A Patrióták Európáért tizennégy nemzeti tagpártjának vezetője találkozik pénteken és szombaton Madridban. Céljuk, hogy a következő hónapok stratégiájáról tárgyaljanak konkrét ügyek kapcsán. Megosztó témák is napirendre kerülhetnek.
A Patrióták Európáért párt egyik alapítója és meghatározó irányítója Orbán Viktor. Az Európai Parlamentben a harmadik legnagyobb frakcióval rendelkeznek, a többi párt nagy része azonban karanténba helyezte őket. Ugyanakkor több tagállamban is jelentős befolyásra tettek szert. Bár jelenleg egyedül Orbán Viktor képviseli őket az állam- és kormányfők tanácsában, hamarosan csatlakozhat hozzá Herbert Kickl, az osztrák kancellári poszt várományosa ,és ha a jelenlegi felméréseknek megfelelő eredmény születik Csehországban, akkor Andrej Babis is. Ezen túlmenően a holland és az olasz tagpárt kívülről támogatja a kormányt.
Pénteken a Patrióták vezetői zárt ajtók mögött tanácskoznak, várhatóan szombaton állnak elő közös álláspontjukkal. Az esemény házigazdája a párt európai elnöke, a spanyol VOX párt vezetője, Santiago Abascal.
Az európai hazafias vezetők nagy csúcstalálkozója szombaton Madridban történelmi lesz
– írta az X-en Abascal. Várhatóan olyan kérdésekben nyilvánít majd a párt határozott állásfoglalást, mint az illegális migráció elleni hatékonyabb küzdelem és a Green Deal, az európai zöld átmenetre vonatkozó jogszabálycsomag alkalmazásának ideiglenes felfüggesztése. Utóbbi kapcsán a Patrióták keresik az Európai Néppárt támogatását, a jobbközép erő azonban ettől elzárkózik.
Azt akarjuk, hogy Európa ismét sokszínű legyen, hogy minden nemzetnek meglegyen a maga személyisége, saját identitása, és hogy ne Ursula von der Leyen és a bürokraták csoportja hozza meg a döntéseket
– mondta a tanácskozást megelőzően Jorge Buxadé spanyol EP-képviselő és a Vox európai parlamenti delegációjának vezetője az Euronews-nak adott interjújában. A madridi találkozó jelmondatát a magyar uniós elnökségtől vették kölcsön: “Tegyük újra naggyá Európát!”
A pénteki találkozót zárt ajtók mögött tartják, szombaton délelőtt pedig a vezetők összegyűlnek a Marriott Auditorium szállodában, hogy bemutassák 2025-re vonatkozó elképzelésüket és programjukat.
A megbeszélésen Orbán Viktoron kívül ott lesz Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés vezetője, a holland Szabadságpárt elnöke, Geert Wilders, az olasz Liga első embere, Matteo Salvini, illetve a már említett osztrák Kickl és a cseh Babis is.
Minden bizonnyal a Patrióta-seregszemle témája lesz a gázai konfliktus és a palesztinok kitelepítésére tett Donald Trump-féle javaslat. Bár a szélsőjobbos csoportosulás nagy támogatója az új amerikai elnöknek, a palesztinok kitelepítésének elégedetlenséghez vezethet Trumppal szemben és a pártot is megoszthatja. Különösen azt követően, hogy Izrael csütörtökön azt javasolta, hogy a palesztin államiságot legutóbb elismerő három ország – Spanyolország, Írország és Norvégia – fogadja be azokat a palesztinokat, akik önként akarják elhagyni Gázát. Ez érzékeny kérdés lenne VOX számára, amelynek belső problémái is vannak. Kiderült, hogy az egyik katalán VOX-politikusnak Jordi de la Fuentének állítólag szoros kapcsolata van a Hezbollah terrorcsoporttal. Erről az állami Radio Nacional de España számolt be. A pártban sokan De la Fuente kizárását követelik. Abascal elnök azonban egyelőre nem hozott döntést az ügyben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
