Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
Bécs – Mozarttól Schönbergig
Bartók+Bécs – Miskolci Nemzetközi Operafesztivál

június 12-21. Miskolc

Az én nyelvemet az egész világ érti! – idézi Haydnt a műsorfüzetben Bátor Tamás fesztiváligazgató, mert természetesen a bicentenárium okán a magyarországi zenekultúra csillagának (is) tekintett mester munkássága terítékre került Miskolcon. A zseniális ősforrás kései utódai, az új bécsi iskola zeneszerzői nem bizonyultak könnyű falatnak a közönség azon rétege számára, amely először találkozott Alban Berg és Arnold Schönberg műveivel. De a publikumot nem szabad alábecsülni: tudott különbséget tenni az előadások minőségében.

A Lulut, Berg híres-hírhedt operáját a moszkvai Helikon Színház társulata mutatta be. Az együttesnek „bérlete van” Miskolcra, több sikeres produkciójuk maradt emlékezetes: így tavalyi Borisz Godunovjuk és Kisvárosi Lady Macbethjük vagy a veristák sorozatában korábban Giordano Szibériája. A Lulu érdekes volt, de korántsem érezhettük úgy, hogy ez az az interpretáció, amelynél jobbat nem láttunk és nem is képzelhetnénk. Igor Nezhny díszlete nagyon erősen stilizált. Csak színeiben – fénylő fekete lakk, illetve fémes felületek – és fényeivel idézte föl a játék korának szecessziós környezetét. A monstruózus, ide-oda gördülő elemek nyílása kisebb-nagyobb emberalakok kontúrját mutatta, jelképezve a mohó birtoklási vágy emésztő voltát. Dmitrij Bertman rendezése leragadt a túlbonyolított formai megoldásoknál. Néhány részlete természetesen érdekesnek hatott, de a mélyebb értelmezés elmaradt. Lulu páratlanul nehéz szólamát Tatiana Kuindzhi énekelte; kellő szexuális vonzerejű figurát teremtett, a vokális teljesítménye csupán hangerőben tetszett kevésnek. A német nyelvű előadásban talán csak ő és az Alwát alakító Vasily Efimov dikciója mutatkozott perfektnek. A fiatal karmester, Konstantin Chudovsky nevét érdemes megjegyezni, bizonyosan találkozunk még vele, akár híres együttesek élén.

Ő vezényelte Rimszkij-Korszakov Mozart és Salierijét is, amelyben Vasily Efimov Mozartként is igen meggyőző volt, többek lelkesedését a Salierit éneklő Adrey Serov iránt azonban nem osztom. Mozart zsengéjét, az Apolló és Jácintot Bertman csehovi környzetbe helyezte; az ötszereplős és meglehetősen zagyva cselekményű egyfelvonásos így ironikus felhangot kapott, remek életképpé vált a dekadenciájával hivalkodó XIX. századi, vidéki orosz nemességről.

A fesztivál odaadással kényezteti a közönséget: meghívták például Földes Imrét, a jelen zenei ismeretterjesztésének legjelesebbjét, hogy tartson előadást két műsorra kerülő zenedrámáról: Berg Wozzeckjéről és Schönberg Mózes és Áronjáról. Az így felkészült publikum vitte hangos sikerre a Wozzecket, és igazolta a fesztiváligazgatót: néha bizony nehezebb falatokkal is érdemes megkínálni a nagyérdeműt. A Wozzeck súlyos morális dráma, amely minden korban és bármely környezetben érvényes – a Gerai Állami Színháznak az operafesztivállal közös produkciója, Matthias Oldag rendezése ezt hangsúlyozta. Irigylésre méltóan világos és sallangtalan értelmezést kaptunk, amely Berg zenéjének nemcsak különösségét, hanem szépségét és erejét engedte érvényesülni. Egészséges és ép hangok, tiszta intonálás, eleven játék, egységes stílusú, pontos interpretáció jellemezte a gerai előadást. Ezért is nehéz kiemelni bárkit: a Marit játszó Franziska Rauch és a címszerepet éneklő Andreas Schneibner nevét a feladatuk nagysága okán említem. Az Altenburg-Gera Filharmonikusokat, a Thüringiai Színház és Filharmónia Operakórust és Férfikart kitűnően vezette a svéd Eric Solén.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely