Demokrácia-e még az USA és mitől bolondultak meg a finn erdők?

Amerika választ – már tart a készülődés

AFP

A hét kulcskérdése: mennyire demokratikus valóban az USA?

Közeledik az amerikai elnökválasztás, s a választási rendszert bírálók ismét arról beszélnek, hogy igazságtalan az a szabály, amely szerint nem feltétlenül az a jelölt kerül be a Fehér Házba, aki a legtöbb voksot kapja, hanem az, aki megszerzi az elektorok többségének a támogatását. Közben arról is sokan beszélnek, hogy Donald Trump a legutóbbi elnökválasztás elvesztése után erőszakkal és alkotmányellenes eszközökkel igyekezett megtartani a hatalmat és ezzel veszélybe sodorta a demokrácia intézményeit. Hogy teljesít most a demokrácia az USA-ban? – tette fel a kérdést a Deutsche Welle német hírportál, és a válasz nem egyértelmű. Már csak azért sem, mert az Associated Press hírügynökség és a Chicagói Egyetem közös 2023-as közvélemény-kutatása szerint a megkérdezett amerikai polgároknak is csak körülbelül a tizede mondta azt, hogy jól vagy nagyon jól működik a demokrácia.

A problémák között az első helyen szerepel, hogy megosztottá vált a társdalom a demokraták és a republikánusok között, emiatt vontatottan halad a törvényhozás is. „Nagyon nehéz, néhány esetben pedig teljes mértékben lehetetlen azokat a törvényeket is megszavazni, amelyek egyébként élvezik a polgárok túlnyomó többségének a támogatását” – idézte a DW Vanessa Williamsont, a Brookings Intézet vezető elemzőjét, aki szerint az amerikai kormány működését komoly zavarok jellemzik.

Nem csak az elektori rendszer igazságosságáról folynak viták, sokan állítják azt, hogy a szenátus – a törvényhozás felső háza – antidemokratikus, mert annak ellenére két képviselőt ad minden tagállamnak, hogy a lakosság létszáma ezt nem indokolná: ugyanannyi helye van egy pár százezres államnak, mint egy sokmilliósnak. Az viszont jó jel, hogy nő azok száma, akik elmennek szavazni: 2020-ban 65 százalékos volt a részvételi arány, ez pedig az utóbbi száz év legjobb elnökválasztási eredményének tekinthető.

Őszülő halántékok

AFP

A hét gerontokráciája: a régi-új orosz hagyomány

Szinte fel sem tűnik, de mégis igaz: Oroszország jelenlegi vezetése már negyed százada hatalomban van, ez pedig együtt jár azzal, hogy a világ legnagyobb országát irányító politikai garnitúra fölött ugyanúgy elszállt az idő, mint a Szovjetuniót végromlásba kormányzó szovjet pártelit fölött. Vlagyimir Putyin államfő most 72 éves, de a jelenlegi törvények értelmében még több mint egy évtizedig székében maradhat.

Az elnök környezete is öregszik, a szabályok pedig változnak, hogy ne kelljen senkitől megválni: eltörölték például azokat a korlátozásokat, amely értelmében egyes posztokat – mint például a nyomozóhatóságok élén álló személyek esetében – legfeljebb 65 korukig tölthetnek be a tisztségviselők. Hasonló történt az állami egyetemeknél is, már hetven fölöttiek is betölthetik a rektori tisztséget. Putyin 47 éves korában vette át az államfői tisztet és a jelek szerint nem kíván megválni azoktól, akikkel együtt kezdte meg pályafutását. Külügyminisztere Szergej Lavrov 74 éves, és feltűnően sok az idős politikus és titkosszolgálati ember a Biztonsági tanácsban is.

Amióta Putyin hatalomra került, a fiatal reformerek köre idős háborús uszítók társaságává vált

– írta elemzésében a nemzetközi Carnegie alapítvány elemzője, Andrej Percev. Szerinte az is aggasztó, hogy a lehetséges utódok már most nem fiatalok: Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere 66 éves, Mihail Misjusztyin kormányfő pedig 58. Megvannak már az első halottak is: Vjacseszlav Lebegyev, a legfelső bíróság elnöke 81 éves korában halt meg, helyét Putyin egykori egyetemi társa, a hetvenegy éves Irina Podnoszova vette át.

A szovjet időket – különösen a Brezsnyev-korszakot – jellemző gerontokrácia is bizonyítja, nem egészséges, ha egy állam élén csupa idős ember áll: csökken a rugalmasság és minden korábbinál nehezebbé válik egy-egy valódi reform végrehajtása. Pedig Putyin Oroszországára finoman szólva ráférne néhány reform. A gazdaság teljesítményét sem csak az Ukrajna elleni háború rontja hosszabb távon, hanem az évről évre csökkenő hatékonyság is.  

Zöldnek látszó finn táj

AFP

A hét környezeti híre: amikor az erdők nem elnyelik, hanem ontják a szén-dioxidot

Finnországban bekövetkezik az, amire már régóta figyelmeztetnek a tudósok: a növényzettel borított területek egy része kevesebb szén-dioxidot nyel el, mint amennyit kibocsát. A jórészt erdők és tőzegvidékek borította Finnország korábbi tervei szerint az ipari kibocsátás csökkentésével és újabb erdők telepítése révén az ország 2035-re karbonsemleges lesz, ám a természet közbeszólt. 2099-2020 között az erdők által elnyelt CO₂ nettó mennyisége 90 százalékkal csökkent, s 2021-2022-ben ezekről a területekről több ártalmas gáz szabadult fel, mint amennyit a növények elnyeltek. Ennek következtében

hiába csökkent három évtized alatt 43 százalékkal az ipari és közlekedési kibocsátás, az összes szennyezés alig csökkent.

Mindennek az egyik oka az, hogy a klímaváltozás miatt a tőzeg a korábbinál gyorsabban bomlik le, emiatt nő a szén-dioxid-kibocsátás. Ugyancsak szén-dioxid kerül a levegőbe azokról a tőzeges területekről, amelyek eddig az örök fagy birodalmához tartoztak, ám a felmelegedés következtében már több hónapra pozitív hőmérsékleti zónába kerültek. A csapadékhiány és a felmelegedés következtében az erdők fái közül is sok elpusztul, emiatt is nő az üvegházhatást fokozó gázok légköri jelenléte.

A finnországi fejleményeknek komoly nemzetközi hatása lesz, több tucat ország is számolt azzal, hogy az erdők és más növényzettel borított területek CO₂-elnyelő képességét beszámítva éri el a kibocsátáscsökkentést. A természet persze nem csak Finnországban áll bosszút az utóbbi évtizedeket jellemző környezetpusztításért, hasonló fejlemények várhatóak más térségekben is.

Tengeri kábelbarát

AFP

A hét karbantartói: így óvják meg a tengeralatti kábeleket

Készpénznek vesszük, hogy az internet a nap 24 órájában elérhető, ám az komoly kockázatot jelenthet, hogy

a digitális forgalom 99 százaléka attól függ, működnek-e a tengerek és óceánok fenekén futó kábelek.

Manapság közel másfél millió kilométernyi adattovábbító vezeték található a vizek mélyén, s akár meglepő is lehet, hogy ezek vastagsága ritkán haladja meg a két centimétert. Évente 150-200 kábelszakadást regisztrálnak, vagyis látszólagos sérülékenységük ellenére a kábelek megbízhatóan működnek. Ennek egyik oka, hogy a legújabb vezetékeket már kevlarbevonattal látják el – leginkább ezzel magyarázható, hogy csökken azon esetek száma, amikor cápák harapják át a kábeleket. A sérülések és szakadások túlnyomó többségét emberi beavatkozás okozza: általában a gondatlanul leengedett horgonyok és a hálójukat figyelmetlenül húzó halászhajók felelősek a kimaradásokért.

Mivel a kábelszakadások komoly fennakadást okozhatnak – legrosszabb esetben egész országok eshetnek ki a digitális kapcsolati rendszerből – az üzemzavarok elhárítását ezért erre kiképzett nemzetközi flotta végzi. A világ stratégiai helyein lévő kikötőkben álló szervizhajók megkeresik a kábelszakadás helyét, kiemelik a megsérült vezetéket és a hajó műhelyében kijavítják a sérüléseket. Ehhez mikroszkópra is szükség van, meg kell keresni ugyanis mindent elemi optikai szál párját. Végül jön a tesztelés, majd a kábelek visszahelyezése. Ha a kábel kisebb mélységben fut, akkor a javítást erre kiképzett búvárok is elvégezhetik.

A javítás általában 1-2 hetet vesz igénybe, de ez nem jelenti azt, hogy ezen idő alatt teljesen megszakad a kapcsolat. Egy-egy ország ugyanis több vezetékkel kötődik a világhálóhoz, néhány kábel megsérülése általában csak a net lelassulását okozza. Előfordult azonban olyan eset is, amikor látványos következményei voltak egy szakadásnak. Mikor például 2006-ban Tajvan környékén megmozdult a föld, a kábelek többsége megrongálódott és nagyon lelassult a net a szigetországban. 2021-ben pedig Tonga szigete esett el vulkánkitörés miatt.

Az utóbbi időben újabb kockázatok is megjelentek és egyre többen akadnak, akik szerint sok jel utal arra, hogy Oroszország esetleges nemzetközi katonai konfliktus esetén szándékosan megrongálná a nemzetközi kábeleket, hogy ezzel is zavart okozzon az ellenség soraiban. Az oroszok folyamatosan monitorozzák a tenger alatti kábeleket, létezik náluk Mélytengeri Kutatási Igazgatóság is (GUGI).  

Nyitókép: egy örökzöld és lombhullató fákból álló erdő a nyugat-finnországi Sundom közelében, 2024. október 15-én. Olivier MORIN / AFP