Mátyás-Kollár Gabriella, a Morgan Stanley pénzügyi szolgáltató budapesti irodájának Technology COO-ja 11 éves korában kezdett programozni, majd közgazdaságtudományi egyetemet és MBA-t végzett, de azóta is szenvedélye az IT. Ma, ha nem is programozással, de programozókkal foglalkozik, vezetőként pedig abban hisz, hogy folyamatos tanulás nélkül nem lehet az élen járni. Gajdács-Leszkó Georgina pedagógus és Gajdács Krisztián programozó matematikus, a RoboKaland ökotudatos digitális közösségi alkotóműhelyben óvodás kortól tervezésre, fejlesztésre barkácsolásra inspirálják a fiatalokat. Az áramkörépítés és szoftverfejlesztés alapjai révén a gyerekek megtanulnak gondolkodni, kérdéseket feltenni és megoldásokat keresni. Hármójukat a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.
Milyen elvárásokkal vágtatok neki az Árnyékprogramon belüli együttműködésnek?
Gabi: Igyekeztem, hogy a lehető legkevesebb konkrét elvárásom legyen. Főleg azért, mert az ilyen együttműködésekhez szerintem épp a nyitottság és a rugalmasság a legfontosabb. Akkor működik jól, ha elfogadjuk, ami jön, és azt is, ahogy alakul. Ha hagyunk teret egymás megismerésére a rövid idő ellenére is.
Krisztián: Elvárásunk nekünk sem volt, de bevallom, titokban azzal a reménnyel futottunk neki az együttműködésnek, hogy Gabiék segítségével fejlődhet a pénzügyi tudatosságunk. Sajnos belőlünk ez genetikailag hiányzik, pedig kiemelkedően fontos a sikerességhez. A kreatív, alkotó, a szakmai részét a robotikának a visszajelzések szerint jól tudjuk közvetíteni a gyerekek felé, de az is nagyon fontos például, hogy valaki később, felnőttként jól tudja képviselni, és a saját értékén kezelje azt, amit létrehozott.
Volt valamilyen előítéletetek a for profit, illetve a nonprofit szektorral kapcsolatban, mielőtt nekivágtatok a közös munkának? Ha volt, változott az elmúlt időszakban?
Krisztián: Előítélet nem, inkább némi félelem volt bennünk. Egyrészt, hogy nehogy egy olyan, kicsit fásult vezetővel találkozzunk, akinek nehezen megy át, hogy amit csinálunk, azt szívből és lelkesedéssel csináljuk. Féltünk, mi lesz, ha nem találunk közös nyelvet. És hát őszintén: amikor kicsit jobban utána néztük a Morgan Stanley-nek és láttuk, hogy ez valójában milyen óriási cég, annyi munkavállalóval, amennyi ki se fér egy Wikipédia oldalra, kicsit megszeppentünk. De persze felesleges volt, mert Gabival azonnal megvolt a közös nevező.
Gabi: Inkább pozitív előítéleteim voltak, és ezek nem is dőltek meg. Biztos voltam benne, hogy olyan emberekkel fogok együtt dolgozni, akik hozzánk hasonlóan nagyon összetett feladatot végeznek, és a legjobbat szeretnék nyújtani abban, amit csinálnak. Azt is sejtettem, hogy Gina és Krisztián egyfajta „szent őrültek” – ha nem haragszanak ezért (nevetnek) –, és emberileg is lenyűgöző, amit csináltak. Nem csalódtam. És egyben remek hangulatban zajlott a közös munka.
Van olyan tulajdonság, amiről a projekt előtt nem is gondoltátok volna, de kiderült, hogy közös bennetek?
Georgina: Azt hiszem, bennünket az lepett meg a legjobban, hogy, Gabi is mennyire érdeklődik a tudomány és a technológia iránt, és milyen fogékony erre. És közös a mindig megoldást kereső attitűd is. Mintha nem lenne lehetetlen.
Gabi: Szerintem az elkötelezettség az, ami a leginkább közös bennünk. Ez persze a mi szervezetünkben is alapvető, és Krisztiánékról is előre sejtettem, hogy nagyon hisznek abban, amit csinálnak, de kiderült, hogy nekik egészen elképesztő mennyiség jutott elkötelezettségből. Másképpen talán nem is tudnák csinálni. Nem közös tulajdonság, inkább közös nehézség, de fontos: szerintem mi is és Krisztiánék is sokat küzdenek azzal, hogy legyőzzék a hitetlenséget. Hogy ne mondjak távolabbi példát: SMARTIZ programunkban 10. évfolyamos lányoknak szervezünk informatika témájú foglalkozásokat. Amikor a záróprogramon megmutatják a szülőknek, milyen klassz projekteket raknak össze, leesik az álluk. Nem hitték volna, hogy ilyesmi lehetséges.
Krisztián: Nagyon fontos, amit mondasz, és sokszor azt is tapasztaljuk, hogy a hitetlenséget magukban a gyerekekben is nehéz áttörni.
Ha a másik készségeiből, attitűdjéből kölcsönvehetnétek valamit, mi lenne az?
Gabi: A soha nem lankadó lelkesedést. Mindig jól jön, és elképesztően messzire vihet.
Krisztián: Hadd idézzem Chuck Norrist: az összeset. De ha egyet kell mondani, talán azt, hogy hogyan képviselheti magát valaki hitelesen, de nem nyomulósan. Én sokszor érzem azt, hogy 8 év működés után se könnyű „eladni” magunkat, vagy pontosan elmagyarázni, hogy mivel is foglalkozunk, Gabi ebben is szuper.
Mi az a legfontosabb dolog, amit az elmúlt időszakban egymástól tanultatok?
Krisztián: Én, mi, azt, hogy a profizmus és a közvetlenség nem zárja ki egymást. Nagyon tetszett, hogy Gabiék olyan hangulatot teremtettek a közös munkához, amiben nem kellett feszengeni, miközben a maga területén mindenki meg tudta mutatni a szakmai hozzáértést is.
Gabi: Én a lelkesedést emelném ki. Bennünk is megvan nyilván, de frissítő látni, és a mi energiáinkat is megsokszorozta az a lendület, amivel a Robokalandnál állnak a munkához.
Hogy nézett ki a közös munka a gyakorlatban? Milyen kihívásokkal néztetek szembe?
Georgina: A legnehezebb talán az időbeosztás összehangolása volt. Szerintem sokan azt hiszik, hogy egy pedagógus napirendje kiszámítható, nyolctól-négyig és viszlát. A valóságban sokkal kiszámíthatatlanabb az életünk, emiatt sokféle platformon beszéltünk: e-maileztünk, videóztunk, és végtelenül hálás vagyok Gabiéknak, amiért ennyire jól alkalmazkodtak hozzánk.
Gabi: Ezt a rugalmasságot nagyon megkönnyíti, hogy mi, nemzetközi cégként nagyon sokszor hasonlóképpen működünk együtt a saját kollégáinkkal is. Összehangolni egy brit, egy amerikai és egy ázsiai team időbeosztását nem egyszerű, és van, amikor a Föld egyik oldalán kicsit még nagyon korán van, a másikon meg már elég keső. De megoldjuk.
Milyen kihívások foglalkoztatnak most a szervezeteteken belül benneteket?
Georgina: A nyarunk rendkívül izgalmas volt, most kezdődik újra a tanév, a szakkörök, azaz rengeteg a feladat. És bár ez még hadititok, úgy néz ki, hogy nemsokára a Da Vinci tévén lesznek majd oktatóműsoraink. Nagyon várjuk, hogy ez is elkezdődjön, és kíváncsian várjuk azt is, milyen kreatív megoldásokkal lepnek meg minket idén a gyerekek.
Gabi: Sokféle prioritásunk van most, ezek közül jó néhány üzleti, de sok, a helyi közösséget építő projekttel is készülünk. Sokban részt veszünk és a kollégáinkat is arra biztatjuk, hogy vegyenek részt az őket inspiráló önkéntes programokban, mert ezekből mindig nagyon jó kapcsolódások alakulnak ki.
A tartalom a Bridge Budapest és a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.