Élet+Stílus hvg.hu 2020. december. 24. 11:00

„Letaglóz a gondolat, hogy anyám egyedül tölti a szentestét”

Olyan jó lenne, ha lenne bármilyen egyszerűen követhető sorvezető ahhoz, mégis hogyan küzdjünk meg az idei karácsonnyal. Menni? Nem menni? Vásárolni? Ajándékozni? Mi lesz az ünnepet egyedül töltő szülőkkel, és mégis, mennyire lesz borzasztó a videochat-karácsony? Szerkesztőségünk tagjai főleg ezeket a kérdéseket boncolgatták, amikor arról kérdeztük őket, hogyan ünnepelnek idén. A megvalósítást illetően némiképp eltérnek a módszerek, egy valami azonban közös: a felelősség most mindenkinek hatalmas súlyként nehezedik a vállára.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

„Néhány napja-hete tapasztalom azt, hogy amikor meg kellene fejben tervezni, hogy lesz a karácsony, mikor hova kell menni, kinek mit kellene adni, akkor azt érzem, hogy egyszerűen semmi kedvem nincsen hozzá. Karácsonyi hangulatom nincsen, évvégi hangulatom van, szeretném lezárni, de sokkal jobban örülnék, ha ezen a karácsonyon csak úgy át lehetne libbenni. Ha meg lehetne úszni, ha le lehetne hibernálni magam” – foglalja össze Petra, mit érez a közelgő ünnepekkel kapcsolatban.

Szerinte az ajándékvásárlás amúgy is idegölő, de most egyenesen kínszenvedés, hiszen plázákba nem szívesen megy, a netes rendelést pedig ebben az időszakban már kiszámíthatatlannak, nyűgnek tartja. Tudja, hogy ettől a kijelentéstől a pokolra jut, de kimondja:

őt egyáltalán nem zavarná, ha idén elmaradna a karácsony – úgy érzi, a mostani bizonytalan és kellemetlen helyzeten csak ront, hogy az ünnepre is készülni kell.

Egészen másképp áll a karácsonyhoz Hanna: járvány ide vagy oda, ő az ünnepet nem tudja elengedni, ezért, ha addig meg nem betegszik, biztosan hazamegy, és megpróbál a családdal együtt ünnepelni. A nagyszülei mindhárman elég idősek már, és nem tudja, lesz-e még alkalma velük karácsonyozni, de a szülei magánélete sem alakult valami fényesen az utóbbi időben, ezért úgy érzi, támészként most ott kell velük lennie. „Ez az ünnep egy lelki hullámvasút, ha nem vagyunk ilyenkor ott egymásnak, úgy gondolom, akkor megette a fene. Persze, próbálom a magam részéről és a lehetőségekhez képest a legfelelősségteljesebben végigcsinálni az ünnepeket” – teszi hozzá rögtön.

Ő is teszteléssel és megfelelő idejű, szigorú karantén után tud csak nekivágni nyugodt lelkiismerettel a családi karácsonynak, de a puszikat, az öleléseket a teszttől függetlenül is hanyagolni fogják, és valószínűleg a nagyszülőkkel sem vacsora vagy ebéd idején találkoznak majd.

Istvánnál egy fokkal egyértelműbb lesz a helyzet karácsonykor, ő lesz ugyanis szenteste a hírszerkesztő. „Két kanál halászlé között kiteszek egy katasztrófavédelmes hírt, amelyben a felgyújtott fenyőkről számolnak be. Utána kicsit bedurvítok, az Aurora Nincs Karácsony című számára pogózok egyedül a lakásban, majd jöhet, hogy a pápa békére szólította fel a világ lakosságát. A töltöttkáposzta után némileg belassulva kiteszem a vezető anyagot, majd a háttérben elindítom a Tapló télapót. Ezután valószínűleg megkérdezem Győrfi Pált, hány fafaragót láttak el a Honvédkórház traumatológiáján.

Az est fénypontja, amikor nekiállok csokit zabálni és nézem az órát, mikor ér véget a műszak”

– magyarázza.

Szerkesztőségünk tagjai közül jobb híján többen az ünnepélyes étel-adásvétellel próbálkoznak a közös vacsora helyett: Gábor apósáéknál hagyományosan négy család gyűlik össze szenteste, mindig mindenki oda viszi a menüt, de ez most elmarad. Mindenki megfőzi otthon, amit a vendégségbe vinne, aztán találkoznak egy parkban, mindenki átad és átvesz, a gyerekeket megajándékozzák, majd hazamennek, és otthon, videochaten keresztül vacsoráznak, illetve bontanak ajándékot.

Zsuzsáék is csak az ablakon keresztül találkoznak majd a szüleikkel: ő az öccse családjával szokta tölteni a karácsonyt, a kisebb gyerekek egy ideje nem járnak be az iskolába, nehogy összeszedjék a vírust, és Hajnalkáék is csak az udvarról köszönnek be az idős szülőknek 24-én. Ők egyébként csúsztatott karácsonnyal próbálják átvágni a „legyünk is együtt, de vigyázzunk is egymásra” gondolatmenet gordiuszi csomóját: 18-a óta nem mennek sehová, mindent megvettek előre, hogy tíz „tiszta nap” után, 28-án maszk nélküli, ölelgetős ünneplést is tarthassanak a nagyszülőkkel.

„Igen, ez sajnos például azzal jár, hogy anyukám – akit máskor karácsony előtt néhány nappal áthozunk magunkhoz és velünk tölti az egész ünnepet – teljesen egyedül lesz szenteste – ennek a gondolatába is belesajdul a szívem.

Az összes családtag azon aggódik egyébként, hogy a 7 éves fiunkat mennyire fogja megviselni a helyzet – de egyelőre azt látom, hogy nem őt, hanem engem fog a legjobban, 43 éve nem töltöttem szentestét anyukám nélkül és nagyon bánt, hogy egyedül lesz az ünnepek alatt.”

Hasonló gondok foglalkoztatják Andreát is. Azt meséli, eddig sosem félt a karácsonytól. A szezon elején általában úgy érezte, felőle akár el is maradhatna az egész hacacáré, de ez az érzés végül mindig átcsapott abba, hogy mindent összevásárolt: ajándékot, dekorációt, sütialapanyagot. „Végül hülyére pörgettem magam a konyhában, hogy minden elkészüljön, mire indulunk. Mert mentünk. Mindig. Eddig. Amióta elköltöztem, előbb itthonról haza, aztán mamámékhoz, apám családjához.

Egy jó évtizede ugyanaz a forgatókönyv, órára pontosan meg tudom mondani, mikor kezdjük a vacsorát, miközben az emeletről szól az Ó gyönyörűszép..., és mikor veszünk össze a hülye politikán, vagy azon, hogy valaki már megint egy pálinkával többet ivott a kelleténél. Hogy nagyanyám, bármilyen apróságot is kap, azt mondja majd: „Nem kellett volna, gyerekek.” Hogy megint, ahogy minden évben, megkérem, hogy ne rázza már azt a rettentő éles hangú csengettyűt. A legutóbbi karácsony óta csak kétszer láttam a társaságot. Féltem őket, féltem magunkat.

Andreáék idén nem kilencen, csak ketten lesznek, a saját fájuk mellett, „az idióta macskájukkal”, a lakásban, amelyben az év nagy részét lehúzták, és ahonnan időnként napokig ki sem léptek. „És letaglóz a gondolat, hogy anyám egyedül tölti a szentestét, mert épp csak beugrani merek majd, hogy átadjam az ajándékot. Nem is tudom, hogy fogom ezt kibírni, abba pedig bele sem merek gondolni, hogy neki milyen lesz” – mondja.

Dániel is a megszokottól eltérően, a család nélkül, a barátnőjével kettesben tölti a karácsonyt. „A család több tagja a 60-hoz közelít, vagy már túl is lépett azon, ezért még hangsúlyosabb, hogy óvjuk őket” – meséli. A technológia szerencsére lehetőséget ad rá, hogy valamennyire azért csökkentsék a többiektől való távolságot, így, az eltelt hónapokban már bevált módszert használva, most is videochatelni fognak: még szentestén is.

Ádám hosszas vívódás után úgy döntött, hogy egy hétig tartó teljes karantén után meg meri látogatni a családját, akik szerencsére annyira csendes részén élnek az országnak, hogy koronavírus nélkül is minden évben napokra izolálva vannak a külvilágtól. „Ennek megfelelően az év kevés része lesz ez, ami nagyjából a szokott mederben zajlik majd, és nem azon fogok gondolkozni, hogy azért szívem szerint mégis csak egy rosszul világított kocsmában okoskodnék félrészegen a populista retorikáról valakinek” – vallja be. Ádámnak – szemben az első hullám optimizmusával, amikor még örült is neki, hogy falhatja a könyveket, miközben jó minőségű söröket ihat –, most a legtöbb könyvből elege van, a söröket pedig néha csak azért issza, hogy hamarabb elaludjon.

„Most mivel legalább némi környezetváltozást produkálok, remélem, hogy a kedvem is visszajön ahhoz, hogy legalább elképzelni tudjam, hogy hamarosan vége lesz ennek a szerencsétlenkedésnek, úgyhogy az egész karácsonyt úgy élem meg, mint az idei év egyik fontos kalandját, ami alatt végre nem ugyanazt a falat látom először minden reggel.”

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Minden hír a koronavírus-járványról