Első körben kétféle tisztán elektromos változatban kapható a harmadik generációs Mercedes CLA, a hibridek később érkeznek.
Nemrégiben részletesen bemutattuk az elsőtől az utolsó csavarig teljesen megújult Mercedes CLA-t. Az immár nem Kecskeméten, hanem a németországi Rastattban készülő modellnek már a magyarországi árai is ismeretesek.
Legolcsóbban 21,5 millió forintból úszható meg egy új CLA megvásárlása, az összeg ellenében egy CLA 250+ EQ vezethető haza.
Ennek a 272 lóerős és 6,7 másodperces 0–100-as gyorsulású, hátsókerék-hajtású kivitelnek 85 kWh kapacitású az akkumulátora, mely 791 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé.
A lényegében full extrás Edition kivitel felára 5,1 millió forint.

A 24,4 millió forinton nyitó CLA 350 4Matic EQ ugyanekkora aksiból 769 kilométeres hatótávot képes kifacsarni, és 354 lóerős, dupla motoros összkerekes hajtáslánca 4,9 másodperces 0–100-as szintidőt biztosít.
Az elektromos CLA a későbbiekben 58 kWh-s akkumulátorral szerelt olcsóbb változatban és sportkombi karosszériával is elérhető lesz.
Érkezőben továbbá az 1,5 literes, 4 hengeres turbós benzinmotorra épülő 48 V-os lágyhibrid verzió is, mely 136, 163 és 190 lóerős változatokban lesz kapható.


