17-én jelentette be, hogy az ügyben öt rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség: két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével.
Az öt rendőr ellen szeptember 12-én vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt és közülük hárommal szemben hivatali visszaélés miatt is. A szolgálatban elkövetett kötelességszegést a katonai ügyészség szerint az öt rendőr azzal követte el, hogy engedély nélkül elhagyta járőrkörzetét. A hivatali visszaélést pedig azzal követte el három rendőr, amikor észlelték, hogy az intézkedés alá vont személynél nem volt személyi okmány, illetve a jármű alapvető iratai is hiányoztak, szabálysértési bírság kiszabása vagy feljelentés helyett hagyták, hogy mentesüljön a felelősségre vonás alól.