„Ne múljék el nap munka nélkül” – vallotta Bálint gazda
5 perc
2020.06.21. 18:50
A Horthy-rendszerben zsidóként, Rákosiék hatalomra jutása után földbirtokosként szenvedett el üldöztetést. Frissnyugdíjasként 1981-ben lett tévésztár, csaknem félmillió követője van a Facebookon. Bálint György ma, 101 éves korában hunyt el. A HVG 2018 februárjában készített vele portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül.
„Négyéves koromban kézen fogott az apám, kivitt a szántóföldre, és tanítgatott a mezőgazdaságnál tágabb értelmű dolgokra. Még mindig rá gondolok, ha valami dilemmám van, hogy ő vajon hogyan oldaná meg” – mondja az ország 98 éves Bálint gazdája. Gazdálkodói hagyományokkal rendelkező középbirtokos zsidó családban, Gyöngyösön született. „Apám örült, hogy jóval idősebb nővéreim után fia is lett, aki továbbviheti a gazdaságot.” A Magyar Királyi Kertészeti Akadémiát 1941-ben végezte el. Aztán behívták munkaszolgálatra, és koncentrációs táborba került. Családjából csak az egyik nővére és ő élte túl a holokausztot. Átvette a családi birtok vezetését, ahonnan „feleségemmel és kétéves fiammal két kofferrel kellett elmenekülnünk 1948-ban, miután elvették a földünket”. Egy év múlva mezőgazdasági mérnökként újabb diplomát szerzett. Dolgozott minisztériumban és kutatóintézetben, volt főagronómus és főkertész állami gazdaságoknál, 1969-től agrárfolyóiratokat szerkesztett. A Kertészet és Szőlészet 90 ezer példányban jelent meg, amikor nyugdíjba vonulásakor átadta az utódjának. Kertészeti tanácsokat nyújtó Bálint gazdaként 1981-től lett „médiasztár”. 1994-től az SZDSZ országgyűlési képviselője volt. A Budapest Rotary Club, valamint az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, elnöke az újságíró-szövetségben az Aranytollasok Társaságának.
Harmadik feleségével, a könyveit egykor szerkesztő Récsey Antóniával Sashalmon él. Dolgozószobája egyik falát a kitüntetései borítják. Tavaly Prima Primissima és Hazám díjat is kapott. Házuk kertjében nagyfejű hóvirágok nyílnak. „Újításként magaságyat telepítettem; egész nyáron ellátott minket friss zöldséggel, és idén termőre fordulnak a karcsú orsó formájúra nevelt fáim.”
HVG: Hogyan jutott eszébe Gárdonyi Géza A lámpás című regénye, amikor a Prima Primissima díj átadóján célul jelölte, hogy sokan legyenek a munkát szerető emberek a társadalomban?
Bálint György: A kiváló regényíró sokra értékelte a falusi tanítók munkáját, „kis lámpásoknak” nevezte őket. Hasonló kicsi lámpás szeretnék lenni. Gyerekkorom óta leginkább ez a mondás fejezi ki a világszemléletemet: „Ne múljék el nap munka nélkül.” Még ma is, amikor este leteszem a fejemet a párnára, végiggondolom a napomat. Ritkán fordul elő, de rossz érzés, ha az derül ki, hogy aznap nem jutottam semmire. Meggyőződésem, hogy a munka életben tartja az embert.
HVG: Segíthetett a holokauszt túlélésében, hogy gyerekkorától szoros kapcsolatban volt a természettel?
B. Gy.: Nem szoktam felidézni azokat az időket. De ez kivételes kérdés. A munkaszázadunk első állomáshelye az erdélyi Berecken volt. Amikor két nap vonatozás után megérkeztem, így szólt az ügyeletes altiszt: „Ott van a szomszéd szobában ötven zsák zab, rakja rendbe őket!” Fél óra alatt megvoltam vele. Nem gondolták, hogy ez a nyápic, diplomás zsidó képes lesz erre. Két évig tankcsapdákat ástunk. Mivel a többieknél jobban bántam a csákánnyal, néha tudtam másnak is segíteni, hogy elkerülje a büntetést. Amikor híre ment, hogy értek a gazdálkodáshoz, elhívtak fát metszeni a környéken, és fizetségként kaptam egy-egy tányér meleg levest, ami akkor életmentő volt.
HVG: Hogyan élte meg, hogy a szocializmusban elvették a szívéhez nőtt családi birtokot?