Az uniós külügyminiszterek és az európai állam- és kormányfők is Törökország és az EU kapcsolatáról tárgyalnak a héten. A földközi-tengeri földgázkincs miatt kialakult görög-török viszály hátterében az uniós külpolitikai döntéshozatal ellentmondásossága és egy tágabb közel-keleti konfliktus húzódik meg, miközben Erdoğan kezében továbbra is ott van a 4 millió menekült ütőkártyája.
Az elkövetkezendő hét vízválasztó lehet az Európai Unió és Törökország kapcsolatában Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője szerint. Hétfőn a európai külügyminiszterek tárgyalnak a görög, ciprusi és török kormány között a Földközi-tengeren kialakult konfliktusról. A tanácsülés pedig előkészíti az uniós állam- és kormányfők csütörtökön kezdődő rendkívüli csúcstalálkozóját, amit eredetileg a kis híján katonai összecsapásig fokozódó indulatok lecsillapítására hívott össze az Európai Tanács elnöke, Charles Michel.
Ciprus és Görögország szankciókat szeretne bevezetni Törökország ellen, amelyet eddig Franciaország is támogatott. Az EU és az uniós tagjelelölt, NATO-szövetséges Törökország kapcsolata azonban sokkal bonyolultabb annál, hogy súlyos következmények nélkül lehetne a kereskedelmet korlátozó vagy magas rangú török tisztviselőket sújtó intézkedéseket kiszabni. Ezzel a tagállamok többsége - élükön az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó német kormánnyal - tisztában is van.
A 2016-ban a migrációs válság megfékezésére kötött alkuval Recep Tayyip Erdoğan elnök továbbra is sakkban tartja az EU-t a több mint 4 millió menekülttel. Emellett a szíriai és líbiai konfliktusban is érdekelt Törökország meghatározó szereplője a közel-keleti hatalmi játszmának, ami Európa biztonságát is befolyásolja.
Ráadásul az uniós külpolitikai döntéshozatal visszásságát mutatja, hogy
a patthelyzet következményeit a belarusz ellenzékiek szenvedik el, ugyanis a földközi-tengeri nézeteltérésre hivatkozva a ciprusi diplomaták augusztus vége óta blokkolják, hogy az EU szankciókat vessen ki azon magas rangú fehérorosz tisztviselőkkel szemben, akik felelőssé tehetőek az elcsalt elnökválasztás és tüntetők elleni brutális fellépés miatt.
A tengerek joga
A vita középpontjában egy nemzetközi jogi probléma áll, ami a Földközi-tenger alatt rejtőző szénhidrogén-készletek kiaknázása körül alakult ki. A 2000-es évek elején mintegy 125 ezer milliárd köbméter földgáz-tartalékot fedeztek fel Ciprus partjai közelében, amelynek bizonyos részeire a szigetország mellett Görögország, Izrael és Egyiptom is igényt tarthat a nemzetközi jog értelmében.
A tengerjog szerint a parttól számolva maximum 12 tengeri mérföldig terjedhetnek egy állam felségvizei, ami gyakorlatilag még az állam területének számít, illetve a 200 tengeri mérföldig tart a kizárólagos gazdasági övezet, ahol az államnak halászati jogai vannak, illetve kiaknázhatja a tengerfenék alatt rejlő energiahordozókat.
Ez az elv jól működik a partok többségénél, ahol míg a szem ellát, nyílt tenger húzódik, de bonyolult jogi kérdéseket vet fel a Földközi-tenger medencéjénél, amelyet számos ország vesz körül. Nem is beszélve arról, hogy
Törökország partjaitól néhány kilométernyi távolságra számtalan apró görög sziget helyezkedik el, amelyek alapján Athén magának követeli a komoly haszonnal kecsegtető kizárólagos gazdasági övezet majdnem egészét.
Ankara ezt az érvelést azonban vitatja, azzal érvelve, hogy az ásványkincs a tenger alatt húzódó kontinentális talapzatban rejtőzik, az pedig a török szárazföld természetes meghosszabbítása. A második világháború utáni nemzetközi rendszer szellemiségében a kérdést persze jogi úton is el lehetett volna dönteni az elmúlt két évtizedben ahelyett, hogy most hadihajókat vonultatnának fel, erre azonban felek erre változatos bel- és külpolitikai okok miatt eddig nem voltak hajlandóak.
Megosztott Ciprus
A konfliktus rendezésében már az is sokat segítene, ha Törökország részese lenne az ENSZ tengerjogi egyezményeinek, azonban az ország többek között azért nem csatlakozott a nemzetközi szerződésrendszerhez, hogy ciprusi törökök védelmében nyomást gyakoroljon a nemzetközi közösségre.
A török hadsereg 1974-ben vonult be Észak-Ciprusra, hogy megvédje a török kisebbséget a polgárháború szélére sodródott országban, miután egy görög katonai junta puccsal hatalomra jutott. 1983-ban a ciprusi törökök kikiáltották a függetlenségüket, és a folyamatos nemzetközi békéltető kísérletek ellenére sem sikerült az országot azóta sem egyesíteni.
A ciprusiak a mindkét közösségnek politikai jogokat garantáló rendezéshez Kofi Annan ENSZ-főtitkár tervével kerültek a 2000-es évek elején. Az EU nyomására 2004 áprilisában népszavazást is tartottak az Annan-tervről, de az EU elkövette azt a stratégiai hibát, hogy már azelőtt áldását adta az ország uniós csatlakozására, hogy a két etnikum sorsát rendezték volna. A referendumon a ciprusi törökök támogatták, a görög többsége viszont elutasította az Annan-tervet, mivel tudták, hogy május 1-jén az egyesítés nélkül is az EU tagjaivá válhatnak.
A megosztott országgal együtt pedig a görög-török konfliktus is csatlakozott az Európai Unióhoz, determinálva azt, hogy a szomszédok között ezentúl felmerülő minden kérdésben Görögország és Ciprus élhessen vétójogával.
Közel-keleti keretrendszer
A földközi-tengeri gázvagyon kiaknázása körüli konfliktus tavaly kezdett el élesedni. 2019 januárjában Görögország, Ciprus, Izrael, Egyiptom, Olaszország és Jordánia megalapították a Kelet-földközi-tengeri Gázfórumot a piaci lehetőségek feltérképézésére. Majd egy évvel később Görögország, Ciprus és Izreal szerződést kötött egy gázvezeték megépítésére.
Ezzel párhuzamosan Törökország is próbafúrásokat kezdett 2019 májusában a csak általa elismert ciprusi török kormány kérésére a szigetország partjai közelében. A feszültség októberben tovább fokozódott, mikor a török haditengerészet által kísért kutatóhajók egy olyan területen kezdtek el dolgozni, ahol Ciprus már nemzetközi olajvállalatoknak adott ki koncessziókat.
A viszony idén nyáron mérgesedett el végképp, mikor Törökország a partjaitól mindössze 2 km-re található görög Kasztelórizo szigetéhez is a haditengerészet által kísért kutatóhajót vezényelt. Erre válaszul a görög flotta felsorokozott, illetve Emmanuel Macron francia elnök is katonai erősítést küldött a görögöknek.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a líbiai polgárháborúban Törökország az ENSZ által is elismert, Fájez el-Szarázs vezette egységkormányt, Egyiptom pedig a keleti hadúr Khalifa Haftárt támogatja - az ENSZ-fegyverembargót megszegve fegyverekkel és milíciákkal is. Ennél finomabb diplomáciai eszközökkel, de a líbiai konfliktusban egyes európai országok is érdekeltek, alaposan megosztva ezzel az egységes uniós külpolitikai fellépést.
Tavaly decemberben a gázbizniszből kihagyott Szarázs és Erdoğan saját egyezményt írtak alá a tengeri határokról, ami jelentősen nagyobb kizárólagos gazdasági övezetet adott a két országnak a szomszédok által elismertnél.
Az ellenségem ellensége a barátom logikát követve pedig augusztus elején Görögország és Egyiptom is hasonló megállapodást kötött - alaposan aláásva Borrel uniós külügyi főképviselő törekvéseit, aki ezzel éppen egy időben Erdoğannal tárgyalt, hogy a kedélyeket csillapítsa. Azt pedig, hogy Macron olyan készségesen sietett Athén segítségre Ankarával szemben, azzal lehet összefüggésbe hozni, hogy a Párizs által támogatott Haftár esélyei egyre romlanak a béke felé közelítő líbiai háborúban.
Kockázatos szankciók
Miután az Európai Unió a diplomáciai figyelmeztetések teljes eszköztárát kihasználta, tavaly egy szankciós rezsimet vezetett be a Ciprushoz közeli próbafúrásokban érdekelt török cégekkel és természetesen személyekkel szemben. Ha sikerül az uniós minisztereknek a héten megegyezniük, ezt a listát fogják bővíteni öt új személy és három entitás nevével.
Emellett a líbiai fegyverembargót megszegő vállalatokkal szemben is korlátozó intézkedéseket fontolgatnak, ami nyilván a török vállalatokat is érinteni fog, ha a miniszterek megszavazzák.
Az azonban kétséges, hogy a ciprusi és görög nyomás dacára ennél tovább mennek-e. A megbékélés jegyében ugyanis Ankara visszarendelte Kasztelórizo mellől az Oruç Reis kutatóhajót, és a NATO-ban megindultak a kétoldalú tárgyalások Görögország és Törökország között. Másrészt
az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó német kormány és Borrell külügyi főképviselő is arra törekszenek, hogy minimális károkkal rendeződjön a viszony az EU és Törökország között, és a földközi-tengeri vitában érdekelt felek tárgyalás vagy nemzetközi bíróság útján döntsék el a kizárólagos gazdasági övezetre formált jogokat.
Bár ezt Szijjártó Péter magyar külügyminisztert leszámítva nagyon ritkán mondják ki nyíltan, az uniós vezetők óvatos nyilatkozataiból azért kiérződik, hogy ők is tisztában vannak azzal: Erdoğan bármikor megnyithatja Európa kapuit az országban élő menekültek millió előtt - mint az márciusban egy hajszálon múlt.
Akkor az uniós vezetők azzal bízták meg Borrellt, hogy a török kormánnyal egyeztetve készítsen egy javaslatot az EU és Törökország kapcsolatának jövőjéről, melynek a migráció kérdései mellett olyan témák is szerepelnek, mint a törököknek régóta megígért vámunió reformja és vízummentesség.
A hét valódi tétje az lesz tehát, hogy a földközi-tengeri konfliktuson túlmutatva képes lesz az EU megnyugtatóan rendezni a viszonyát Törökországgal.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
