Sport

Tíz olimpiai esemény, amely megérintette a világot - videókkal

2012. július 13.

hvg.hu

Az újkori olimpiák történetében mindig volt valami, ami egyedivé tette az egyes eseményeket. Ezek közül is ki lehet emelni tíz olyat, amire az egész világ felkapta a fejét.

Twitter

Az ivillage honlap segítségével összegyűjtöttünk tíz igazán meglepő, megdöbbentő vagy emlékezetes eseményt az újkori olimpiák történetéből.

1. 1936. Berlin, Jesse Owens győzelme.

Adolf Hitler már készült a háborúra, amikor engedélyezte az olimpia megrendezését Berlinben. A náci vezetőnek éppen kapóra jött az esemény, hiszen úgy gondolta, hogy még könnyebben hirdetheti az egyes "fajokat" megkülönböztető ideológiáját a sporteseményekkel.

A színesbőrű Jesse Owens azonban négy aranyat szerzett az olimpián, ráadásul a legmeghatározóbb atlétikai számban, a 100 méteres síkfutásban is diadalmaskodott. A győzelme után csalással vádolták az amerikai csapatot, amiért nevezték Owenst a játékokra, ugyanis a náci vezetők azt állították az árja elméletre hivatkozva, hogy a színesbőrüeknek abnormális, állati méretű a sarokcsontjuk, ezáltal behozhatatlan előnyre tesznek szert.

A beszámolók szerint Hitler megtagadta a kézfogást a sikeres atlétával, mikor a díjátadásra került sor.

jesse owens
További videók

2. 1992. Barcelona, Derek Redmond, 400 méteres síkfutás.

Az brit Derek Redmond egy sérülés miatt kis híján ki sem jutott a barcelonai olimpiára, ám végül felépült és csodák csodájára eljutott a 400 méteres síkfutás elődöntőjébe.

A startpisztoly eldördülése után 150 méterig remekül tartotta magát, ám akkor jött egy kegyetlen sérülés és nem bírta folytatni.

Amikor megérkezett a segítség, hogy kivigyék a pályáról, szenvedve ugyan, de újra talpra állt és hihetetlen fájdalmak közepette az egészséges lábán megpróbált elszökdelni a célig. Könnyeivel küzdött, mikor édesapja odarohant, akinek a segítségét elfogadta. A barcelonai közönség hatalmas tapssal üdvözölte a jelenetet és azóta az olimpia egyik meghatározó szimbóluma lett ez a jelenetsor.

Derek Redmond
További videók

3. 1976. Montreal, Nadia Comaneci, tökéletes tornagyakorlatok.

A világ csodálkozva és gyönyörködve nézte a 14 éves román tornász kislány gyakorlatát, amikor a felemás korláton, gerendán és összetettben is 10 pontos teljesítményt mutatva 3 aranyat szerzett Kanadában.

Ez olyannyira meglepte a szervezőket is, hogy a kiemelkedő eredményt mindössze 1.00-ként tudták feltüntetni az eredményjelzőn a kerek 10-es helyett.

NADIA COMANECI
További videók

4. 1984. Los Angeles, Zola Budd/Mary Decker, 3000 méteres síkfutás.

Zola Budd már az olimpia előtt is egy elég vitatott személyiség volt, hiszen dél-afrikai lévén nem indulhatott volna az olimpián, az országukban uralkodó faji problémák miatt. Britként viszont jogot szerzett arra, hogy indulhasson a játékokon.

A döntőn úgy határozott, hogy mezítláb fog futni, ami persze újabb problémákat vetett fel. A nagyobb gond akkor következett, amikor bevágott Mary Decker elé, majd összeütköztek és az amerikaiak legnagyobb esélyese a földre zuhant, majd sérülés miatt feladta a versenyt.

Budd célba ért hetedikként, de azóta megállapították, hogy az előzése szabályatalan volt. Ez most már aligha vigasztalja a kiesett futónőt.

Olimpia 3000m Zola Budd
További videók

5. 2004. Athén, Paula Radcliffe, Maratonfutás.

A brit Paula Radcliffre a legnagyobb esélyesként tekintettek, ha maratonfutásról esett szó. Az igazi összeomlás akkor következett be, mikor többszöri kísérletre sem sikerült utolérnie a korábban megszökött japán futót, Mizuki Noguchit.

A versenyt a hónap legmelegebb napján rendezték, 6 és fél kilométerrel a vége előtt pedig Radcliffe nem bírta tovább elviselni a hőséget és kiállt a versenyből. Ezt követően rengeteg interjút adott könnyek között, ahol meg kellett magyaráznia, hogy mi történt vele az adott napon.

Paula Radcliffe
További videók

6. 1960. Róma, Cassius Clay, Ökölvívás, félnehézsúly.

A világhírű bokszoló ekkor még azon a néven bokszolt, amelyet ő maga későb egész egyszerűen rabszolganevének titulált. A világ itt láthatta először, hogy ki is lesz ez a fiú valójában, kiből lesz később Muhammad Ali. A félnehézsúlyú ökölvívó hazavitte az aranyat az olimpiáról.

A győzelme után két napig a nyakában viselte az érmét, majd miután hazament, látta, hogy a fajok közötti megítélésben semmi nem változott, mert egy fehéreknek készült étteremben megtagadták neki a kiszolgálást. Ezt követően fogta az érmét és bedobta az Ohio folyóba.

Cassius Clay
További videók

7. 1968. Mexikó, Tommie Smith és John Carlos, 200 méteres síkfutás.

A faji megkülönböztetés még ezekben az időkben is létezett Amerikában. Smith és Carlos ezért a 200 méteres síkfutás eredményhirdetésekor nem a nemzetük zászlajának tisztelegtek, hanem leszegett fejjel, kesztyűs öklüket az égnek tartva hallgatták végig a himnuszt. Így üzentek az otthon maradottaknak.

Ennek a közjátéknak köszönhetően mindkét atlétát kitiltották az olimpiai faluból. Akármennyire is elítélték akkor ezt a cselekedet, azóta tettük egy mérföldkőnek számít az amerikai polgárok jogaiért folytatott harcban. A két úriember 1998-ban, a 30 éves évfordulón kitüntetésben is részesült emiatt.

Mexikó '68
További videók

8. 2000. Sydney, Eric Moussambani, az angolna, 100 méteres gyorsúszás.

Eric, az egyenlítői guineai versenyző volt talán minden olimpiák legszórakoztatóbb jelensége. Ő már nem az idővel küzdött, hanem az életben maradással, éppen, hogy kettő perc alatt tudta ugyanis teljesíteni a száz méteres távot, amivel megnyerte futamát, hiszen nem volt rajta kívül más a medencében.

Az angolnaként elhíresült úszó jól láthatóan küzdött a levegőért, de hazaérve hatalmas nagy népszerűségnek örvendett. Sokak szemében vesztes volt, de mások hősként tekintettek rá, hiszen a fiatalember előző januárban tanult csak meg úszni.

Eric Moussambani
További videók

9. 1988. Szöul, Ben Johnson, 100 méteres síkfutás.

Egyesek szerint a legnagyobb vihart kavaró eset volt az övé. Mindenkit megdöbbentett akkori futásával a 100 méteres síkfutás döntőjében, hiszen utcahosszal nyert és elképesztő világcsúcsot futott, úgy, hogy ott volt a mezőnyben Carl Lewis, az amerikaiak és Linford Christie, az angolok sztársprintere.

Két nappal később nyilvánosságra került, hogy pozitív doppingmintát produkált. Azóta is a sportvilág legnagyobb csalásaként tartják számon ezt az esetet.

Ben Johnson 1988 100m
További videók

10. 1972. München, terror akció az izraeli sportolók ellen.

A legszomorúbb esemény az olimpiák történetében 1972 szeptemberében történt a müncheni olimpián, amikor palesztin terroristák törtek be az izraeli sportolók szállására és megöltek két atlétát, valamint túszul ejtettek további kilenc személyt.

Később egy rosszul sikerült kiszabadító akció következtében a túszok illetve nyolcból öt terrorista és egy rendőr is meghalt.

1972 München
További videók

EZT MÁR OLVASTA?

Továbbra sem játszhat hazai pályán az Anzsi »

vissza oldal tetejére


Tíz olimpiai esemény, amely megérintette a világot - videókkal




  Másolat Önnek


ELÉRHETŐSÉGEINK | NORMÁL NÉZET