Demény Pál: Ha a jelenlegi demográfiai értékek maradnak, ötven év múlva Európa felismerhetetlenné válik

HVG: Augusztus 20-ai kitüntetése alkalmából megpróbálta meggyőzni a „demográfiai kormányzásra” készülő miniszterelnököt a népesség növelését célzó „unortodox” javaslatairól?

Demény Pál: Néhányszor beszéltem vele róluk. Ő anélkül is ismerte azokat, és érdeklődött irántuk. Ha arra kíváncsi, nem kaptam jelzést arra, hogy megvalósítják őket Magyarországon. De bizakodom a bevezetésükben, mert az példát mutatna minden alacsony termékenységű ország számára.

Fazekas István

HVG: Egy nemzeti konzultáción a válaszadók zöme azonban elutasította azt az ötletét, hogy a gyermekek is kapjanak szavazati jogot. De miért is növelné ez a születésszámot?

D. P.: Önmagában nem növelné jelentősen, inkább a kormányok figyelmét fordítaná a jövő generációi felé. Öregedő társadalom az európai, ahol ráadásul az idősek jóval aktívabbak a voksolásokon, így a kormányok elsősorban az ő érdekeiket tartják szem előtt. Elképzeléseim szerint a gyermekek szavazati jogát az édesanyák gyakorolnák, mert őket foglalkoztatja leginkább a gyermekeik jövője. Bízni lehet a józan ítéletükben.

HVG: Mégsem vezették be eddig sehol azt a tervét sem, hogy a nyugdíjakba számítson bele, hogy ki hány gyermeket nevelt fel. Hogyan történne ez?

D. P.: A munkavállalók nyugdíjjárulékának egy részét közvetlenül a saját, már nyugdíjas szüleik kapnák meg, ami méltányos volna az áldozataikért. Nem vagyok reményvesztett amiatt, hogy eddig nem vezették be egyik javaslatomat sem. A nők szavazati jogára is évtizedekig kellett várni.

HVG: Ön menekültként érkezett Svájcba, majd az USA-ba, mégis határozottan menekültellenes. Gondolom, az Orbán-kormány politikáját is támogatja, aminek az a lényege, hogy lehetőleg egyetlen menekült se érkezzen az országba.

D. P.: Szerintem a kormány azt mondja, hogy egyetlen migráns se érkezzen önhatalmúlag az országba. Nem lehet elvitatni az államok jogát arra, hogy eldöntsék, kit fogadnak be és kit nem. Ezt nem írhatja felül az sem, hogy valahol éppen polgárháború van. S ha már engem említ, engem meghívtak az Egyesült Államokba annak idején. Megtehetjük, hogy a politikai korrektség és a mesterségesen kreált emberi jogok nevében homokba dugjuk a fejünket. De ha a jelenlegi demográfiai értékek maradnak, ötven év múlva Európa felismerhetetlenné válik. Nem migrációellenes vagyok, hanem azt mondom, hogy hatékony családpolitikával növelni kell a születések számát, és így hosszabb távon meg kell állítani a népességfogyást, ahelyett hogy bevándorlók számára nyitott kapukkal próbálnánk pótolni a fogyó népességet.

Fazekas István

HVG: Úgy tudom, zenei pályára készült, hogyan került mégis a Közgázra?

D. P.: A középiskolában fagottoztam, és gondoltam arra, hogy ebből kell majd megélnem. Bár kitűnő tanuló voltam, a származásom miatt nem sok jóban reménykedhettem. Érettségi után aztán olvastam egy kis cikket az újságban, miszerint felvételt hirdetnek a tolmácsképző főiskolára. Mivel a szüleim magánórákra járattak, tudtam franciául, jelentkeztem. Nem vittem magammal a bizonyítványaimat a vizsgára, így nem tudták, hogy kicsaptak az állami gimnáziumokból. Felvettek. De nem oda, ahova jelentkeztem, hanem a Közgázra, ami a vizsgán szóba sem került. Valószínűleg felszabadult egy hely, és egyszerűen oda küldték tovább a papíromat.

HVG: 24 évesen, 1957-ben távozott az országból. Ha disszidálni akart, miért nem a forradalom alatt tette?

D. P.: Eszembe sem jutott külföldre menni. Volt hazám, és tudtam, hogy egyszer szebb napok várnak rá. De a dolgok másként alakultak. Tanulmányt írtam egy új módszerről, amit a munkahelyem, a KSH a tudtom nélkül beküldött az ENSZ statisztikai bizottságához. A témát egy konferencia napirendjére vették, és a prezentációjára meghívták a KSH-t. Így utazhattam ki Genfbe, igaz, csak mint az alelnök tolmácsa. A repülőn már azon gondolkodtam, hogy bár nem akartam kijönni, de ha már egyszer Svájcban leszek, nem jöhetek haza. Azt gondolnák rólam otthon, hogy megbízható káder vagyok, vagy az akarok lenni. Ebből nem kértem.

HVG: A kormány kilátásba helyezte, hogy betiltja a társadalmi nemek, más néven a gender szakot az egyetemeken. A szellemi holdudvara ujjong, mert részben ezt tartja felelősnek a gyerekvállalások elmaradásáért. Ön is így gondolja?

D. P.: A gyermekvállalás, jogosan, személyes döntés következménye, amit a társadalomnak tisztelnie kell. Ugyanakkor e döntések összességükben fontos, pozitív vagy negatív hatással vannak a közjóra. Így nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy az államnak nem lehetnek demográfiai céljai, és a gyermekek után adott támogatások csupán alapjogon járnak. De nem hiszem, hogy a gendertanulmányoknak közük lenne a gyermekvállalás csökkenéséhez.

HVG: Végignézve az életrajzát, mindig szerencséje volt. Vallott kudarcot valamiben?

D. P.: Már a hetvenes évektől kezdtem Európa népesedési problémáival foglalkozni. Ám Amerikában senki sem akart szembesülni a riasztó népességfogyás perspektívájával. Kizárólag a harmadik világ túlnépesedésével kapcsolatos kutatásokra volt támogatás. Ez a kudarc is hozzájárult, hogy elhagyva a 80. évemet, nyugalomba vonuljak. Ezek után tértem haza Magyarországra, hogy egy tanulmánykötetem fordítását segítsem. Aztán itt ragadtunk, a feleségem nem vágyott vissza a manhattani, 32. emeleti lakásunkba. Amit megértek.