Fliegauf Bence: "A legnagyobb probléma a tűzijátékok barbár üzenete"

A tömegrendezvényeken kellemetlenségek egész sorát éljük át. Letapossák a lábunkat, lökdösnek, megelőznek a sorban. A gyerekek sírnak, a részegek hánynak, és előbb-utóbb valaki elájul. Mégis, ennyi kellemetlenség ellenére is, rendszeresen tömegbe verődnünk mi, emberek.

Főként a FOMO (a kimaradástól való félelem) hajt minket, nem maradhatunk ki semmiből, látnunk kell, amit mások látnak. Legyen az nyilvános szónoklat, kövezés, zenés fesztivál, máglyahalál, vurstli, tűzijáték – a repertoár ugyancsak kreatív, ahogy azt a történelemből ismerjük.

Az energiák is szokatlanul sokfélék: emelkedettség, pánik, tömegpszichózis és rajintelligencia, aminek hatására egyszerre hullámzanak a csapatba verődött emberek. Ezek a rendezvények rítusok, ha jól sikerülnek, nehezen leírható, de mindenképpen erős közösségi élményt adnak. Sokaknak olyan érzése támad – ha csak percekre is –, hogy feloldódik, eltűnik a tömegben. A közös élmény bevésődik az egyéni és a közös memóriába, a kollektív emlékezet fontos pillanatai születnek ilyenkor meg.

Úgy alakult, hogy államalapításunk és az új kenyér ünnepe immár elképzelhetetlen az egész napos vigalmat lezáró tűzijáték nélkül. De miért? Minél alaposabban vizsgáljuk meg ezt az összetett pirotechnikai mutatványt, annál feltűnőbb lesz, mennyire összeegyeztethetetlen korunk bármilyen civilizált értékrendszerével.