Mikor lépett ki Magyarország a Szovjetunióból? – politológushallgatóktól kérdezték ezt egy szakkollégiumi felvételin. Többen rávágták: 1989-ben. Ehhez képest semmiség, hogy nem tudtak két frakcióvezetőt mondani a mostani parlamentből, és fogalmuk sem volt arról, kik voltak legutóbb a győzelemesélyes amerikai elnökjelöltek. Történészszakosok is lepték már meg tanárukat, például amikor a két világháború közötti Magyarországból vizsgázni készülő, negyedéves hallgató még a trianoni békeszerződés aláírásának évét sem tudta megmondani. Máshol arra a kérdésre, milyen ideológia jellemezte Magyarország politikai rendszerét 1956 és 1989 között, a konzervativizmus volt a válasz, amit rövid gondolkodás után szociáldemokráciára gondolt javítani az egyetemista. Bölcsészek tippelték már Magyarország 1920 és 1944 közötti kormányzójának Kádár Jánost és Mikszáth Kálmánt is. A Terror Háza 2006-ban a Sziget Fesztiválon végzett felméréséből pedig az derült ki, hogy a megkérdezettek között több is volt, aki 1956 szereplőjének gondolta Kossuth Lajost és Petőfi Sándort. A Kádár-korról viszont legalább annyit tudtak, hogy „nem demokrácia”.

Átfogó felmérés nem készült arról, hogy mennyire ismerik a rendszerváltás táján születettek Magyarország 20. századi történelmét, de abban egyetértettek a HVG által megkérdezett tanárok, történészek és szociológusok, hogy a többség ismeretei igen hiányosak. Az egyetemi oktatók azt panaszolják, hogy egyre gyatrább tudású diákok kerülnek hozzájuk, s a felsőoktatás – különösen az első egy-két évben – szinte középiskolaként funkcionál. A hallgatói létszám ésszerűtlen növelésének eredményeként olyanok is bejutnak egyetemre, akik erre „szellemileg nem alkalmasak” – fogalmazott a HVG-nek Vonyó József, a Pécsi Tudományegyetem tanára. Ez a helyzet nem is változik mindaddig, amíg az egyetemek anyagilag abban érdekeltek, hogy minél több hallgatójuk legyen. „Az egyetemi oktatók legodaadóbb része ideje jó részét tölti azzal, hogy helyesírást, jegyzetelést, szövegszerkesztést, logikai összefüggésrendszert stb. tanít, a dolgozatokat egy középiskolai tanár lelkiismeretességével javítgatja, és »beszédértelem« gyakorlatokat tart” – írta egy éve Ormos Mária történész, egyetemi tanár az Élet és Irodalomban.

Ormos most a HVG-nek azt mondta: „nem a fiatalok romlottak le agyilag”, az oktatás színvonala ijesztően alacsony, a leendő elitet mind nehezebb kiválasztani, miközben az országnak széles értelmiségi rétegre lenne szüksége. „Három év alatt nem lehet a magyar és az egyetemes történelmet megtanítani. Ha zseniket oktatnánk, akkor sem” – magyarázta a történész, aki mindemiatt már csak a mesterképzésben vállal órát. Elvileg már az általános iskolában része a tananyagnak a Rákosi-korszak, az 1956-os forradalom és szabadságharc, a Kádár-korszak, sőt a magyar társadalom átalakulása, a határon túli magyarok helyzete és a rendszerváltás is. A gimnázium utolsó évében a diákoknak ismerniük kellene például a háborús bűnös, a népbíróság, a jóvátétel, a kitelepítés, a lakosságcsere, a pártállam, az internálás, a munkástanács, az ellenzéki mozgalmak és a reformszocializmus fogalmát. „Tipikus, hogy nem jut elegendő idő a 20. század második felére, a Kádár-korszakról például alig esik szó” – mutatott rá a hiányosságok egyik okára Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke. A lemaradás rendszerint nem véletlen – véli Miklósi –, mivel a tanárok sem mindig érzik elég felkészültnek magukat arra, hogy 1956-ról vagy a Kádár-korról beszéljenek.

A 20. század történelmével kapcsolatosan a felnőtt lakosság fejében is zűrzavar és tudatlanság van – derült ki Vásárhelyi Mária 2001 és 2006 között készített felméréséből. Trianonról, a Horthy-korszakról, a holokausztról, 1945-ről, 1956-ról, a Kádár-rendszerről és a rendszerváltásról is gyökeresen eltérő narratívák élnek egymás mellett a közvéleményben – állapította meg a szociológus, akinek összegzése szerint: keveset tudunk, viszont mindenről határozott véleményünk van.

„A rendszerváltás még nagyon közeli, a társadalom is küszködik a feldolgozásával” – indokolta Tallai Gábor, a Terror Háza programigazgatója, hogy sok családban miért nem beszélgetnek a múltról, a régi történetek miért nem válnak történelemmé. A múzeum kiállításainak látogatottsága alapján mindenesetre ő biztos abban, hogy a huszonéveseket érdekli a történelem, legalábbis ha az ő nyelvükön – mondjuk az érzelmeikre hatva – mesélnek róla. Tallai úgy véli, Nagy Imre újratemetésének 20. évfordulója nagy lehetőség annak átgondolására, hogy mit adott a rendszerváltás az országnak, a fiataloknak.

Nem igaz, hogy a mostani egyetemisták butábbak lennének – fakadt ki a HVG-nek Kovács Attila, a Szegedi Tudományegyetem történelem szakos hallgatója. Igaz, ő is meglehetősen zaklatottan mesélt a társadalomtudományi szakkollégiumba felvételizőkről szerzett tapasztalatairól, de ezzel együtt véli úgy, inkább csak más a tudásuk, például nem tartanak mindent fejben, de tudják használni az internetet. Ennek is van veszélye. „A fiatalok a médiából szereznek információt, és így torzított világot látnak” – mondta Gábor Kálmán ifjúságkutató, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársa. Hozzátéve, demokráciában többet kell foglalkozni a fiatalokkal, viszont ennek éppen az ellenkezője történt az elmúlt húsz évben.

Gyarmati György történész, egyetemi tanár leginkább azt fájlalja, hogy a fiatalok közül kevesen tudnak szövegértően olvasni. Szerinte nem kell, hogy tudják a jelenkort, inkább a könyveket kellene falniuk. „Demokrácia és jogállamiság címszó alatt a honi közélet permanens ámokfutásának ismeretét kérjük tőlük számon? Nagyon is egészséges és normális, ha ebből a fiatalok, köszönik, de nem kérnek. Még akkor is, ha idővel ez patinásodik történelemmé.”