© Végel Dániel

Freud szerint mindenki retteg a fejlődéstől, az anyák fele depressziós lesz a gyerekszületés után. Ijesztő ugyanis szerinte, ahogy megjelenik utánunk a következő nemzedék, és a saját halálunkra emlékeztet. Egykor "feláldozták", befalazták, később "csak" verték, a szükséges fegyelem örvén megalázták a gyerekeket. A nevelésben mutatott attitűdök visszatérnek a társadalom nagy kérdéseinek megoldásában. A nemi erkölcs szigorúsága, a kábítószerügy büntető kezelése ennek csak egy-egy jól látható példája.

A dédnagybátyám 1944-ben a Pester Lloyd tudósítójaként Casablancán át menekült el a németek által elfoglalt Párizsból, és az USA-ban a Rand Corporation nevű "think tank"-hoz került. Az volt a feladata, hogy a náci napilapokban keresse a gyökér, a föld, a vér, a tisztulás szavakat, elemezze azok gyakoriságát, mert Freud szerint ezek a rémületet keltő "anya" metaforái. Úgy gondolták, így tisztábban megrajzolhatják a németek pszichológiai profilját.

Azt hiszem, bármilyen fontos lehet manapság nálunk a két oldal szóhasználatának folyamatos elemzése, még fontosabb látni, hogy a szavak, a pillanatnyi aktuális botrányok csak mélyebb, tömeges és hirtelen nem áthidalható lelki hasadás tünetei. Akit szorongósra neveltek, nem örül a fejlesztési programoknak, a bankokat, a pénzt "piszkosnak" érzi, a mindenkori vesztesek oldalán a fék behúzását követeli, miközben az "idegenekre" vetíti félelmeit. Ugyanakkor azok, akik kevésbé félnek a szabadságtól és a fejlődéstől, egyszerűen nem értik, hogyan gondolhatja valaki, hogy jobb, ha visszatérünk a központi, mindent uraló állami rendhez.

Békeidőben a választásokkor minden nyugati, jóléti országban szinte természetes, hogy a szorongós, szigorpárti (többnyire jobboldali) csoportok igyekeznek balos nosztalgiákkal átnyúlni a másik fél rendpárti szavazóiért. És a fejlesztéspárti baloldal is ezer szállal és trükkel próbál jobboldali értékeket és szavazókat maga felé vonzani. De mindig akadnak, akik éppen a "békeidő" nyugalmas alaphangulatát akarják felrobbantani (néha sajnos a szó szoros értelmében), mert a botrány megváltoztathatja a várható végeredményt.

Ma már tudom, hogy hiba volt megijednem a szabadságtól. Hiszen legbelül az elnyomás körülményei közt is szabadok maradunk. Itthon öntudatlanul az önsorsrontás mellett döntöttem, nehogy beilleszkedjek a béemesek uralta kulturális életbe - többször is kirúgattam magam kulturális intézményekből. Jobban jártam volna, ha kint végigjárom az egyetemet, még ha mellette dolgoznom kellett volna is. A szabadság körülményei közt igazából nem valósult volna meg az a rémkép, hogy én majd kábszeres és szexfüggő leszek, egyszerűen nem értem volna rá. Itthon viszont az elnyomás nem volt olyan totális, hogy egy hozzám hasonlóan sérült lelkű, tehát lázadó fiatalt ne hajtott volna éppen a szimbolikus szabadság, a kicsapongás életstílusa felé.

Csak véletleneken múlott (amit akár gondviselésnek is nevezhetünk), hogy végül kigyógyultam a fiatalkori lázakból. Hogy lehetőségem nyílt megöregedni, és most békés családapaként szoronghatok a szabadság és a józan fegyelem hiánya miatt a gyerekeim iskoláiban. Megtanultam, hogy a fegyelem és a szigor technikái igenis szükségesek, ha érett felnőttek szeretnénk lenni. De annyira egyéni módokon lehet csak megtalálni a megfelelő arányokat, hogy jobb, ha nem az állam (mint erőszakos családfő) diktálja az erkölcsöt.

KOZMA GYÖRGY

(A szerző teológus)