Autó hvg.hu 2021. április. 13. 06:41

28 millió forint fölé konfigurálható a csak 4 hengeres új Mercedes C-osztály

Egy jól felszerelt új C-osztály árából könnyedén kijöhet egy magasabb kategóriás, akár 6 hengeres motorral szerelt E-osztály is.

A Mercedes idén februárban leplezte az elsőtől az utolsó csavarig teljesen új fejlesztésű ötödik generációs C-osztályt, melynek nemrégiben a hazai áraira is fény derült, most pedig megnéztük, hogy mennyibe kerülnek az újdonság extrái.

Az egyik legdrágább extra a közel 1,12 millió forintos nappabőr borítás, a memóriás ülésekért 800 ezer forintot, a vezetéstámogató rendszerért 792 ezer forintot és a szelenit-szürke fényezésért is 792 ezer forintot kérnek el. A panorámatető felára 709 ezer forint, a négykerék-kormányzás és az adaptív futómű pedig csomagban 702 ezer forintba kerül.

Említést érdemel továbbá a 488 ezer forintos állófűtés, a 459 ezer forintos 19 colos AMG-felni, a 420 ezer forintos parkolócsomag, a 368 ezer forintos négyzónás klíma, illetve a 340 ezer forintos multikontúr ülés.

A kínálat csúcsát jelenleg a 258 lóerős 2 literes 4 hengeres turbós benzinmotorral és összkerékhajtással szerelt lágyhibrid C 300 4Matic jelenti, melynek hazai alapára 19,7 millió forint. Amennyiben minden extrát megrendelünk hozzá, az árcédulán mintegy 28,4 millió forintos összeg olvasható.

Összehasonlításképp, az eggyel nagyobb E-osztály legolcsóbb kivitele, a 160 lóerős E 200 d 18 millió forinton nyit, a 258 lóerős lágyhibrid E 300 21 millió forinttól indul, a 367 lovas 6 hengeres motorral szerelt E 450 4Matic alapára pedig 24,6 millió forint. A csúcsot jelentő új S-osztály hazai alapára 33,8 millió forint.

Legolcsóbban 15,4 millió forint ellenében lehet új C-osztályú Mercedesünk, ennyibe kerül ugyanis a 170 lóerős teljesítményű lágyhibrid benzines hajtású C 180 szedán, melynek motorházteteje alatt egy 1,5 literes 4 hengeres motor található. A kombi C-osztály 16,6 millió forinton nyit, ennyibe kerül a C 200 T-modell.

Az új C-osztály igazán erős AMG kivitelei a későbbiekben érkeznek, de ezekben is kivétel nélkül 4 hengeres motorok lesznek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
EUrologus Arató László (EUrologus) 2021. május. 08. 14:00

Feladtuk a leckét az EU-nak az orosz és a kínai oltással

Amíg nincs egységes uniós Covid-igazolás, tagállami szinten szabályozzák a beutazási szabályokat. Ezek eléggé eltérőek jelenleg is, de még bonyolultabbá teszi a helyzetet, hogy csak Magyarországon használnak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által nem jóváhagyott vakcinákat is. Vannak országok, amelyek erről tudomást sem vesznek, mások részben alkalmazkodnak, néhányan pedig teljes mértékben.