Ismeretlen szerző: Orfeo ed Euridice
Karmester: Vashegyi György
június 27. Sopron (a Régi Zenei Napok keretében)

Vashegyi György A neten bukkant Orfeuszra © Gramofon

A soproni fesztivál talán legizgalmasabb estje volt ez: Vashegyi György a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral bemutatta azt az Orfeo ed Euridice című operát, amelyre háromnegyed évvel ezelőtt, egészen véletlenül bukkant rá. A Régi Zenei Napokon elhangzott darab előtt a karmester érdekes előadáson számolt be a felfedezés-történetről. Egy éjjel a nápolyi Conservatorio di Musica San Pietro a Majella elektronikus könyvtárában böngészett – új darabot keresve, mert ide kerültek azok az operák, amelyeket egykor a nápolyi San Carlóban mutattak be. Mivel az első opera, amit Vashegyi 1991-ben, ifjú diplomásként vezényelt, az Orfeo ed Euridice volt, kíváncsian nyitotta ki Gluck dossziéját. Azt gondolta, letölt egy példányt, jó emlék gyanánt. Kinyitotta a letöltött partitúrát, és meglepve látta, hogy a szöveg ugyanaz, de a zene más, egyetlen közös hang sincs Gluck művével. Más a stílusa, mégis rokon az 1762-ben, Bécsben bemutatott és a zenetörténetben reformoperaként számon tartott Gluck-alkotással. A rövid nyitány itt sem ad programot, és ugyancsak siratókórussal kezdődik. A hangszerkészlet szegényebb, mint Gluck Orfeójáé, de a vonósokra, oboákra, rézfúvósokra és hárfára támaszkodó hangzási arányok is nagyon hasonlóak.

Bizarr helyzet – vélte Vashegyi, és Hercule Poirot méltó versenytársaként kitartó, aprólékos nyomozásba kezdett: vajon kié lehet a tagadhatatlanul igényes mű, s eljátszották-e valaha? Komlós Katalin közreműködésével a kor szakértőjével, Michel Noiret-val konzultált, majd az ő közvetítésével az amerikai Antony Del Donnához jutott kérdéseivel. Élő előadás nyomát nem lelték. Vashegyi biztos benne, hogy ugyanabban az évtizedben írták ezt a darabot, amikor Gluck alkotását bemutatták. A száz évvel ezelőtti nápolyi könyvtáros, aki a dossziéba rendezte az anyagot, szintén csak találgatta a komponista személyét. Sokat segíthet a keletkezés pontos dátumának megállapításában a partitúra papírjának vizsgálata, ami az interneten nem, csak a helyszínen lehetséges. Így később talán majd a komponista kilétére is fény derül.

Vashegyi még sok izgalmas momentumot vázolt föl, amelyek részletezésére itt nincs mód, de valószínűsíthető, hogy az operatörténet gazdagabb lett ezzel a „találmánnyal”. Az esti előadás is alátámasztota: jó, hogy a karmester felfedezte ezt a vezérkönyvet. A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hallható ambícióval vett részt a reprodukálásban. A soproni Liszt Ferenc Kulturális Központ Liszt-termének szerény pódiumán a kis apparátus kényelmesen elfért, az üde hangzás, a lendületes játék meggyőző volt. Bárány Péter kontratenor énekelte Orfeo majdnem másfél órányi szerepét. Nem csak energiával győzte, színesen formálta is a szólamot, e ritka orgánumra és művészi odaadásra lehetne máskor, másutt is számítani. Halmai Katalin stílusbiztonsága ennek az előadásnak is értéke volt Euridice szerepében. Kálmán László (Imeneo) már több oratórium-előadáson keltett jó benyomást, akárcsak most. Vashegyi sokhengeres versenymotorként pörgette föl a produkciót.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely