Élet+Stílus HVG 2025. február. 07. 18:22

Megszüntették az eljárást a rendőrigazolványnak látszó iratot lobogtató Delhusa Gjon ellen

A kerület alpolgármestere kiakadt a döntésen, szerinte egy hétköznapi állampolgárral nem így jártak volna el.

A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, ezért megszüntették azt az eljárást, ami azért indult Delhusa Gjon ellen, mert egy állítólagos rendőrigazolványt lobogtatva próbálta megúszni, hogy megbüntessék szabálytalan parkolás miatt – írja a Blikk. Az énekes ellen az újbudai közterület-felügyelők intézkedtek még decemberben, amikor a járda közepére parkolt a kerületben.

A rendőrség közokirathamisítás gyanújával indított eljárást, és házkutatást is tartottak Delhusánál. Kreitler-Sas Máté XI. kerületi alpolgármester szerint a rendőrök „már eleve heteket szórakoztak a házkutatással, és ha kimentek, az azt jelentette, hogy mégiscsak volt valami bűncselekmény-gyanú”, és le is foglaltak az énekesnél valamilyen okiratot. „Gondolom, akkor vissza is adták neki és nyilván ezek után ő továbbra is ezzel jár majd” – kommentálta Kreitler-Sas a történteket. Az alpolgármester úgy gondolja,

ha ezt bármilyen másik hétköznapi állampolgár követte volna el, nem így zárul az ügy.

Ugyanakkor azt is elmondta: azóta, hogy Delhusa Gjon a botrány kitörését követően még egyszer szabálytalanul parkolt, már nem látják az autóját a környéken.

Delhusa Gjon szerint egy rendőr ruházta rá az igazolványt, amivel megpróbálta megúszni a tilosban parkolást

A rendőrség közokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást az énekes ügyében.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. március. 16. 20:00

Hernádi Judit: Azt tudom, hogy jövőre hová fogok szavazni, ha lehet még szavazni. Persze ez sem fix

„Humor nélkül az élő ember is szétporlad” – állítja a művésznő, aki a Belvárosi Színház két nem vidám témájú bemutatójában, a María Luisában és A legenda házában is megnevetteti a nézőket. A közéleti kabaré szerinte az irányítottsága miatt fonnyadt el, a Rádiókabaréban nem lehet kimondani azt a szót, hogy Orbán, meg azt sem, hogy Viktor.