Gazdaság hvg.hu 2023. október. 11. 12:05

Felmerült egy új vagyonadó bevezetése, ami bizony sokaknak fájna

A leggazdagabbak kaphatnának egy 5 százalékos új adót a nyakukba, ám ennek gyakorlati megvalósításától még elég messze vagyunk.

Október 10-én startolt el az Adózzanak a gazdagok! elnevezésű európai polgári kezdeményezés (ECI), amely megpróbálja egy év alatt legalább egymillió uniós állampolgár aláírását megszerezni – olvasható az e heti HVG-ben.

A Thomas Piketty francia közgazdász által is támogatott kezdeményezés többek között azzal érvel, hogy a koronavírus-világjárvány és a sok helyen vele járó megélhetési válság első két éve alatt az összes új vagyonból 63 százalék (26 ezer milliárd dollár) jutott a leggazdagabb 1 százaléknak, míg csupán 37 százalék a világ többi részének. De azt is felhozzák, hogy az EU-ban a legvagyonosabb 1 százalék négy és félszer több vagyont szerzett a válság óta, mint a társadalom alsó 90 százaléka összesen.

Ezek miatt a leggazdagabbakra kiszabott 5 százalékos uniós vagyonadóból évente közel 250 milliárd euróra tehetne szert az EU, a pénzt pedig a kezdeményezők a zöld gazdasági átállást finanszíroznák, hiszen a klímasemleges gazdasági átállásnak óriási beruházásigénye van.

Persze az, hogy mindebből valóság legyen, elég messze van, ám Andor László, az európai baloldali progresszív pártok brüsszeli think tankje, a Foundation for European Progressive Studies (FEPS) főtitkára szerint az, hogy az Európai Bizottság befogadta a kezdeményezést, azt üzente, hogy van kompetenciája az ügyben.

További részletek az e heti HVG-ben és a HVG360-on lesznek olvashatóak.

HVG

 

zöldhasú
Hirdetés