Gazdaság Sztojcsev Iván 2021. április. 09. 09:24

KSH: A márciusi lezárás előtt sem mertek az emberek költekezni

Akkora visszaesés volt a kiskereskedelmi forgalomban, mint amekkora a tavaly áprilisi boltzárat leszámítva sosem, az igazán kellemetlen meglepetés nem ez a most kiadott számokban, hanem az: még 2020 végéhez, 2021 januárjához képest is keveset vásároltak az emberek idén februárban. Úgy tűnik, elhúzódó válságra készültek sokan már akkor is.

5,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom februárban az egy évvel korábbihoz képest – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ez hatalmas visszaesés – ha csak a puszta számot nézzük, a tavaly áprilisi boltzárat kivéve példa nélküli – de nagyon fontos hozzátenni, hogy az idén februári helyzet csak részben magyarázza ezt. Tavaly februárban minden korábbi kiskereskedelmi rekord megdőlt, ahogy a kijárási korlátozástól tartva megindult a felvásárlási láz, ezért most ahhoz viszonyítva nem nehéz nagyot zuhanni.

De nem szabad azt hinni, hogy csak a bázishatás okoz mindent, és amúgy nincsen baj.

Ha nem a tavaly februárhoz, hanem 2021 januárjához viszonyítjuk a most közölt adatokat, akkor is 1,2 százalékos csökkenést látunk.

Pedig már a januári számok is azt jelezték, nagy a baj a magyar gazdaságban, az emberek az elhúzódó válságtól tartva visszafogják inkább a kiadásaikat. Úgy tűnik, ez a helyzet februárra még tovább romlott, és az nem is látszik a számokon, hogy a szigorú lezárások csak márciusban jöttek.

2021 első két hónapjában összesítve 3,9 százalékkal volt kisebb a forgalom, mint 2020 január-februárjában.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben februárban a forgalom 3,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az „élelmiszer jellegű vegyes üzletek” nevű csoport – vagyis minden olyan bolt, ahol ételt is lehet kapni – forgalma 2,6 százalékkal, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 1,6 százalékkal esett vissza.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalma összességében 3,3 százalékkal csökkent. Nőttek az eladások az iparcikk jellegű vegyes üzletekben (0,8 százalék). A forgalom volumene csökkent a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszer- (13 százalék), a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk- (15 százalék), a bútor-, műszakicikk- (18 százalék), a textil-, ruházati és lábbeli- (24 százalék), valamint a használtcikküzletekben (28 százalék).

A forgalmat továbbra is lehúzza az, hogy sokkal kevesebben tankolnak, amióta többen dolgoznak otthonról: az üzemanyagtöltő állomások forgalma hónapok óta zuhan, ezúttal 10,4 százalékkal volt kevesebb a tavaly márciusi értéknél.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
BANK360 SZEMÉLYI KÖLCSÖN AJÁNLATOK
Személyi kölcsön kalkulátor
Hitel összege (Ft)
Futamidő ()
Minden hír a koronavírus-járványról
Sport Horn Andrea 2021. május. 13. 20:00

Ki osont be titokban és miért a magyar sportlövő szállodai szobájába?

Példátlan események követik egymást a hazai sportlövészeknél. Előbb a márciusi sportlövő-világkupán Újdelhiben a magyar férfi válogatott két tagja nem állt ki az egyik versenyszám döntőjére, mert harmadik társuk fegyvere szerintük szabálytalan volt. Az elmúlt napok pedig olyan, újabb fordulatot hoztak, amely miatt a magyar sportélet egyik legnagyobb botrányává fajulhat.