Gazdaság hvg.hu 2020. november. 22. 09:10

Tállai András szerint a kormány megint (még mindig) gazdaságvédelmi akcióterven dolgozik

A pénzügyminisztérium államtitkára összefoglalta az eddigi lépéseket, és újakat helyezett kilátásba.

Számos kedvezményt vezetett már be a kormány a veszélyhelyzet első hónapjában, jelenleg pedig egy általános, minden gazdasági ágazatot segítő, gazdásági-növekedési akcióterv részletein dolgozik – közölte az állami hírügynökséggel, az MTI-vel Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Az államtitkár az új akciótervről részleteket nem árult el, hosszan sorolta a nemrég meghozott intézkedéseket, például a veszélyhelyzet kapcsán bevezetett korlátozott bértámogatást.

Nemzetközi összehasonlításban a magyar kormány nagyon kevés forrást szán a gazdaság védelmére és élénkítésére (a jelentős, elsősorban hitelprogramok legtöbbjét a jegybank finanszírozza). A költségvetésben ugyan létrehoztak egy gazdaságvédelmi alapot, de ennek kerete egyrészt már rég kimerült, másrészt a normál kormányzati ügymenetbe illeszkedő projekteket, például stadionépítéseket is innen finanszíroznak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
BANK360 SZEMÉLYI KÖLCSÖN AJÁNLATOK
Személyi kölcsön kalkulátor
Hitel összege (Ft)
Futamidő ()
Hírek a koronavírus-járvány második hullámáról
hvg360 Balla István 2020. december. 04. 11:00

Berg Judit: Izgultam, nehogy a Ruminit is utálják a gyerekek, mint minden kötelezőt

Nemrég jelent meg Berg Judit Rumini-sorozatának tizedik kötete, de a kalandos életű mesehős – miután új illusztrációkat kapott - már a világhír felé kacsintgat, és film is készülne, ha a Filmalappal nem rekedtek volna meg a tárgyalások. Magyarország talán legnépszerűbb meseírójával ezúttal olyan, egyáltalán nem mesés témákról is beszélgettünk, mint a könyvdarálás, hogy ki lehet-e lépni egy stabil, de boldogságot nem adó házasságból, vagy hogy miért is próbálják a liberális értelmiség magyarságát megkérdőjelezni a jelenlegi kurzus támogatói.