„Manapság már talán kevésbé érzékelünk egy rendszerszociológiai alapvetést: azt, hogy az egyházak (s ezen belül a katolikus egyház), illetve reprezentánsaik – a legkisebb falu plébánosáig bezárólag – létükben és mindennapi nyilvános működésükben opponálták a fennálló hatalom fundamentumát. Ebből következően mindvégig a rendszer belső »főellenségének« számítottak, s ennek megfelelően voltak – adott esetben más társadalmi rétegeknél is intenzívebben – a legszorosabb fürkészés, nyomás alatt. Ez is elsődlegesen az állambiztonsági iratokból válik nyilvánvalóvá, persze csak azok számára, akik veszik maguknak a fáradságot, hogy az iratok minél nagyobb hányadát megismerjék, s nem csupán egy-egy kipécézett klerikusra koncentrálnak. Ugyanebből következik, hogy a 20. század második felében Magyarországon élt klerikusok társadalmi halmazának egészét tekintve ezen réteget sújtotta legnagyobb hányadában egyfelől a meghurcoltatás (10-12 százalék), és e rétegen belül mutatható ki relatíve a legnagyobb arányban a besúgók száma is (7-10 százalék).”

(Részlet Gyarmati György történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatójának előadásából a katolikus egyház 1945 utáni történetét személyes sorsokon keresztül bemutató, Petényi Katalin és Kabay Barna által rendezett, Hitvallók és ügynökök című film március 24-ei sajtótájékoztatóján.)