Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#demokraták

hvg360 Nagy Gábor

A vallásos, veterán és meleg politikus, akinek az amerikaiak sem tudják kimondani a nevét

Az, hogy Joe Biden a demokrata elnökjelöltség megszerzésének a kapujához érkezett, több taktikus és korai visszalépésnek köszönhető, amivel összpontosították számára a mérsékeltek szavazatait a balszárnyat képviselő Bernie Sandersszel szemben. Az egyik, saját esélyeit önként feladó aspiráns Pete Buttigieg, aki máris történelmet írt azzal, hogy meleg politikusként komoly pályázónak bizonyult.

Világ MTI

Győztek a demokraták a virginiai kongresszusi választáson

Nagy győzelmet arattak az amerikai demokraták kedden a virginiai kongresszusi választáson, és várhatóan Kentucky állam új kormányzója is demokrata politikus lesz. Mississippi államban ugyanakkor republikánus győzelmet jeleznek a kormányzóválasztás első eredményei.

Világ hvg.hu

A teljes Mueller-jelentést követelik a demokraták

A demokraták a vizsgálatok folytatását ígérik annak feltárására, hogy akadályozta-e Trump az igazság felderítését az oroszügyi vizsgálat során. Ehhez a teljes, nem szerkesztett Mueller-jelentést kell kézhez kapniuk.