Megújul a Tiborcztól átvett hotelekből álló szállodalánc vezetősége
Az alapító Zentai Pétert immár a cégvezetőként is segíti Tikos-Nagy Csaba.
Az alapító Zentai Pétert immár a cégvezetőként is segíti Tikos-Nagy Csaba.
Luxusbaloldal, limuzinszocialisták – harsogta Orbántól Szijjártón át Rogánig az ellenzéki Fidesz még 20 éve. Kicsit később, kormányon már nem volt ciki az urizálás. A Rogán család például meg is mutatja, mije van, Orbán Viktor már szégyenlősebb: ő más magánrepülőjét használja és azzal is csak 5 napig volt megértő, ha valakit zavar a NER luxizása, majd gyorsan a „senkinek semmi köze hozzá” álláspontra váltott.
Takács Gergely véletlenül került a filmszakmába, de ma már olyan produkciók vizuális megjelenésén dolgozott, mint a Mentőexpedíció, a Gemini Man, vagy épp a Hunyadi. Utóbbival kapcsolatban azt mondja, neki egyetlen filmes kollégája sem rótta fel, miért vállalt munkát egy ilyen giga-költségvetésű magyar sorozatban, ugyanis „senki sem hiszi magáról, hogy ha ő kapta volna ezt a lehetőséget, akkor elutasítja”. HVG-portré.
Orbán Viktor mára felismerte a Tisza jelentette veszélyt, ezért nyit új kommunikációs csatornákat: a Hont-interjú után elment egy lakossági fórumra, ahol ugyan nem poloskázott, de „balsorsnak” minősítette Magyarékat, és beszélt arról is, meddig lesz Magyarország az EU-ban, valamint rácsodálkozott az internetre is. Kielemeztük a kormányfő olykor standupos elemekkel tűzdelt, erős kijelentéseit.
Trump a kapituláció tervét dolgozta ki Ukrajna számára, stratégiája olyan, mintha Putyin diktálta volna. Ki súg Trumpnak külföldről? A Pentagonban káosz van, Pete Hegseth miniszternek mennie kell. Témák és vélemények a világsajtóból.
Sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: Einstand, érdekes, sajtháború, kéknyelv, életjel.
Akadozik az orosz pénzautomata, a Kreml talán még jobban rászorul a tűzszünetre, mint az ukránok. Világ liberálisai, egyesüljetek! – így lehet kiszorítani Trumpot a hatalomból. Az olyan zsarnokok, mint Trump, mindig megbuknak és már meg is lehet mondani, miként. A Trumptól elszenvedett sérelmek miatt Európa megharagudott tengeren túli unokatestvérére. 100 nap után bajban van a Trump 2.0. Témák és vélemények a világsajtóból.