A feltétel nélküli alapjövedelemről (FNA) és annak lehetséges bevezetéséről folyó diskurzus napjainkban már nem a tudományos/közéleti periférián folyik, hanem a magában a fősodorban. Nem magánbeszélgetésekben szégyenlősen előadott kósza ötlet, hanem nyíltan felvállalt, a jövő kihívásaira válaszokat kínáló társadalmi modell. Konferenciatéma, államok által finanszírozott tudományos kísérletek alanya, techguruk és akadémikusok által támogatott alternatíva, politikai pártok programjában szereplő kezdeményezés.

Váradi Balázs ehelyütt nemrégiben határozottan állította, hogy az FNA jövőbeni bevezetésének hatásairól, eredményeiről rendkívül keveset tudunk. Való igaz. Azt is határozottan állította, hogy az alapjövedelem próbája az empíria, vagyis egészen pontosan akkor lesz tudásunk az FNA alkalmazhatóságáról a fejlett (értsd magas egy főre jutó GDP) gazdaságokban (demokráciákban?), ha rendelkezésünkre állnak jelenleg is futó, illetve lezárult kísérletek adatai, de még inkább akkor, ha egy egész országra alkalmazott kísérleti bevezetés megmutatja annak hatásait. Egyetértünk.

Elismerem, hogy bár lehetnek bizonyos következtetéseink és előrejelzéseink az elméleti előfeltevések és az alkalmazott változók alapján (lásd modellek), de számos releváns információ csupán a kísérletek kiértékeléséből adódik. És mi lehetne – kutatói szemmel nézve – jobb terepe az FNA hatásainak megismerésére, mint egy valódi bevezetés? Váradi Balázs cikkében azt is hangsúlyozza, hogy ő semmiképpen nem szeretné, ha Magyarország lenne ez a „kísérleti terep”. Itt már nem egyezik a véleményünk.

Mielőtt a feltétel nélküli alapjövedelem magyarországi bevezethetősége mellett érvelnék, előbb hadd reagáljak a finn „FNA” kísérlet eredményéről megjelent hírekre, illetve magára a kísérletre.

Furcsállom, hogy miközben az előzetes eredmények két fő megállapítása az, hogy a kísérlet első éve alatt nőtt a személyes jólét és nem változott a foglalkoztatottság, addig ez a hír például a hvg.hu hasábjain az „Egyelőre kudarcos a finnországi feltétel nélküli alapjövedelem-kísérlet” címmel jelent meg. Annál is inkább, mert a kísérletet lebonyolító finn intézmény, a Kela közleménye inkább pozitív hangvételű, vagy semleges, nem használ negatívan minősítő jelzőket, nem tesz negatív állításokat a kísérlet aktuálisan ismertetett eredményeivel kapcsolatban.

A finn kísérletről

A kísérlet lényegében arról szólt, hogy milyen hatásai lesznek annak, ha Finnországban a hagyományos munkanélküli ellátási rendszert helyett egy jóval egyszerűbb, alapjövedelem típusú juttatási rendszert alkalmazunk? A hivatalos szövegekben a kísérlet kapcsán többnyire erősen megjelent a foglalkoztatás növelése kitétel is – például a Kela honlapján –, és nem azt állítom, hogy ne örültek volna a kísérletet végzők, ha a foglalkoztatás növekedett volna, de azt igen, hogy nem a foglalkoztatás növekedése lesz a kormányzati értékelés alapja. És a kísérlet paraméterei alapján számomra kétséges, hogy a foglalkoztatási hatás elérése elsőrendű cél lett volna. Mutatom a számokat: a kontrollcsoport tagjai hagyományos ellátásban 697 euró alapjuttatásban részesültek, a kísérletben részt vevők 560 eurót kaptak havonta. Az ellátási összeg csökkentése elvileg a magasabb foglalkoztatási arány irányában hat (a munkanélküli inkább elfogadja az adódó, akár rosszabb ajánlatot). Ugyanakkor ezt empirikus elemzések nem támasztják alá egyértelműen (lásd Firle – Scharle – Szabó, 2007), másrészt, még ha működik is, a makrogazdasági hatékonyság csökkenését eredményezheti (a nem megfelelő állásban lévő munkaerő nem tud hatékony lenni).

Ami miatt még a foglalkoztatás növekedését várhattuk a kísérletben részt vevők esetében, az a juttatás alapjövedelem jellege, vagyis hogy az nem veszik el akkor sem, ha a munkanélküli dolgozni kezd, és így ösztönzően hathat alacsonyabb jövedelmet biztosító, alkalmi, részmunkaidős állások elfogadására. Ez a hatás ugyanakkor erősen megkérdőjeleződik, ha figyelembe vesszük, hogy a kontrollcsoport tagjai esetében ugyanúgy nem veszik el a támogatás. A finn munkanélküliségi ellátás jellemzője ugyanis, hogy alkalmi, részmunkaidős, vagy alacsony jövedelmet biztosító állások esetén tovább folyósítja a támogatást. A rendszer elég bonyolult, de az bizonyos, hogy a finn hagyományos támogatási rendszer nem ösztönöz kevésbé az alacsony bérkategóriás állások elfogadására, mint az alapjövedelem típusú kísérleti ellátási forma (például egy havi 700 euró jövedelmet biztosító részmunkaidő esetén a kontrollcsoport tagja csökkentett segéllyel együtt 1197 eurót kap, míg a kísérletben részt vevő 1260 eurót).

Google

A fentiek miatt én arra hajlok, hogy a finn kísérlet esetében a foglalkoztatás nem növekedése nem kudarc volt, hanem pusztán a kísérlet jellemzőibe kódolt következmény.

Ugyanakkor a feltétel nélküliség hatásai az egyéb változók alakulásában ténylegesen megmutatkoznak: jobb szubjektív életminőség, kevesebb stressz, kevesebb egészségügyi panasz. Az ezekben látható pozitív változásokat én kifejezetten sikerként értékelem, és a számos közpolitikai területen a döntéshozók figyelmébe ajánlom: ha nem „cseszegetjük” az embereket, akkor jobban érzik magukat. Ez közhelyes megállapításnak tűnik, de hadd hívjam fel a figyelmet a negatív externális hatások csökkenése (kevesebb stressz, jobb közérzet, jobb egészség) miatt az egészségügyi ellátórendszerben keletkező megtakarításra, és mindjárt érthető lesz, hogy igen fontos közhelyről beszélünk!

Végül arról, hogy a foglalkoztatási mutató nem növekedése ellenére miért lehet siker az eredmény a finn kormány számára. A kormányokat (általában) elsősorban az érdekli, hogy menyibe került az eredmény (hatékonyság). Ha a hasonló mértékű foglalkoztatást kisebb ráfordítással (egyszerűbb és ezért olcsóbb rendszer, kisebb alaptámogatási összeg, hasonló munkajövedelem melletti támogatás, mint a hagyományos rendszer munka melletti átlagtámogatása) sikerült elérni, és a résztvevők még boldogabbak és egészségesebbek is, akkor az siker, semmiképpen sem kudarc. Ezt jelenleg nem tudjuk, ahogy ennek az ellenkezőjét sem. Maradjunk annyiban, hogy ezt a Kela és a finn kormány majd kiszámolja és eldönti.

A kísérleti terep

Lehet-e, illetve legyen-e Magyarország a jövőben az első országok között, amelyek bevezetik a feltétel nélküli alapjövedelmet? A kérdés első része a feltételeket, a második pedig az akaratot érinti. A feltételek tisztázása technikai kérdés: az FNA esetleges jövőbeni bevezetése szükségessé teszi a bevezetés végrehajtását felügyelni és lebonyolítani tudó bürokráciát, anyagi erőforrásokat, technológiát. A szükséges erőforrások között szerepel az FNA költségvetési fedezete is, ám jóval több annál, például tartalmazza a szükséges adat/információtömeget, amely az állampolgárok beazonosításához és eléréséhez szükséges. Ami a feltételeket illeti, én azt gondolom, hogy azok Magyarország esetében rendelkezésre állnak. Van megfelelően képzett, szakértő bürokrácia, akárcsak állampolgári beazonosítás és elérés. Van megfelelő technológia és technika. És van rá elég pénz is. Nem azért, mert a Párbeszéd Magyarországért azt mondja (azt mondja), és nem is azért, mert a LÉT csoport azt mondja (azt mondja), hanem azért, mert az alapjövedelem bevezetésének kérdése jövedelem-újraelosztási kérdés. Jelenleg a magyar állam a megtermelt GDP 50%-át (a felét) osztja el újra. Vizes vébére, oktatásra, nyugdíjakra, csokra, egészségügyre és stadionokra, hogy csak pár példát hozzak. Vannak területek, amelyek finanszírozására viszont botrányosan keveset költ (házi ápolás, hogy egy kevésbé közkeletű példát említsek), és vannak olyanok, amelyekre botrányosan sokat (az állam gazdasági tevékenysége például – hogy ismét meglepjem az olvasót). De hogy mire költ, az rajtunk, pontosabban a politikai hatalmat gyakorló többséget reprezentáló pártokon múlik. Vagyis ha egy társadalom (a kormánytöbbség) alapjövedelemre akar költeni, akkor arra fog, és megtalálja a módját, hogy miből finanszírozza azt. Például eltörli a látványcsapat sportágak tao-támogatásának rendszerét, kevesebb támogatást ad a multiknak, vagy nem osztogat tízmilliókat a háromgyerekes középosztálybeli családoknak (hogy az azonnali áremelkedés révén az az építtető cégek zsebében landoljon) stb. És ha úgy dönt az a társadalom, hogy feltétel nélküli alapjövedelmet szeretne bevezetni, ami mindenkinek jár, akkor akár az adókat is emelve is meg fogja találni a finanszírozási forrásokat.

Azt írja Váradi Balázs, hogy az OECD égisze alatt működő kiváló közgazdászok azt állítják, az FNA bevezetése bizonyos kivételektől eltekintve pusztán vagy nagyon alacsony összeggel, vagy jóval magasabb adóterhelés mellett lehetséges. „Ha ennél [alacsony szint – B. F.] többet akarunk adni mindenkinek, úgy adóemelés lesz az ára, annak minden társadalmi hatékonyságveszteségével egyetemben.” Gondolom olyan országot is vizsgáltak ezek a kiváló közgazdászok, ahol évente több mint ezermilliárd forinttal támogatja a kormány a magasabb jövedelmű társadalmi csoportokat. Vagy nem? Kár! Arról nem is beszélve, hogy nem minden adóemelés jár hatékonyságveszteséggel, pláne nem nagy hatékonyságveszteséggel (lásd például vagyonadó), illetve bár a hatékonyság a főáramú közgazdasági gondolkodás alapja, de azért talán nem minden.

Persze nem a magasabb adóktól fél Váradi Balázs. Tudom, hogy ő is a progresszív személyi jövedelemadó híve, talán még a vagyonadót sem ellenezné. Szerinte azonban fontosabb az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátórendszer és egyéb, az elmúlt évtizedben lerombolt rendszerek helyreállítása, és kvázi „politikai kalandor” az, aki ilyen közállapotok mellett, mint amilyeneket Magyarországon találunk, feltétel nélküli alapjövedelmet ígér, azzal kampányol. A közállapotok mikéntjét illetően egyetértünk, a kalandorsággal aligha. A Párbeszéd Magyarországért Párt programjában szerepel az alapjövedelem bevezetése. Valóban. Ellentétben azokkal a pártokkal, amelyek ugyan FNA-ról beszéltek vagy beszélnek, de igazából garantált minimumjövedelmet értenek alatta, lásd Olaszországban az Öt csillag, vagy Indiában a Kongresszus Párt, a Párbeszéd valóban a feltétel nélküli alapjövedelem híve. Mégpedig azért, mert az FNA-ban látja az egyik legfontosabb közpolitikai eszközt, amellyel a jövő társadalmát igazságosabbá, szolidárisabbá és élhetőbbé lehet tenni. De emellett számos határozott javaslat szerepel a párt programjában az oktatás, az egészségügy és egyéb, Fidesz-sújtotta terület problémáinak orvoslását illetően.

Ezzel el is érkeztünk a feltett kérdés második felének megválaszolásához, az akarathoz. Mármint, hogy ha a feltételek adottak lennének is, de van-e akarat, szándék? Nos, a Párbeszéd részéről kormányra kerülés esetén igen, van. Mi több, úgy tűnik, hogy a magyar lakosság többsége is támogatná az alapjövedelem bevezetését. A többi párt részéről én nem látom ezt az akaratot. Ha körbenézek, akkor azt látom, hogy egy egészen más jellegű kísérlet alanyai vagyunk éppen ebben az országban.

Kedves Balázs, én a helyedben nem amiatt aggódnék, hogy Magyarország lesz-e az FNA bevezetésének „kísérleti terepe”, aminek bevezetését eddig csupán a baloldali-zöld Párbeszéd szorgalmazza. Sokkal inkább amiatt, hogy lesz-e még bárki, az aktuálisan folyó kísérlet végére, aki az FNA bevezetése mellett érvelhet, vagy aggódhat miatta!

A szerző közgazdász, egyetemi oktató, a Megújuló Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke