"A rendszerváltó illúziók gyermeke vagyok. Van bennem szégyenérzet" – Peer Krisztián-interjú

hvg360: Megkerült a bordó kabátja?

Peer Krisztián: Nem, még nem. Lehet, hogy a Jurányiban van. Annyi helyen nem lehettem, amikor a jó idő miatt letettem valahol.

hvg360: Ne tartsuk kétségek között az olvasót: arról van szó, hogy néhány nappal ezelőtt posztolt a Facebookon: „Kinél hagytam tavasszal a bordó télikabátom”. Ezt pedig azért hoztam elő, mert van önnel kapcsolatban egy olyan percepció – nem tegnap óta –, hogy a Peer Krisztián az egy ilyen szétesett figura, aki például tavasszal otthagyja valahol a télikabátját. Hogy él ön most?

P. K. : Lehetőségeimhez képest kispolgárian. Igyekszem minél kevesebbszer kimozdulni Kismarosról. Hetente egyszer-kétszer azért kénytelen vagyok felvenni a szép ruhám és felvonatozni Pestre. Ennek ellenére annyira elszoktam a nagyvárosi stressztől, hogy már a Nyugatiban klasszikus fight or run-állapotba kerülök.

hvg360: Melyik volt az a pont, amikor azt mondta, hogy el Budapestről? Eszünkbe juthat az az elhíresült videó, amelyik annak idején a lakáshelyzetét mutatta be.

P. K. : Azután még évekig húztuk a romos lakásban, melegvíz és normális fűtés nélkül, miközben számítva a végrehajtóra béreltem a könyveimnek egy raktárt. 2016-ban aztán trükkös módon sikerült kimenekülni a frankkölcsönből és minden egyéb adósságból. Februárban költöztünk Nagymarosra, júniusban halt meg Zsófi (Mocsári Zsófia képzőművész, látványtervező). Volt olyan dobozunk, amit csak 2019-ben, Kismarosra átköltözve nyitottam ki. A nagymarosi házat is béreltem, a kismarosit is bérlem, igyekszem itt megöregedni, fel sem merül, hogy visszaköltözzek Pestre. Én magamtól nehezen mozdulok, Nagymarosról is csak azért jöttem el, mert el kellett, jelentkezett a házra egy komoly érdeklődő. Meg azért, hogy kinyíljanak a dobozok.

Fazekas István

hvg360: Mi Esztergomban találkoztunk először, valamikor a kilencvenes évek első felében, ahol – dorogiként – be-bejárogatott a Tanítóképző Főiskolán zajló filmterjesztő-képzésre. Ott már összesúgtak a háta mögött, hogy jön a Peer Krisztián.

P. K. : Én is csomó ember háta mögött összesúgtam, ha volt kivel. Akkor már egy ideje nagy erőkkel igyekeztem felhelyezni magam a térképre, tudtam, és akartam tudni, ki kicsoda. Vidéki, elsőgenerációs egyetemistaként a fővárosba költöző kollégáimmal szemben megvolt az a fórom, hogy én már trefortos gimnazistaként is Pesten hőzönghettem. Tehát legtöbbször csak átutaztam Dorogon a Budapest-Esztergom járattal, aztán aludtam, ahol az este ért. Például az akkor kisképzős Vécsei Marcinál, akivel azokra az órákra jártunk magántanuló középiskolásokként. Én akkoriban kezdtem publikálni irodalmi lapokban, aztán húszévesen az első kötetem is megjelent a JAK-nál.