Kétmilliárd forintot oszt szét az agrártárca azok között, akik bezárják a telepüket, hogy csökkentsék a járvány terjedését, de csak a Dél-Alföldön 1200 telep van, ahol több tízezer ember dolgozik, így ez a pénz semmire nem elég.
Több száz kacsa- és libatartó demonstrált kedden Soltvadkerten, szerintük ugyanis a hatóságok évek óta nem képesek megállítani a madárinfluenzajárványt, az államtól pedig nem kapnak megfelelő segítséget – számolt be az RTL Híradó.
Egy kiskunmajsai kacsatelepen egy hónapja 35 ezer baromfit öltek le a járvány miatt, de tavaly novemberben egyszer már leöltek ott ugyanennyit. Kócsó Attila, a telep tulajdonosa azt mondta, a kárnak csak 80 százalékát fizeti az állam, azt is több hónap késéssel. Hozzátette, 35-40 ember szokott a telepen dolgozni, ők most szétszéledtek, mert nem tudtak nekik fizetést adni. Maradt még öt ember, de az ő bérük is gondot okoz árbevétel híján, miközben az adókat, járulékokat is be kell fizetni.
Az agrárminiszter hétfőn bejelentette, hogy pénzt ad a kormány azoknak a liba- és kacsatartóknak, akik legalább 3 évre bezárják a telepüket, hogy a telepek sűrűségének csökkentésével mérsékeljék a járványok kialakulásának kockázatát. Minderre kétmilliárd forintot szánnak, miközben a három dél-alföldi megyében 1200 telepen 35-40 ezer ember dolgozik. Szalóki Szabolcs, a Magyar Víziszárnyas Érdekképviseleti Szervezet elnöke azt mondta, kétmilliárd forint semmire nem elég, tegyenek hozzá még 98-at.
Az állattartók azt is kifogásolják, hogy a tetemeket elszállítják a telepekről, szerintük ezzel csak tovább viszik a fertőzést.
Az RTL megkérdezte az agrárminisztériumot, hogy változtatnak-e a járványügyi eljárásokon, a támogatási rendszeren és kapnak-e a termelők a száj- és körömfájás-járvány miatt károsult gazdákhoz hasonló segítséget, de a tárca nem válaszolt. A termelők május közepére újabb tüntetést terveznek, ezúttal a fővárosba.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
