Gazdaság hvg.hu 2021. február. 14. 11:02

Idén is a kerületi lakosok dönthetik el, mit fejlesszen a III. kerületi önkormányzat

Az óbudai közösségi költségvetési program során a kerület lakosai által javasolt fejlesztések valósulnak meg.

A III. kerületben 75 millió forint elosztásáról fognak dönteni közvetlenül a kerület polgárai – áll Kiss László, Óbuda polgármesterének vasárnapi közleményében.

A polgármester szerint annak ellenére, hogy a Covid-19 járvány mellett a kormány megszorításai is sújtják az önkormányzatokat és hogy a 2020 és a 2021-es évben 11 milliárd forinttal kevesebb a költségvetésük, idén is folytatják a kerület közösségi költségvetési programját.

A programban a kerület lakosai által javasolt fejlesztések valósulnak meg, így nemcsak a szavazás során, hanem már a javaslatok megtételében is számít az önkormányzat az emberek véleményére.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
BANK360 SZEMÉLYI KÖLCSÖN AJÁNLATOK
Személyi kölcsön kalkulátor
Hitel összege (Ft)
Futamidő ()
Minden hír a koronavírus-járványról
Itthon Ballai Vince 2021. április. 13. 20:00

„Az első hullámot még kinevettük, most napról napra jönnek a megdöbbentő halálesetek”

Egy család negyvenes éveiben járó testvérpárja – csak egy példa az Ózd környéki roma közösségekben koronavírus miatt elhunytak közül. A vírus nem válogat, egy helyi háziorvos szerint többségi és a kisebbségi közösségekben egyformán tombol a járvány. A romák körében mégis nagyobb a kockázat, de nem csak az általánosan rosszabb egészségi állapotuk miatt.