Erika arra vágyik, hogy súlyosan sérült lánya állapota javuljon. Pedig más bajból is kijutott az asszonynak, az utóbbi tíz évben egyedül nevelt négy gyermeket, elvitte az eszközkezelő a házukat, a dél-alföldi városban a fiai is alig kapnak munkát, pedig jó szakmájuk van.
El kell innen mennünk, mert a fővárosban kaphat olyan kezelést Dorina, amitől fejlődhet
– mutatja Erika annak a hidroterápiás rehabilitációs eljárásnak a honlapját, amit a Pető Intézetben ajánlottak a sérült lányának lehetséges fejlesztésére. Ezzel kezdi az asszony, alighogy belépünk az ajtón. A viharvert ház előszobájában ülünk le, egy régi parasztházat építhettek át korábban, egykor veranda lehetett itt, amelynek az egyik végében alakították ki a konyhát. Elég hideg van, bár egy újonnan beszerelt kályha áll a hosszú előszoba-konyha közepén.
„Sokan segítettek már nekünk, azt a kályhát is úgy kaptuk” – mondja Erika. „Nem is tudom, hogyan lennénk a segítség nélkül, de engem egy dolog érdekel, hogy Dorinának jobb legyen. Ezáltal mindnyájunknak jobb lesz, mert higgye el, a három fiam is ebben él, nekik is örök lelkifurdalás, hogy a kislánynak milyen élete van” – magyarázza Erika.
Erikának négy gyermeke született, kettő az első házasságából: a legidősebb 24 éves, a második 22, a harmadik most végzi el a középiskolát és a negyedik Dorina, ő is nemsokára 18 éves lesz. Nyolc éve egyedül maradt a gyerekekkel az asszony, elváltak, a férfi új családot alapított, Erikának maradtak a gondok. A kis házra még évekkel ezelőtt devizahitelt vettek fel, elmaradtak a részlet fizetésével, és amikor elváltak, Erika addig talpalt, amíg az eszközkezelő megvette a házukat, hogy legalább ne az utcára kerüljenek, amikor még mind a négy gyerek otthon élt. Most négyen laknak itt, a legkisebb és a legidősebb fiú, Erika és Dorina. Szeptemberben jutottak el a sérült lánnyal a Pető Intézet konduktorához, aki a már említett rehabilitációs eljárást javasolta, most ez élteti őket.
Időnként úgy érzem, hogy rohannék
„Dorináról kétéves korában derült ki valójában, hogy soha nem lesz teljesen egészséges” – magyarázza az asszony. „Valahogy úgy alakult, hogy a fiúknak is, nekem is az lett az első, hogy neki segítsünk, valahogy jobb legyen, fejlődjön” – folytatja Erika, aki sokszor érez dühöt, tehetetlenséget. De sokszor tehetetlennek érzi magát az asszony a fiúk miatt is. A legkisebb, Robi, még gyakorlaton van egy makói vállalkozónál, ő kőműves és hidegburkoló lesz, vele nincsen gond. A középső fiú fodrász, ő már nehezebben boldogul. Amikor alkalmazottként dolgozott, akkor sem sok maradt a zsebében, mert ki kellett fizetnie a bérleti díj és a rezsi ráeső részét, a kuncsaftokból is kevesebb jutott. Ekkor döntötte el a fiú, hogy egyéni vállalkozó lesz, de akkor meg az adók vitték el a jövedelme nagy részét, pedig sikerült viszonylag sok vendéget magához édesgetnie.
A legnagyobb fiú kötődik hozzájuk a legerősebben, ezért is maradt velük a makói házban, hogy többet tudjon segíteni. De Lali hiába végzett hegesztő, a környéken nem talál bejelentett állást. Egyszer vették fel a fiút, de akkor is csak átmenetileg, amikor nagyobb megrendelést kapott a vállalkozás, majd amikor legyártották a nagyobb mennyiséget, akkor útilaput kötöttek a talpára. Így maradtak az alkalmi munkák, időnként vadászok veszik fel, nyúlhajtásra, de most éppen gazdáknál mos gyökeret, akik meg viszik azt ki a nagybani piacra. Erika úgy érzi, hogy a fiúk életét is valahogy sínre kellene tenni.
Mintha más bolygón élnénk
Itt szerintem semmi perspektíva nincs
– vonja le a következtetést az elmondottak után Erika. Végeredményben az ápolási díjból, a családi pótlékból, és a legidősebb fia alkalmankénti jövedelméből élnek. Igaz, az eszközkezelő tulajdonában levő lakásért csak 13 ezer forint bérleti díjat kell fizetniük, de a ház felújítása már az ő dolguk lenne. Sok megy el a hétköznapokra is, hiszen a legkisebb fiú még tanul, de Dorinának pelenkát is kell vásárolni, az 10 ezer forint havonta. Valahogy ki kell mozdulni a holtpontról.
„A kislány miatt kellene elsősorban a fővárosba költözni, hogy őt mindennap hordani tudjuk a kezelésekre, a nagyfiam is nézegetett ott állásokat, és úgy néz ki, hogy ott rendes fizetést is kaphatna hegesztőként” – meséli Erika, hozzátéve, hogy ők már összedugták a fejüket és közösen jutottak arra, hogy ebből az évek óta tartó reménytelenségből talán kiutat jelenthetne, ha összeszednék a cókmókjukat és Budapesten próbálnának szerencsét.
Mintha mi itt más bolygón élnénk
– mondja nevetve Erika, amikor felidézi, hogy mire is jutottak a nagyfiával, amikor például az álláshirdetéseket nézték. „Itt ilyen fizetésekről még csak álmodni sem lehet” – teszi hozzá magyarázatképpen az asszony.
Tudom, hogy megcsináljuk
„Ehhez persze lakhatás kellene, ez a legnagyobb gondunk” – mondja el a nő, hogy min is törik a fejüket. Amikor felvette a kapcsolatot a Dorina kezelésében segítő alapítvánnyal, akkor felvetődött, hogy esetleg anyaotthonban helyeznék őket el, de mivel a felnőtt fia is költözne, ez nem jöhet számításba. Az albérletekért pedig csillagászati árat kell fizetni, no és ott van még mellette a kéthavi kaució is többnyire. Már be is osztották a fiúval, hogy ő nappal dolgozna, Erika pedig éjszakára vállalna párórás takarítói munkát, ez utóbbit már meg is szervezték, csak menni kellene.
„Tudom, hogy megcsináljuk, nekünk itt már nincs maradásunk, eleget próbálkoztunk” – mondja az asszony. „A két kisebb fiam talán elboldogul már valahogy, de Dorinának mindenképpen ott a helye, és nekünk is, vele” – teszi hozzá az asszony eltökélten.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.