Hasbeszélő: A villamos nem aluszik – a nagy túlélő, a Remiz
5 perc
2022.12.02. 17:30
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk kispiszkostól a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Budakeszi út elején, a Szép Ilona villamoskocsiszín szomszédságában jártunk.
Óva intettek gasztronómiában jártas barátaim, nehogy már billentyűzetre kerüljön a valamikor fényes napokat (éveket, évtizedeket) látott budai vendéglő, amely már csak nyomokban emlékeztet egykori önmagára – és rejtély, hogyan bír még talpon lenni. Mi meg úgy voltunk vele, hogy akkor csak azért is a Remiz Étterembe megyünk ebédelni egy szürke hétköznapon, mert mikor máskor van itt az ideje egy kis csöndes múltba merengésnek, mint adventkor.
Kétségtelen, hogy sok év után léptünk be újra a kertkapun, hónunk alatt a saját virtuális emlékkönyvünkkel. Benne egy kisfiú képe, aki imádott a villamos orrában fészkelődni és kanalazni a tejszínes póréhagyma krémlevest, és egy nagyobbacska lányé, aki a kamaszkor küszöbén itt kapta egy születésnapi ebéden a Kugler csirkemell (ananásszal besütött hús volt) mellé élete első mobiltelefonját, a nagypapáé, aki a mindig friss libatöpörtyűért jött szívesen, és a már odaföntről nézelődő barátoké, akik minden vasárnap itt költötték el a családi ebédet.
