2010. december. 09. 03:38 Utolsó frissítés: 2010. december. 08. 14:43 Autó

Mitől félt a legjobban Bertha Benz?

100 évvel ezelőtt, amikor Bertha Benz autóútra kelt, a legnagyobb veszélyt az utak rossz állapota jelentette. Ugyanis az első nagyobb kátyú már tengelytörést okozhatott és egyben az utazás végét is jelentette.

Az évek múlásával egyre nőtt a forgalom és a motorizált négykerekű járművek száma, melyek gyenge vagy egyáltalán nem létező fékkel bírtak. A járművek hiányos átvizsgálása közlekedésbiztonsági szempontból a súlyos közlekedési balesetek számának növekedéséhez vezettek, ami a helyzet alapvető átgondolását tette szükségessé. Főleg az 1960-as években kapott egyre nagyobb jelentőséget a közlekedésbiztonság. Amerikában új törvények léptek életbe, melyek arra ösztönözték az autógyártókat, hogy biztonságosabb autókat gyártsanak. Innentől kezdve a lökhárítókat úgy kellett megépíteni, hogy tompítani tudják az ütközés energiáját, a szélvédőnek megadott távolságban kellett elhelyezkednie a vezető fejétől. A követelmények teljesítéséhez új dizájnformákra volt szükség.

Passzív és aktív biztonság
A passzív biztonság alatt azok az intézkedések értendők, melyek a baleset következményeit hivatottak enyhíteni. Ezek az intézkedések nem csak a vezetőre, hanem az összes utasra érvényesek. Párnázott műszerfal, ütközésvédelemmel ellátott kormányrúd, biztonsági övek, formatartó utas cella, oldalütközési védelem, de a sima felületű karosszérialemezek és a lekerekített sarkok is a passzív biztonság fogalmába tartoznak.

Az aktív biztonság alatt azon intézkedések összességét értjük, melyek a baleset megelőzésében segítenek. Az aktív biztonság terén a közlekedési úthálózatok állapota nagy szerepet játszik, ugyanúgy, mint a közlekedési táblák használata. Az elmúlt 15 évben a gépjárműfejlesztés terén sok találmány látott napvilágot, melyek többek között a stabilitást, a fékezést, az észlelési biztonságot továbbá a kezelési biztonságot szolgáltak javítani. Az elektronikusan szabályozott fékasszisztensek, ABS- és ESP-rendszerek, kipörgésgátlók és még sok más találmányon vezetett a közlekedés biztonságának javulásához. A mai autókban egyre jobban terjedő sávkövető-, táblafelismerő, éjjellátó asszisztens, a beszédvezerlés, a kéz nélküli telefonálás ezt csak tovább fokozzák. Nézzük, melyek voltak a közlekedésbiztonság mérföldkövei:

1903: ablaktörlő
A közlekedésbiztonságban az első szabadalmak egyikét 1903-ban jegyezték be. Az amerikai Mary Anderson készítette el az első ablaktörlőt. Az autóbolondként elhíresült Henrik porosz királyi herceg 1905-ben egy mechanikusan meghajtott ablaktörlőt jelentett be szabadalmaztatásra, melyet 1908-ban meg is kapott. A mai elektromosan működő ablaktörlő ősét a Bosch fejlesztette ki és 1926-ban kapott rá szabadalmat.

1904: levegővel töltött abroncsok
Az automobilok biztonsága érdekében tett legfontosabb fejlesztések terén nem szabad elfeledkezni az abroncsokról sem. Charles Goodyear vegyész 1844-ben kapta meg a szabadalmat a kaucsuk vulkanizálására. Ezzel megteremtette a tartósan rugalmas anyag, a gumi előfeltételeit.

Eleinte a járműveken a mindenféle tömörgumit használtak. A tömlős gumi feltalálása (Dunlop 1888) lehetővé tette a komfortérzet és a sebesség növelését. 1904-től kezdve profillal is rendelkeztek már a gumik és így a tapadásuk is sokkal jobb volt. Hamarosan kormot is kevertek a gumikeverékbe, amelynek a gumi a mai napig a karakterisztikus fekete színt köszönheti, de valójában a gumi tartósságát és az ellenálló képességét növeli.

Az 1950-es évek elején további nagy lépésnek számított a járműbiztonság területén a fémhálós gumi bevezetése, a magasság-szélesség arány csökkentése és a radiálgumik alkalmazása, melyek a diagonál kerekeket szinte teljesen kiszorították. A hosszabb tartósság mellett ezt a gyártási formát elsősorban a jobb kanyarstabilitás és menettulajdonságok, valamint vizes útburkolaton jobb tapadási tényezők jellemzik.

1922: önhordozó karosszéria
A mai járműgyártás szempontjából különös jelentőséggel bír az önhordozó karosszéria feltalálása. Hordozó keret nélküli felépítési forma paradigmaváltást jelentett. Az amerikai gyártók és néhány megrögzött kisszériás üzem kivételével, mint a Morgan vagy a Lotus, manapság szinte az összes személyautót e szerint az eljárás szerint gyártják. Az előnyei kézenfekvőek: a karosszéria összekötési struktúrájának köszönhetően jobban elnyeli a fellépő erőket, az önhordozó karosszéria ezen kívül könnyebb, stabilabb – és a legtöbb esetben olcsóbb előállítani, mivel kevesebb anyag szükséges hozzá.

Az első önhordozó karosszériával gyártott autó a Lancia Lambda (1922) volt, a Citroen 11CV (1934) és az Opel Olympia (1935) voltak az első autók, melyek karosszériája teljesen acélból készült.

1923: irányjelző
A városokban egyre jobban nőtt a forgalom, az utak szélesebbek lettek, több sávra volt szükség. És ahhoz, hogy a sávváltás sérülés nélkül történjen, szükségessé vált, hogy a közlekedésben résztvevők egymással kommunikálni tudjanak. Az első lépés ebbe az irányba az irányjelző feltalálása volt. Ez a tisztán mechanikus rendszer lehetővé tette, hogy a jármű vezetője az előtte és mellette haladónak jelezze szándékát. Vezettünk olyan Peugeot 201-est, amelynek karos indexe volt, ha a gombot megnyomtuk, a megfelelő oldalon a C-oszlopból kiugrott az irányjelző karocska.
Amerikában már 1930-as évektől világító irányjelzőket használtak, a katonai járműveken keresztül terjedt el ez a technika az európai automobilizmus motorjának számító Németországba. Az 1950-es évektől a Bosch elektromos irányjelző rendszereket gyártott, melyeket utólag is fel lehetett szerelni az autóra. Németországban a közlekedésrendészet 1956 óta írja elő az irányjelző lámpák használatát a haladási irány jelzésére.

További életmentő mérföldkövek az Autómenedzser.hu cikkében.

 

Hirdetés